Mystic Falls temető

- Talán. - vontam meg a vállamat. Van benne némi igazság. Bár nem szeretném vámpírrá változtatni, így is sok van belőlük a városban. Ki tudja.. Talán annyira tisztelni fog engem, hogy az "oldalamra" áll.. Azért tudnék mit kezdeni egy Gilbert fiúval.. Egy kaján vigyorra húztam a számat, mire észrevettem, hogy már bolyong. Szó nélkül lelépni? Hol marad a tisztelet? Gyorsan mögötte teremtem, és egy kecses mozdulattal a kezeibe mélyesztettem a körmeimet. Boldogság töltött el, mikor megrezzent alattam, majd engedtem a szorításomon. A füléhez hajoltam, egészen közel, hogy az arcom súrolja a haját. - Még megfontolom.. - súgtam a fülébe. - Ki tudja.. talán egy hasznos vámpír válhatna belőled. - kuncogtam, majd beszívtam mélyen mámorító illatát. - Most megkíméllek. - engedtem el.
Az utóbbi időben túl sok embernek kíméltem meg az életét. Remélem nem megyek át "jó" vámpírrá. A hideg is kiráz a tudattól. Még, hogy én jó? Csak emberként voltam az, néha még akkor se. Sarkon fordultam, és rohanva elindultam be az erdő felé. Szomjas voltam, még a kis Gilbert után is..

/folyt. a város körüli erdő/

Nem leptek meg Katherine szavai túlzottan, mindig is tudtam, hogy szerencsétlen vagyok. Egy önmarcangoló depressziós kisgyerek. Még most, hogy szerelmet érzek, családi idillt, hangulatom maradt depresszív. Talán jobban kéne szeretnem magam, vagy legalább elfogadni. Merengve tekintettem a távolba, hajamba hűvös fuvallatok kaptak, lelkemet eszetlen ötletek zárták kelepcébe. Kedvem lett volna mindent felejtve sírni egyet, mellkas szaggatóan döngetni az érzéseimet, furán hangzik mégis felszabadulsz tőle, akár a fú által nyitott magabiztosságodban.
- Nem mondtál újat, ám ha eldobhatnám a lelkemet, élhetnék a mindent feldöntő és megbabonázó bíbor lé bűvöletében kevésbé lennék földhöz ragadott, negatív. Nem gondolod? - Kevésszer beszéltem ennyit, magamat is kezdem meghazudtolni. Feltörtek bennem az érzések és erővel tapostak maguk alá az émelyítő semmibe, mi fehér ködként ragadta el elmémet.
Erőtlenül felálltam és búcsú nélkül bambán lépkedni kezdtem az erdő felé, bedugtam a fülhallgatót a fülembe és menekülni akartam futni a gondolatok elől, ám mikor azt hittem már távol járok erős ujjak ragadták meg karomat... Ez a riba*c komolyan nem talál jobb szórakozást nálam?

Fel sem húztam magam azon, amit mondott. Damon-nel tényleg ez volt, de Stefan-nál nem.. Ott szikráztak közben az érzelmek is, de erről neki nem kell tudnia. - Hívtak már szebben. - mosolyodtam el ravaszul, majd megcsavartam az így is már göndör fürtömet.
Egy pillanatra elmeredtem, kinézve a fejemből, s hallottam Jeremy szavait is. - Tudod. - néztem hátra. Ideje egy kis leckére megtanítani a kis Gilbert-et. Ne higgye, hogy csak ő tud engem rossz szavakkal minősíteni. - Amennyire nyomorult az emberi életed, vámpírként se lenne jobb. - vontam meg a vállamat, egy apró fintort vágva. Ha már így sem elégszik meg az élettel, mit fog kezdeni ha halhatatlan lesz? Előttem legalább van cél.. Tönkretenni mások életét, és visszaszerezni Stefan Salvatore-t.

- Attól még, hogy téged használnak riba*cnak a nővéremért rajonganak! - Tudtam, hogy evvel felhergelem, de nem érdekelt, a halál számomra nem ijesztő dolog, bár Mel hiányozna.
Katherine új játék szere lettem... Zseniális semmire se vágytam jobban, de komolyan... - Nem bánnám ha vámpír lennék, de tuti, hogy te csak szórakozol velem. - Néztem rá furcsa elkalandozó tekintettel...

- És ebben miért vagy olyan biztos? - húztam egy gonosz mosolyra a számat. - Nagy hódolói? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. - Akkor mégis miért voltam úgy két héttel ezelőtt egy hotel szobában Stefan-nal, a rá következő hétre pedig Damon-nal az ágyában? - árultam el a kis titkukat. Bár mindenki tudhatta, hogy nem sokáig tudom befogni a számat.
Ismét egy újabb füvet elővett Jeremy, és rá gyújtott. Szép apa. Az egyik sírra rá ültem, és hirtelen feleslegesnek éreztem magam. Vajon mindent elmondtam, amit tudnia kéne? Még mivel tehetném jobban tönkre az életét? Hmm.. döntések, döntések. Miért olyan nehezek?
Hirtelen mellette teremtem. - Meg akarsz halni, vámpírvér nélkül a szervezetedben? - súgtam a fülébe. - Hisz nem az a nagy álmod, hogy egy vérszívó légy? - vontam fel a szemöldökömet. Megfogtam egy éles követ, és felvágtam a csuklómat. - Ennyitől, már vámpír lehetnél.. - súgtam, és aztán szinte egy szemrebbenés alatt össze is forrt a sebem. - Erős, gyors, és halhatatlan lennél..

- Katherine Pierce nem félek tőled ha akarsz nyírj ki a haláltól sem félek, de amúgy sem tennéd mert ha megölsz magadra haragítod a Salvatore testvéreket, akik hódolói a nővéremnek. Nem vagyok én olyan butuska ahogy gondolod. - Elnevettem magam és beletöröltem a nyakamon folydogáló vért a pulcsimba, majd kényelmesebb pozícióba helyezkedtem és újabb szál cigire gyújtottam.

Végre felkelt az álmából Jeremy, és mélyen nagyon nagyon mélyen megnyugodtam. Legalább evvel sem haragítom magamra az ifjabb Salvatore-t. Bár múltkor elég nagy csalódást okoztam neki. Ideje lenne őt is meglátogatnom.
Jeremy egyből kiakadt, én pedig próbáltam nem tudomást venni róla, de végül is nem hagytam, hogy elmenjen a fülem mellett. - Vigyázz, hogy kivel beszélsz gyerek. - sziszegtem rá förmedve. Mégis kinek hiszi magát, hogy így kiakad? - Simán ki is téphetem a torkodat, ha úgy támad a kedvem. - forgattam meg a szememet, és lenézően rá pillantottam. - A lényeg, hogy életben hagytalak. Szerintem egy köszönettel tartozol nekem. - húztam a mondat végére egy ravasz mosolyra a számat. Imádtam másokkal szívózni, hisz az emberek felett nekem kemény hatalmam van. Egy tinédzser fiú nem bírna szembeszállni, egy 500 éves tapasztalt nővel.. Illetve vámpírral..

Amolyan belső harc féleséget éltem meg míg vártam, hogy újra elinduljanak az életfunkcióim. A sokk hatása talán, vagy fogalmam sincs őszintén miért történt ez velem. Azt hittem talán Katherine megért engem és akár még barátok is lehetünk, de tévedtem kész punktum itt téma le van zárva, utáltam csalódni, de megkaptam egyszerű vértasak lettem, annyira, de annyira akartam már vámpírként tengődni tovább, hisz a gyerekek is félig vámpírok, Melanie is, csak engem hagynak meg ily kiszolgáltatottnak. Pár pillanatig azt hittem az ágyamban fekszem és álmodom, de mikor tapintani kezdtem rájöttem a valóságra... Zseniálisan lehangolódtam és ideges arccal néztem Katherine felé:
- Ezt most komolyan muszáj volt? Utálok vértasak lenni...

Lassan visszaváltozott az arcom emberivé, és megigazítottam a felsőmet. Felálltam, leporolva a nadrágomról a koszt. Figyeltem Jeremy-t, de nem nagyon adott magáról életjelet. - Hahó. - rugdostam meg óvatosan az oldalát, de még mindig semmi. Viszont hallom, ahogy ver a szíve. Biztos csak egy kis sokkot él át, pedig nem is haraptam akkorát. - Örülj, hogy csak ennyivel úsztad meg.. - motyogtam, majd ide-oda kapkodtam a fejemet, nehogy valaki a rendőrséget értesítse. Sőt az lenne a legszebb, ha Elena-nak néznének. Mekkora botrány lenne már belőle!
A mellkasom alatt összefontam a karomat, és már egy ideje a közelben sétálgattam. Jeremy még mindig ott feküdt, teljesen nyugodtan. - Csipkerózsika, ideje felébredni. - mondtam hangosabban. Nincs nagyon kedvem a kórházig elráncigálni.

Ezután minden nagyon gyorsan történt egyik pillanatban még a földön feküdtem másik pillanatban pedig étekként szolgáltam egy kiéhezett vámpír számára. Mikor a harapás elért először erős hasító fájdalmat, majd letaglózó endorfin löketet éreztem. Csillogni kezdett körülöttem minden átéltem, ahogy halványul az erőm és egyre kisebb leszek, majd mint apró csonk lógok a semmi közepén. Fehér fény vakított el, elöntött a méla öntudatlanság és minden sötétségbe borult, könnyebb megfogalmazásban eszméletemet vesztettem...

- Jól hallottad. - bólintottam öntelt vigyorral az arcomon, és figyeltem ahogy a földre lehuppant. Lassan az emberek már írhatnak hozzám egy dalt, amiben dicsőítenek. Nem bírtam így már őt nézni, bele fog halni a saját szomorgásába. - Nézd. - csaptam a combomra, majd leguggoltam eléje.
- Nem tudsz Klaus ellen semmit az égvilágon tenni. - húztam egy kedves mosolyra az arcomat. - Megölne. - néztem rá komolyan. Jól csinálom, még tovább és akkor teljesen be fog parázni. Hmm.. vajon még mi mást kéne elintéznem? Körül néztem, és megcsapott a hideg szellő, pont erre sodorva egy mennyei emberi illatot. Mélyen beszívtam az illatát, és elképzeltem, ahogy az áldozat nyakába mélyesztem a fogaimat. Egyből megnőttek a szemfogaim, és a szemem alatti erek is megduzzadtak. A tekintetem már rég vérben izzott, és ki volt az egyedüli halandó a közelembe? Jeremy felé emeltem a tekintetemet, de már nem haboztam tovább. Eléggé szerencsétlen egy gyerek. Megragadtam erősen a felsőjét, és hátrahajtottam a fejemet, szinte majdnem kiakasztva az állkapcsomat, majd erősen a nyakába haraptam. Az ölébe ültem, nagy kortyokban szívva a mámorító nedűt. A háta mögötti fát használtam támaszként. Élveztem az érzést, ahogy az energia áramlik át a testembe, megtöltve. Egy kis idő után ellöktem magamtól, megnyalva az arcom szélét. - Húú. - töröltem meg a számat. - Csúnya sebet ejtettem rajtad. - nevettem el ördögien magam a sebére nézve. De nem tehetek róla, olyan csábító vére van..

- Hogy micsoda? - Kideüledtek a szemeim és minden eddigi csípős visszaszólást, amit mondani akartam törtölt az agyam. Összefolytak körülöttem a dolgok és muszáj volt leülnöm. Ó te jó ég ezért volt Elena annyira zárkózott, de miért nem mondta el nekem? Így mi is veszélyben vagyunk, a kicsik is és mindenki Jenna is.. Teljesen elsápadtam és kibuktam nem találtam a szavakat. Ha emlékezetem nem csal az ősi vámpírok a legerősebbek és nekünk akkor lőttek.
- Kösz az infót. - Még egy ilyen bunkó csajt nem láttam, bár lehet, hogy jót akart ezzel, de eléggé elrontotta a kedvem az biztos. - Az asszonykám meg nem egyedül van a kicsikkel Jenna segít neki. - Na jó tényleg totál megzavarodtam.

- És még szemtelen is. - kuncogtam, és körbe jártam tetőtől-talpig végig mérve. Majd a szemem, a sírra vándorolt. - Őszinte részvétem. - néztem le, majd egyből elkaptam a tekintetemet. Visszahozta az érzelmeket, amit anno 500 évvel éreztem, mikor megtudtam, hogy az egész családomat Klaus lemészárolta. Ezért még biztosan meg fog fizetni!
Visszafordultam Jeremy-hez, majd hallottam a mobilja rezgését. - Ne zavartasson, hogy itt vagyok. Biztos az asszony aggódik érted. Két gyerekkel egyedül otthon.. - sóhajtottam megvizsgálva a körmeimet. - Több mindent tudok rólad, mint hinnéd. - néztem fel rá egy ravasz mosollyal. - Talán túl sokat. - haraptam az ajkamra. Már egy ideje Mystic Falls-ban éltem, szóval feltudtam mérni a terepet. Sőt a hab a tortán, hogy van egy erős boszorkányom, aki ugrik minden egyes csettintésemre. Bármit óhajtok, sóhajtok végbe viszi a kívánságomat.
Gondoltam Jeremy biztos nem azért füvezik itt egyedül, mert olyan kedve támadt, hanem mert valami biztos nyomja a kis lelkét. Rá kéne tenni a fájdalmára még egy lapáttal. - Tudtad, hogy Elena-t egy Ősvámpír kergeti? - nyomtam meg az Ős szót. Bár szerintem erről még a nővére nem tájékoztatta. Nagyon keveset törődik a családjával manapság. Szerintem fel sem tűnne neki, ha Klaus kiirtaná őket. - Így a szerettei is veszélyben vannak. Ajánlom, hogy vigyázzatok. Különben elkap titeket.

Törékeny lelki állapotomat csak még jobban tetézte, hogy Katherine állt előttem, tudtam, hogy Ő még nem ismer engem, de én teljes mértékig bevoltam avatva. Ha rendes kisfiú lettem volna valószínűleg elfutok, de megbabonázott a látványa, hogy pont olyan mint a nővérem. Félszegen tekintettem rá és gúnyos mosolyra húztam a számat, tudtam, hogy akár meg is ölhet, de ahogy ismertem szeretett inkább kínozni és taktikázni.
- De tanítottak, csak nem jegyeztem meg. – Bambultam el és, amit mondtam sajnos nagyon is igaz volt, Mindig próbáltak befolyással lenni rám, de hírből elutasítottam a gondoskodást. Eléggé kíváncsivá tett, hogy mégis mit akar tőlem, de nem akartam rákérdezni, taktikáznom kellett és úgy ugrálni, ahogy Ő szerette volna. A zsebemben zörögni kezdett a telefonom, gyorsan előkaptam és láttam, hogy Mel írt, hogy hol vagyok. Más esetben rögtön válaszoltam volna, de nem akartam elmondani neki az igazságot.

A bál óta eltelt egy pár nap, és az idő alatt egyáltalán nem vadásztam. Már így is nagy feltűnést keltettem, bár eddig ez soha nem állt fent akadályként. Addig is fogyasztottam a kórházból szerzett vértasakokat. Nem volt olyan telítő, mint a friss emberi vér, de sokkal jobb hatása van, mint mondjuk egy mezei nyúlnak. Remélem a drága Stefan már leszokott a nyuszi diétáról, mert ha eddig nem, akkor sajnos be kell íratnom Katherine kúrájára.
Viszont már nem bírtam betelni a vértasak által nyújtott vérre, sokkal erősebbet kívántam. Itt nem az alkoholra céloztam, hanem egy halandóra, érezni akarom a félelmét, amikor kergetem, és mikor elveszem a nyomorult életét. Nincs ennél szebb a világon. Mikor már nincs más lehetősége. Mert mindig is a nyomába fogok maradni, s senki nem tud megállítani. Felöltöztem egy egyszerű fekete nadrágba, párosítva egy lila felsővel, és egy fekete bőrdzsekivel. Szerencsére már visszaállt a hajam a természetes formájára, és nem kell elviselnem azt az átkozott kivasalt hajat. Nem tudom, hogy a drága hasonmás, hogyan bír evvel együtt élni.
Kiléptem a biztonságot nyújtó rejtekhelyemből, a nyálkás hideg földre. Elhúztam a számat. Utáltam itt élni, sokkal jobban örülnék mondjuk Kaliforniának, ahol szinte mindennap süttethetném magam. Vagy nem.. inkább Párizs. A franciák olyan finomak. Lassan osontam egyik fától a másikra, hogy időm legyen lecsapni a kiszemelt áldozatra. Épp a temető környékén voltam mikor a fű tömény illata csapta meg az orromat. Ki az a pszichopata, aki itt mer rá gyújtani? Biztos egy átkozott gyerek rosszalkodik a bandájával. Talán rájuk kéne ijesztenem..
Közeledtem, már átlépve a temető határát, és hamar beazonosítottam, hogy csak egy halandó tartózkodik a közelben. Mikor már elég közel jutottam, megpillantottam az ifjú Gilbert-et. Egy gonosz mosolyra húztam a számat. Vajon ismer már engem? Ha nem, az sem baj, akkor mától tudni fogja legalább a nevemet. - Ejnye. - bújtam elő a fák közül. - Apuci és anyuci soha nem tanított meg téged illemre? - kérdeztem gúnyosan elé állva, és mikor megpillantottam a szemében a meglepettséget egy apró mosolyra húztam a számat, és oldalra biccentettem a fejemet. - Elena soha nem mesélt az öccséről.. Lehet, hogy csak biztonságban akart téged tudni. - mértem végig a helyes fiút. Bár még mindig csak egy gyerek..

A bál után elég fáradtan, döngő fejjel ébredtem Melanie még javában szuszogott mellettem, elég rövid éjszakánk volt, mivel a kicsik unos-untalan felkeltettek minket mire az egyik elaludt, jött a másik az etetésben. Napok óta ilyen estéim voltak így szükségem lett egy kis pihenésre. Halkan kikászálódtam az ágyból majd megeresztettem a zuhanyrózsát és beálltam a hideg, élesztő hatású vízsugár alá. Víztől csöpögve, éberebben léptem ki a kis kabinból, ezek után gyorsabb folyamatokra kapcsoltam fogmosás, hajszárítás terén. Szerettem ez ilyen lassú, szokásos tradíciókat megnyugtattak és eszembe juttatták, hogy attól még, hogy van két gyerekem tizenhat éves létemre én is ember vagyok ( bár már nem sokáig… ).
Miután felkaptam magamra pár tiszta göncöt, fejembe húztam a kapucnimat és elszívtam pár szál cigit némi energiát gyűjtve indultam a temetőbe meglátogatni a szüleimet. Sok dologról szerettem volna mesélni nekik, tanácsot kérni.
Ködös, rideg derengős idő volt, kiürült utcák, villódzó neon fények, amolyan szokásos hétfő hajnal. Pár rohanó gyerek iskola táskával, aggódó szülők. Nem tudtam elképzelni magam a helyükben, egyáltalán nem. Olyan fiatalnak és zülöttnek éreztem magam az apa szerephez. Ilyen furcsa gondolatokkal jutottam el a temetőhöz arrébb rúgtam pár az ősz utótermékeként fenn maradt levelet és lassú léptekkel álltam meg a hallgatag temető számomra legfontosabb részénél. Gyertyákat gyújtottam, gazoltam kicsit, amolyan melléktevékenységként, nem is nagyon figyeltem mit csinálok, csak lekellett kötnöm a fantáziám. Elővettem a kis dobozt utolsó szerencse szálam után kutatva, mit komótosan meggyújtottam és kívántam, hogy pont olyan lehessek mint az én apám volt annó. Odáig süllyedtem, hogy saját szüleim emlékénél károsítom a tüdőmet, szuper vagy Jeremy, de komolyan. Óriási morfondírozásom közepette halk vámpírságot sejtető neszekre lettem figyelmes, zseniális, hogy már sehol sem lehetek egyedül. Mindenkire számítottam csak arra nem, aki ott állt előttem, teljes barna göndör fürtös valójában…

Klaus nem volt bőbeszédű. Szerettem volna Vele megbeszélni a dolgokat, de amire megszólalhattam volna, Ő már el is tűnt.
Szerettem volna megszerezni Stefannak a vért, de sajnos nem tudtam. Pedig anno Ő mentette meg az életemet, és most itt az ideje, hogy én is megmentsem az Övét. De úgy látszik Klaus nem az a nagyon segítőkész típus. Pedig valamit ki kell találnom.
Felvettem a kistáskámat, majd elindultam kifele a temetőből.

/JÁTÉK BEFEJEZVE/

Őszintén szólva nem hatott meg Katerina "zsarolása". Egy ideje nem is vagyok biztos benne hogy akarom a hibridséget. Az hogy Mikael-t emlegeti már inkább zavart. De úgy gondoltam Katerina jobban szereti az életét mintsem hogy feláldozza magát a halálomért. Nem mondtam neki semmit. Ha megakar halni hát legyen. Engem nem fog zavarni. A saját részem már inkább. De nem sok mindent tehetek. Ha megzsarolom vagy hasonló azzal kimutatnám hogy mennyire érdekel. Így olyan lenézően ahogy tudtam elfordultam tőle, és válaszra sem méltatva őt Isabella-ra néztem. Tudtam hogy ez Katerinát jobban zavarja mintha fizikailag bántanám.
- Nincs. - ennyit mondtam a Salvatore lánynak, és ott hagytam. Arcomon hidegség tündökölt. Ha felkeltik őt akkor.. akkor mindennek vége lesz. Egy hozzám hasonló sem marad. Mindenki meghal.

-Van olyan kedves?- ismételtem el Klaus szavait.- Én erre más szót használtam volna...
Ezután úgy döntöttem, hogy megfogadom az ősvámpír tanácsát. Mégis csak van benne valami jó. Ha nem szólok közbe, akkor megtudhatom, hogy honnan ismerik egymást, milyen a viszonyuk (bár, ahogy látom, nem puszipajtások), és talán arról a bizonyos hasonmásról is szerzek némi információt.
Időközben megjelent egy boszorkány is...pontosabban egy varázsló, mivel fiú volt. És nem is akármilyen fiú. Kb. 20 éves lehet, gyönyörű szemekkel, izmos testtel...egyszóval helyes. Köszönni ugyan köszön Nekem, de én nem méltattam a válaszommal, inkább tovább hallgattam a beszélgetésüket.
Egy idő után azonban Katherine és a varázsló, akit a lány Andynek nevezett, távoztak.
-Hát, azt hiszem én is megyek. Ha csak nincs valami mondanivalód...-néztem rá Klausra.

Kirázott tőle a hideg, pedig emlékszem, hogy anno még 500 évvel ezelőtt, meg.. szinte oda voltam érte. Tiszteltem őt, dicsőítettem. És örültem, hogy olyan kedvesen bánt velem, de viszont mikor megtudtam a tervét egyből menekülőre fogtam. Tisztára emlékszek arra az időszakra. És nem volt szép.
Nagyot nyeltem, és próbáltam nem neki esni, mert ha megtenném, akkor már tényleg halott vámpír vagyok. Kellett nekem az erdőkbe jönni. De mióta van Klaus a városban? - Szóval azt akarod, hogy a hasonmás is vámpírrá változzon? - vágtam vissza hirtelen. - Klaus ugyanolyan könnyen lesz őt átváltoztatni, mint amikor előled sikerült elmenekülnöm. - mondtam némi gúnnyal a hangomban. Soha nem felejtem el, hogy sikerült Klaus agyán átjátszanom. Elfutottam tőle, és vámpírrá változtam. - Elena nem szült utódot, így akkor csókot inthetsz, hogy valaha is hibriddé változnál. - néztem rá szúrós tekintettel.
Tudtam, hogy bátor vagyok. Hisz itt áll mellettem egy erős vámpír, és én tudtam, hogy mivel lehet még Klaus-t megfélemlíteni.- Vagy tudod Klaus. Hagyjuk a hasonmást. Viszont szerintem nem örülnél ha Mikael-t felébresztenénk. - vigyorodtam el szélesen. Pearl még mesélt valami Mikael-ről akkoriban, hogy Klaus-t üldözi, de sajnos többet nem mondott el. Legalább van valaki, akitől Klaus retteg. Ez már egy jó pont. - Szóval, ha nem kapunk vért, hamarosan meg fog téged látogatni, és akkor viszlát Klaus. - integettem neki. - És már megyünk is. - fogtam meg Andy karját, és magam után húztam. - Alapítók Báljára, ha nincs meg, akkor a drága "apucikád" - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. - eljön ide, és szépen megöl téged. - kacsintottam rá. Sarkon fordultam, és elsiettem Andy-vel, a búvóhelyemre.

/folyt. Kath búvóhelye/

Katerina rövid habozás után szólalt csak meg. Felvont szemöldökkel hallgattam ahogy beszélt.
- Nem kell félnünk. Katerina. - sejtelmes mosolyra húztam a szám. - Ilyenre alkalmad sem lesz. Előbb halsz meg, mint hogy esélyed lenne megpróbálni. - szélesebbre húztam a szám. Az a rengeteg gúny a hangomban valószínűleg megijesztette. Boldogabb csak a halálakor leszek. Valaki közeledett. A szagából ítélve boszorkány. Előbb észre kellett volna vennem. Ez is a puhányság miatt van.
- Kathrine? Szóval így hívatod magad mostanában. - gúnyos nevetés tört fel a torkomból. Annyira fél tőlem hogy nevet változtatott. Milyen példás ez az élni akarás. Ezért tisztelném. Ha nem társulna Katerina többi tulajdonságával. A fiú maximum 25 éves lehet. Ritkaság mi? Ezer év alatt legalább ötszáz ugyan ilyen szagú boszorkánnyal találkoztam, és amúgy sem tűnt különlegesnek a fiú. Ha elmegy mellettem az utcán, és a pofámba ordít sem érdekel ki ő fajta. olyasmi, mint amit vacsorának hívok. Bár nem biztos hogy a számhoz emelném. talán ha nincs más.
- Na, és? Csak majdnem. Ráadásul a Benettek sem tudtak semmit tenni ellenem. - gyűlöltem a fiú szagát. És hogy őszinte legyek egy pillanatig féltékeny is lettem miatta. Katerina tiszteli őt. Ez zavar. Csak mert annyira hasonlít Charlotte-ra. Vagy talán többről van szó. Pont ezért kell pusztulnia.

Bólintottam, és mellé álltam, majd a csípőmre tettem a kezemet, és egy gúnyos pillantást vetettem Klaus-ra. - Szóval mellettem van egy igen erős boszorkány. A Jacobs családból származik, és te is tudod, hogy ők szinte majdnem erősebbek a Bennett boszorkányoknál. - nevettem el magamat halkan. Büszke voltam magamra, mivel Andy az én tanítványom volt.
Bár amikor elkezdtem vele gyakorolni, már akkor is nagyon erős volt, de most.. Csak úgy sugárzik belőle az energia.
Andy teljesen más lett, jót tett neki, hogy én voltam neki az úgynevezett tanítója, sok mindent azért tanult tőlem. Például a viselkedése nagyon bejött. Meg ez a test. Gyerekként is nagyon aranyos volt, a kis kerek arcával, kicsi göndör hajával most meg lélegzetelállító.
Már megint elkalandoztak a gondolataim. Katherine Pierce. Mit művel veled? Hisz neked ott van Stefan.. Vagy mégis kell nekem egyáltalán? Vagy Damon? Nem, Damon-t soha nem szerettem. Meg igazából Andy-be se voltam szerelmes, mivel eléggé nagy volt akkoriban a korkülönbség.

- Igen személyesen én vagyok. - mosolyodtam el. Boldog lettem, hogy felismert hisz 10 év telt el mikor utoljára láttam, vagyis 10 éves voltam akkor. Abba a maradék időben még többet gyakoroltam és egyre jobb lettem és szüleimet is egy úgynevezett csatában is legyőztem. A fajom közül engem mondanak a legügyesebbnek hisz szerintük ritkaság vagyok. Hát ki tudja lehetséges.
- Igen a 10 év alatt megnőttem és még erősebb lettem. Szóval annyi, hogy családom ritkaságnak tart ekkora erővel. De készen állok minden fé le feladattal. - jelentettem ki és karba tettem a kezemet. Hát igen sok rám ragadt Katherine személyiségiből, de nem bántam. Nem félek tőlük.. ha meg bántanak porul járnak..
- Szóval kell valamiben segíteni ha szabad kérdeznem? - hangomban ott volt a gúny. Vártam már az első feladatomat és azzal legalább meg tudom mutatni milyen erős lettem.

Még mindig vártam Klaus válaszát, míg hátulról valaki nem settenkedett mögénk. Már a jelenléte is olyan ismerős volt.. Csak nem tudtam, hogy honnan. Próbáltam felidézni magamban, de semmi. Mikor a nevemet mondta, hátrafordultam, és azt hittem ott helyben összerogyok. Nem lehet.. Azokat a gyönyörű szempárt bárhonnan felismerném!
Közelebb léptem hozzá, és jobban szemügyre vettem. - Andy? - mondtam ki egyből a nevét. Ilyen nincs, hisz emlékszem mikor az erdőben találkoztunk, és segítettem neki. Akkor még egy kicsi fiú volt, tele erővel. Most meg egy kész férfi, és iszonyatosan jól néz ki. Gyorsan kiléptem az álomvilágomból, és visszarepültem a valóságba. "Szedd össze magad! Ne mutasd ki a gyengédet!" ~ súgta egy hang a fejembe. Igaza volt. Nem vagyok én valami puhány vámpír. Kihúztam magamat, és még mindig a szemébe néztem. - Jó újra látni. Megnőttél, amióta utoljára láttalak. - néztem fel rá. Pedig még alig pár esztendője, hogy olyan kis pici gyerek volt.
Éreztem rajta, hogy egy nagyon erős boszorkányom akadt. Legalább ő is mellettem áll, vagyis Klaus ellen. Evvel birkózzon el.. Bár vigyáznom kell rá, hisz a tanítványom, hogy soha ne essen baja. Szinte már felelősséget vállaltam érte.

Éreztem, hogy a közelben van. Nem kell sok hátra míg megtalálom őt. Még szerencse, hogy akkoriban oda adta a medálját amit hordott. Különben most nem tudtám, hogy merre lenne. Elővettem a medált behunytam a szemem és elém villant egy kép, hogy a temetőben van és nem egyedül. Sietnem kell ne, hogy valami baj történjen vele.. Oda is értem. Közelebb mentem hozzájuk, de hátast volt nekem. Hát kellő képen köszöntem.
- Jó napot hölgyeim és uram. Miss Katherine remélem nem felejtett el. - mutatkoztam be. Mikor hátra fordult kicsit meghajoltam előtte és a szemébe néztem.
- Jöttem ahogy ígértem még anno. - egy gúnyos mosoly telepedett az arcomra miközben még engem nézett. Felegyenesedtem és közelebb léptem.