Nappali a házban

Egyetértően bólintottam arra, hogy nincs kedve ezen tanakodni. Kinek van? Én évszázadokat töltöttem azzal, hogy újabb és újabb megoldást kerestem Klaus ellen, de végül mindből csak az lett, hogy folytattam az állandó jellegű menekülést. Azt viszont furcsálltam, hogy még Elena kedvéért sem azon töri a fejét most, hogy mit tegyenek. Mintha a lány védelme már máshova került volna a fontossági listán. Egyébként is hol lehet a kis önzetlen Elenácska? Csak nem a nyakát töri megint, hogy megmentse a szeretteit? Ez olyan szánalmas. Úgysem tudja megmenteni őket, hiszen csak egy egyszerű ember, halandósága a bizonyíték arra, hogy nem Stefan-höz való. Apropó, Stefan. Ismét meglepetten felvontam a szemöldököm arra, hogy rá akarták szoktatni az emberi vérre. Erről sem tudtam. Nagyon le vagyok maradva.
- Ó, Stefan, miért nem iszol embervért? Sosem értettem - jegyeztem meg komolyan, és olyan ülő helyzetbe toltam át magam a kanapén, hogy a térdemre könyökölve épp fel tudjak nézni rá, aki az asztalnál ült. Tényleg kiváncsi voltam, mert számomra nem volt kérdéses ez az emberi véres dolog, de láttam Stefan-ön, hogy itt mélyebbre kell ásni az erkölcsöknél.
- Megszerettél volna keresni? - kérdeztem hitetlenkedve, és be kell hogy valljam hízelgett a dolog. Ez rávall valóban, de nem számítottam rá, hogy ennyit érek még neki. Talán ő is rájött, hogy a dolgok másképp állnak most, mint 146 éve. - Amúgy a környéken voltam. Meglátogatott egy francia ismerősöm, akinek információi voltak Klaus-ról. Vele együtt felkerestem pár boszorkányomat a közelben. Készenlétben kell állni - adtam remélhetőleg kielégő választ a kérdésére, majd következő kijelentése ismét megdöbbentett a mai nap már sokadjára. Nincs együtt Elenával? Ez olyan szürreálisan hangzott, hiszen már épp kezdtem beletörődni, hogy az a kis emberlány elmar mellőlem mindenkit, az ujjai köré csavarja mindkét Salvatore fiút, de ezek szerint valami történt.
- Szóval átpártolt Damon-hoz - vontam le a köetkeztetést keserűen, és szinte láttam arcán átfutni a szavaim által kiváltott érzelmeket. Egy bennem mélyen eltemetett ösztön vezérelt arra, hogy felkeljek, és vigasztalóan a karjára fektessem a kezem. Elvégre is szinte az előbb közölte velem, hogy szabad a pálya. Vagy legalábbis nekem nagyon ez jött le, ha nem nem íg értette, na az nem az én problémám.
- Még magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, de... sajnálom - nyögtem ki bizonytalanul, miközben mögé álltam, és gyendég, lassú mozdulatokkal masszírozni kezdtem a vállát.

Elmosolyodtam mikor ki mondta, hogy én is hiányoztam neki. Szintén figyelmesen hallgattam végig, hogy mit mond Klausról. Ez mind igaz, hisz Klaus az első vámpír, de egyben vérfarkas is. És ebben a dologban igaza van. Nem lehet megölni. Jaj istenem miért kell ennyi bajnak történnie? Miért nem lehet nyugodt életet élni? Majd megoldjuk. Lehet, hogy majd tudunk alkudni Klaussal, de nem biztos. Meg amúgy is már nem annyira az én dolgom hisz Elena már Damonnel van szóval csak arra vagyok jó , hogy én oldjam meg a problémákat..
- Értem. - mondtam végül a mondandójára.
- Na, de hagyjuk ezt most mert semmi kedvem sincs már ezen tanakodni. Amúgy bocsi, hogy furcsa vagyok csak mostanság rá akartak szoktatni az ember vérre. És most állok vissza. Szóval még nehéz. - mondtam majd rámosolyogtam.
- De még mindig nem válaszoltál. Merre voltál? Olykor azon tanakodtam, hogy megkeresselek téged. Ja és ne is kérdezd, hogy hogy vagyunk Elenával, mert már nem velem van. És már nem is lesz. - jelentettem ki végül. Ekkor kicsit összeszorítottam a szemem majd újra ránéztem.

Meglepve hallgattam megdöbbentően őszinte vallomását arra vonatkozóan, hogy hiánytam neki. Furcsa volt ezeket a szavakat hallani a szájából annak ellenére, hogy állítólag utál. Vagy legalábbis legutóbb még úgy álltak a dolgok. Nem is tudom, annyi minden történhetett ez azalatt az egy hóanp alatt, míg nem láttam. Ki tudja, hogyan állnak most a dolgaink? Mi lehet vele meg a kis Elenával? Hú, sürgősen információkat kell szereznem, mert nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket.
- Te is nekem - jegyeztem meg mindenféle gúny nélkül, és lágy mosolyt eresztettem felé. Ezt nálam csak Ő tudta elérni. Volt valami Stefan-ben, ami miatt egész emberien viselkedtem, szinte már túlontúl kedvesen, pedig ez egyáltalán nem jellemző rám. Aztán figyelmesen hallgattam a történetet Klaus-ról és Elenáról, az átok megtöréséről. Hogy lehet, hogy ennyi midnenről lemaradtam? Az átok... amihez engem akart felhasználni anno, ezek szerint még nem tört meg, még nem kapta meg, amit akart, és ezért folytatni fogja az öldöklést.
- Nem tudod megölni - mondtam hűvösen. Sajnos túl jól ismertem Klaus-t ahhoz, hogy tudjam, legyőzhetetlen vagy ha nem is az, akkor csak majdnem, de sem ő, sem én nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy legyőzzük. Ezt egy nálunk nagyobb erőre kellene bíznunk. - Ha tudnám, hogy létezik rá mód, akkor nem menekülnék előle már több mint 500 éve! - világosítottam fel, és reméltem, hogy így meggyőzöm az igazamról. - De sokan vannak akik nem kedvelik, közös erővel talán ki lehetne iktatni. Vannak azok a trükkös boszorkánycsapdák, tudod amilyen a sír is volt - vetettem fel ötletként. Bár nem tudom, hogy működne-e, és elárulni Klaus-t mindennél nagyobb veszéllyel jár, de nem volt jobb, más tervem. Vagyis persze, hogy volt, de azt nem éppen neki fogom felvetni.

- De amúgy hiányoztál már. - tettem még a végére és rá mosolyogtam. Hát most már tudok annyit Klausról, hogy meg akart ölni, ha Elena nem lett volna, de ugyan úgy Elenát is.
- Hát hogyan is mondjam.. Majdnem meghaltam miatta és az átok miatt.. De csak rajtam keresztül akarta megszerezni Elenát és felhasználni az átok megtöréséhez. - jelentetem ki. Ismét kirázott a hideg, hogy vissza kellet gondolnom arra néhány óra szenvedésre. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen másokkal és bezzeg ő ezzel érzi jól magát.
- De Elena kitalált egy jó ötletét és megtudtunk menekülni tőle. Az ötlet furcsa volt mert ivott a véremből és egy karót a szívéhez helyette és megfenyegette Klaust, hogy a szívébe döfi ha nem enged el minket és akkor nem fogja tudni megtörni az átkot. És így szabadultunk ki. - fejeztem be röviden a kis történetet. Nagyon sürgősen meg kell tőle szabadulnunk mert így sokan meg fognak halni.
- Katherine minél hamarabb meg kell tőle szabadulni mert ki tudja, hogy kit akar most megölni. - lehajtottam a fejem és a padlót néztem, majd ismét rá figyeltem. Örültem, hogy újra láthatom hisz azért hiányzott nekem. Az a pár év amikor még együtt voltunk régen. Még most is hiányzik, de már Caroline a szerelmem és remélem, hogy vele sokáig fog tartani.

Stefan töprengett valamin, ez tisztán látszott. Mindig ilyen búskomor arcot vág, mikor egy "hú de nagy" problémán rágódik, általában apróságokon, butaságokon, mint például Elena. Ha az a lány eltűnne a képből, szinte minden problémája megszűnne... persze csak szinte.
- Ó, semmi "De jó, hogy látlak", semmi válasz... Hm, komoly lehet a baj, nem szoktál ilyen udvariatlan lenni!- oktattam ki mosolyogva, de közben a szemöldömet kérdőn felvontam, mintha választ várnék a fel nem tett "miért?"-re. Tényleg nagyon régóta nem találkoztunk, és szerettem volna azt hinni, hogy feltűnt neki a hiányom, de nem mertem benne reménykedni. Ám ezek szerint ostoba dolog volt tőlem ez a bizonytalanság! Természetesen feltűnt neki, hogy vagyok a közepében. Közben én is szépen kerültem a választ, elvégre is valamit valamiért.
- Hm... de tájékozott lett valaki!- jegyeztem meg kis gúnyos éllel a hangomban, és kényelembe helyeztem magamat a kanapén, miközben szélesen elmosolyodtam annak ellenére, hogy a bensőm forrongott. Klaus! Ó, megtudnám ölni azt a szemetet, már a gondolata kínoz. Mindent elvett tőlem, és amim maradt, az is kell neki, de most sem vagyok könnyű préda, engem ugyan nem kap el!
- Neki és nekem közös múltunk van. Tudnék róla mesélni - ültettem a gondolatot a fejében. Úgyis tudtam, hogy lerohan a kérdéseivel, de ezt meg akartam előzni egy óvatos érdeklődéssel: - Miért? Te mit tudsz róla? - szegeztem neki a kérdés. Nagyon nem jó, hogyha már itt van, és én még csak nem is tudok erről!

A nappaliban ülve mindenféle butaságon járt a fejed, de leginkább azon, hogy hogyan is szabaduljunk meg Klaustól. Nem lesz egyszerű hisz egy ősvámpírral állunk szembe. A mély töprengésemet hamar megzavarta valaki. Ismerős volt a hangja mikor hátrafordultam kicsit kitágult szemekkel néztem rá.
- Katherine. Már egy ideje nem is láttalak. Hova tűntél? - kérdeztem tőle egyből. Tényleg nagy meglepetést okozott nekem hisz már 1 hónapja láttam én utoljára és az hosszú idő. Lehet, hogy ő még nem is tud Klausról, hogy idejött bár ahogyan ismerem már biztos tud az érkezéséről.
- Mit tudsz Klaus-ról? - vetettem fel neki egyből. Nem habozok semmivel minél több információt tudunk róla annál hamarabb megtudjuk oldani ezt a problémát. Remélem. Majd a szemébe néztem és vártam tőle a választ.

Felnéztem a Salvatore Panzióra, és különösebb gond nélkül besurrantam a nappaliba. Talán elhanyagoltam a fiúkat az utóbbi időben, annak ellenére, hogy megengedték, hogy beköltözzem hozzájuk. Hát, igen. Nem is kellett olyan sokat győzködnöm őket, hoyg eltűrjék azt, hogy a közelükben szállok meg. Állítólag azért engedik meg, hogy szemmel tartsanak... Na már most ezt rosszul csinálják, ami nekem nagyon jól jön, mert így én vagyok az, aki rajta tartja a szemét mindenen. Bár be kell, hogy valljam az utóbbi időben kissé elhanyagoltam mindent, hiszen Aleinor érkezése sok mindent megváltoztatott. Igaz, hogy korábban is sejtettem, de ő volt az, aki hozta a hírt: Klaus ide tart. Tud a hasonmásról, és talán arról nem, hogy én is itt vagyok, de nem kell neki sok idő, hogy rájöjjön. Már pedig Klaus rosszabb, mint a halál. Nem fogom hagyni, hogy elkapjon, ehhez pedig segítségre van szükségem. Nem elég Aleinor-é vagy pár boszorkáé, több kell. Bár a nagy Ős ellen azt hiszem, ez is kevés lesz, de ha a Salvatore-ék tudnak a veszélyről, mindenképpen meg akarják majd menteni a kis Elenájukat így anélkül segítenek nekem is, hogy tunának róla. Ugyanis ha Klaus ideér... vagy ki tudja, lehet hogy már itt van, össze kell fognunk. Ha nem egyeznek bele... sebaj, akkor tálcán kínálom a drágalátos Elenájukat az én régi, jó ismerősömnek.
A nappaliban ott találtam egy másik, sokkal kellemesebb ismerősömet, az édes Stefan Salvatore-t, mire az arcom azonnal felvirult, és játékos mosollyal az arcomon odalépfeltem mellé.
- Csak nem rossz napja van valakinek? - kérdeztem, hiszen nem tűnt úgy, mint aki majd' kiugrik a bőréből örömében. Együttérző hangot próbáltam megütni, miközben kedves mosolyra váltottam az előzőt. Mindig is olyan jól értettem ahhoz, hogy kihozzam belőle a lazább, nem öngyötrő énjét. Persze mindenhez egy kis idő kell.

- Ez nem kegyetlenség. Csak meg akarom védeni. És kettőnk közül ezt ő csinálja rosszul. Komolyan azt gondolja, hogy ha ő meghal, én tovább fogok élni? - kérdeztem ismét nem Stefantól. Igazából nem is tudom kihez beszéltem. Vagy magamhoz, vagy a semmihez. Kezdek kicsit skizofrén lenni.
- Mindegy. Akkor is beszélnünk kell vele. Viszont én most felmegyek Elenához, és vele beszélek. - mondtam. Felkaptam egy üveg whisky-t, egy poharat, és elindultam felfelé. Már útközben öntöttem magamnak egy pohárral, és bele is ittam. Úgy érzem, most szükségem lesz rá.

/folyt. Damon szobája/

- Mindjárt gondoltam, hogy ki nyírtál volna.. - jelentettem ki majd elmosolyodtam. Amint felsorolta, hogy mit fog Elenával csinálni egy kicsit túlzásnak tartottam.
- Damon azért ne légy annyira kegyetlen Elenával csak azért tette, hogy nekünk ne essen bántódásunk. Ezt mondta nekem csak nem tudom, hogy igaz e, De én hiszek Elenának szóval biztos, hogy igaz.- mondtam majd leültem egy székre.
- Amúgy lehet, hogy valamennyiről tud Caroline hisz Elena ő hozzá rohant el, de ki tudja, hogy miről beszélgettek. - mondtam majd elhúztam a számat. Az asztalra raktam a kezem és a fejemet fogtam. Istenem, hogy itt majd még mik nem lesznek.. Pár perc után Damon felment Elenához, hogy megbeszélje vele a dolgokat. Csak annyi volt a baj, hogy nagyon ideges volt. És ha Damon ideges akkor általában semmi jó nem származik belőle.

/ felőlem. Befejezett../

- Jól tetted, hogy elmondtad. Ha magamtól jöttem volna rá, tuti kinyírtalak volna. - mondtam még mindig idegesen járkálva. Amikor azt mondta, nem tudja mi lett Selenával, aprót bólintottam. Azért nem akartam, hogy meghaljon, de inkább ő, mint más.
- Nem tudom. Először is nem engedem el Elenát sehova. Marad a szobámban, a kaját felvisszük neki. És komolyan átgondolom azt az ötletemet, miszerint kap egy mobilbudit, meg valami szar kis kádat. - mondtam összeráncolva a homlokomat. Nem is tűnt olyan rossz ötletnek. Megnézném Elena arcát, amikor közlöm vele, hogy szobafogságban lesz hónapokig. Biztos nyafogni fog, meg kiabálni. De nem érdekel. Ő csinálta magának.
- Majd beszélnünk kell Caroline-nal, hogy ő is segítsen vigyázni rá. Még fürödni sem mehet egyedül. Se enni, se sehova. Mindig lesz vele legalább két ember.

- Damon tudom, hogy ez most felidegesített, de inkább most mondtam el neked mielőtt tán magadtól jöttél volna rá. Mondjuk az sokkal rosszabb lett volna. - jelentettem ki és őszintén a szemébe néztem.
- Hát Selena nem tudom. Egyszer megszólalt azután meg már nem volt magánál. De Elena otthagyta.. Szóval most fogalmam sincs, hogy él e még vagy, hogy Klaus megölte e. - mondtam. Olykor én is ide oda sétálgattam, de nem voltam olyan ideges mint Damon. Még mindig azon gondolkoztam, hogy most mi legyen az életemmel, hisz megmondtam Elenának, hogy még mindig szeretem, de már ott van nekem Caroline. Már nem számít ez az egész hisz Elena már teljesen elfelejtette velem a csókot meg mindent ami a konyhában történt.
- És akkor most mit fogsz tenni? - óvatosan rákérdeztem. Ne, hogy idegességében letépje a fejemet bár nem tenné.. Remélem..

Lélegzetvisszafojtva hallgattam Stefan történetét. Annyira meghökkentő volt, hogy közbe sem tudtam vágni. Annyi kérdés volt a fejemben, hogy azt sem tudtam, melyiket tegyem fel először.
- Hogy lehet ilyen kevés esze?! Elszökni Klaushoz? Meg van húzatva? - tettem fel inkább magamnak a kérdést, és elkezdtem idegesen sétálgatni a szobában. Törni-zúzni volt kedvem, de most nem tehetem meg. Elena lejönne, és abból hatalmas nagy veszekedés lenne. És Bonnie is itt van, erről nem szabad megfeledkeznem. Előtte nem kelhetek ki magamból.
- És Selena? Meghalt? - kérdeztem. Annyira nem érdekelt, hogy sírjak utána, csak kíváncsi voltam. Nem bírtam a csajt, de Elena testvére volt. Mondjuk gyakorlatilag ő küldte a halálba, de nem volt választása. Inkább ő, mint Stefan. Mégis csak az öcsém. Viszont rá is mérges voltam egy kicsit, mert hagyta becsapatni magát Elenával, de a kishölgyre annál is jobban. Ezért biztos, hogy kapni fog... Bezáratom Bonnie-val, és még a wc-re és kísérettel megy. Iskolából felmentetem, betegség miatt, nem találkozhat a barátaival. Könnyedén el tudom intézni, hogy mindenki azt higgye, fertőző beteg, és karanténban van. Már bízni sem bízok benne ezek után. Minden nap minden percében ott leszek, és figyelem. Lehet, hogy a szobámba záratom be, és kap egy mobilbudit. Még nem tudom, de neki nem lesz jó, az biztos. Majd megtanulja, hogy nem csinálhat ilyet.

- Nyugi. Még ne robbanj fel mert még nem fejeztem be. - jelentettem ki. Továbbá ismét visszagondoltam erre az egészre és kirázott a hideg.
- Na szóval. Ugyebár felébredtem és elmentem megkeresni. Akkor is ha este van akár nem volt az Klaus mindig készen állt a támadásra. Először a sport pályára mentem, de ott nem Elenát találtam hanem Klaust. Annyit mondott összesen, hogy Stefan és belém nyomott egy adag verbénát. Majd a következő pillanatban egy idegen házban ébredtem. - vettem közben egy nagy levegőt és folytattam.
- Szóval Klaus fogja voltam egy darabig. Hát megpróbáltam ki szökni, de sikertelen volt.. Összesen 3 db karót kaptam, de kettőt sikerült kivennem csak az utolsót nem. De nem csak én voltam a fogja hanem Selena is Elena testvére. Eléggé rosszul festett. Alig volt benne pár csepp vér. - egy idő után abba hagytam mert bele gondolni is rossz volt. Plusz azok a fájdalmak amiket a karók okoztak. Egyből az oldalamhoz nyúltam, hisz onnan szedtem ki az utolsó karót, de azt is szenvedve. Végül ismét folytattam a történetet.
- És Selena telefonjáról hívta fel Elenát, hogy 10 perce van, és választania kell kettőnk közül. Maximum 5 perc telt el, és Elena berontott a házba. Persze Klaus megfenyegette meg minden, és Elena döntést is hozott kettőnk közt, és hát akkor nem a tesvérét választotta hanem engem. Utána meg Caroline is berontott a házba. Innen tudtam, hogy hozzá ment. De Caroline most is itt van a házban csak a fürdőben van már egy jó ideje.. Végül Elena ivott a véremből magától hisz egyáltalán nem tudtam megmozdulni annyi vért vesztettem a karók miatt. Majd az egyik eldobott karót a szívéhez emelte és megfenyegette Klaust, hogy megöli magát és úgy jár majd mint Katherinnel. Végül Klaus hagyta, hogy el menjünk. Végül ismét a kanapén ébredtem mert út közben nem voltam magamnál annyi vért vesztette. - ekkor nyeltem egy nagyot és végül befejeztem a történetet.
- Azért van Elena karján a sebtapasz mert direkt elvágta a kezét, hogy engem megmentsen. De hamar abba is hagytam, mert ha folytattam volna nagyobb baj is lehetett volna. - fejeztem be a történetet. Teljesen rosszul éreztem magam emiatt az egész miatt hisz rám volt bízva, hogy figyeljek rá. Nem történt volna meg ez az egész, ha figyelmesebb lettem volna.
- Szóval ennyi lényegében. De ne bántsad Elenát és megértem, hogy mérges vagy rá, de most igencsak sok mindenen ment keresztül,de az is igaz, hogy mi is. - közel mentem Damonhoz és megfogtam a vállát.

Figyelmesen hallgattam, amit Stefan mesélt, és közben úgy éreztem, hogy menten felrobbanok. Már csak egy dolog érdekel... Hogy hova ment Elena.
- Merre járt? Hol volt? Megölöm. - mondtam, az egészet hadarva. Idegesen kezdtem fel alá járkálni, és úgy éreztem, hogy menten felrobbanok. Biztos vagyok én benne, hogy ez a lány az igazi? Aki kiszökik és ilyen aljas trükkökhöz folyamodik azért, hogy ellenszegülhessen nekem? Kezdek benne kételkedni. És csalódtam is benne. A helyzet sajnálatos módon kihozott belőle valamit... Valamit, amit sosem akartam látni, de éreztem, hogy itt van benne. A Petrova vér. Egyre jobban kezd úgy viselkedni, mint Katherine... És amiben biztos vagyok az az, hogy Katherine-t nem szeretem. Akkor mi a helyzet Elenával? Fogalmam sincs róla. De ezt a dolgot meg fogom vele beszélni... És változtatni fogunk rajta, mert ez így nem mehet tovább.
- Nem hiszem el, hogy ilyenekre is képes...

- Sajnos mostanság igen. - dőltem a pultnak. Tényleg csodáltam, hogy nem rám haragszik hanem Elenára.. Sajnos mostanában furcsa az élet mindenki számára. De persze Damon szokásos beszólása nem maradhatott el. Ahelyett, hogy vissza szóltam volna elmosolyodtam rajta. Na de mindegy. Azon töprengtem, hogy ugyebár most mindent hallott, és látszik rajta, hogy fájt neki. De ha megtudja a kis kalandot úgy, hogy nem mondtuk el neki akkor aztán nekünk végünk. - Sajnálom Elena.- mondtam magamban. El kell most mondanom neki az igazságot.
- Damon. Hogyan is mondjam.. Elena ma tett egy kis kiruccanást és meg is lett belőle a probléma.. - jelentettem ki. És féltem, hogy mi lesz a reakciója erre.
- Az egész úgy történt, hogy miután elmentél, hogy elmond Bonnienak az egészet és, hogy segítsen majd addig Elena igen csak nyűgös volt meg minden. egyfolytában ki akart menni. De egyszer sem engedtem ki. Ezért cselhez folyamodott. Csinált teát és verbénát rakott bele. De nem ittam belőle mert kibutult a kezemre és akkor jöttem rá az egészre, hogy mindent megtesz, hogy kiszabaduljon. - fejeztem be egy kicsit és vettem egy mély levegőt.
- Azután kirohant a konyhába és elővett egy kést.. De nem csinált vele semmit se. Majd kivettem a kezéből és valahonnan talált verbénás tűt és azzal leszúrt. Úgy egy jó fél óráig nem tudtam, hogy hova ment mert hisz nem voltam magamnál. Igen csak cseles volt akkor. - fejeztem be ismét és nem fojtattam tovább a történetet hanem megvártam, hogy erre az egészre mi lesz a reakciója.

- Neked ez a mániád? Hogy minden a te hibád? - kérdeztem kissé idegesen. De igazából nem rá voltam mérges... Ő csak szereti Elenát, ez nem bűn. Én is szeretem, más is szereti. Nem hibáztatom érte. Akire én most nagyon mérges vagyok, az Elena...
- Szerintem nem te vagy a hibás. Láttam és hallottam mindent. És ezek alapján úgy gondolom, hogy te csak mentél a szíved után. Vagy a farkad. Nekem mindegy. - mondtam, és karba fontam a kezemet a mellkasomon. A szívem olyan erősen fájt, hogy azt hittem, kitépni a helyéről kellemesebb lenne. Nem tudtam felfogni, hogy Elena miért tette ezt.... Hiszen teljesen magánál volt. Szeret engem, mégis az öcsémmel csókolózik. Nem tudtam megérteni. És még számon se kérhetem rajta, mert elfelejtette az egészet... Fantasztikus. Mégis csak közbe kellett volna avatkoznom, és még kiabálni egy kicsit, csak aztán törölni az emlékeit.

Amint Elena kiment a konyhából jött a következő probléma. Hát persze, hogy Damonnek mindent hallania kellet épp ez hiányzott már. Szépen jön a fejmosás. Azért ennyire nem kéne féltékenynek lenni hisz ő maga is tudhatná, hogy azért én még szeretem Elenát. Ha vissza gondol mikor kimondta, hogy már nem engem akar hanem őt.. Igaz, hogy elfogadtam, de nem tudtam még most se elengedni teljesen.
- Damon. Figyelj ez az egész más helyzet. Tudom, hogy mit gondolsz ismét. Szóval más néven megint én vagyok a hibás igen tudom. - mondtam a szemébe. Láttam rajta, hogy legszívesebben itt ebben a pillanatban megölne. Ezt megértem hát tegye ha így lesz majd jobb neki és Elenának is. Én csak mindent elrontok. Kellet nekem egyáltalán megszületni..

Nem értettem, hogy Damon miért nem akart feljönni, de inkább hagyom. - Akkor várlak. - néztem rá mosolyogva. Fel is tolt a lépcsőn. Mi ilyen fontos? Most akarja megkérni Bonnie-t, hogy zárjon be a házba. De mindegy nem is érdekel, a lényeg, hogy a szerelmemnek semmi baja sem esett. Felfutottam a lépcsőn, és egyenesen Damon szobájába siettem..

/folyt. Damon szobája/

A lépcsőn állva az egész jelenetet hallottam, néha még oda is néztem. Éppen a csókot kaptam el.... A szívem majd' meghasadt, hiszen Elena most magánál van, és mégis... Mégis megteszi. Megcsalt. Amikor Stefan felállt, és ki akarta törölni az emlékeit, majdnem odamentem, hogy megakadályozzam, de aztán végiggondoltam. Nem akarom, hogy Elena erre emlékezzen. Azt sem, hogy ez megtörténjen. De mégis megtörtént, és változtatni nem tudok rajta. Stefan épp hazudott arról Elenának, hogy mit keres idelent, aztán Elena felindult a lépcsőn. Amikor meglátott, megállt mellettem.
- Most nem megyek fel. Te menj csak, én még beszélni akarok Stefannal. - mondtam, és egyenesen az öcsém szemébe néztem.
- Fent találkozunk. - mondtam ismét Elenának, majd kicsit megtoltam, hogy induljon el. Fel is ment, és amikor hallottam az ajtót csukódni, akkor léptem csak közelebb Stefanhoz. Úgy két méterre álltam meg tőle, amikor megszólaltam,
- Ez meg mi a fene volt?! - kérdeztem, és éppen készültem felrobbanni.

Néhány előzetes hozzászólás!


ELENA GILBERT

A véleményemet kérte. - Ez a nap, ennél jobb nem is lehetne. - mosolyogtam. Vagyis lehetne jobb, ha nem kellene ebbe a hülye kórházi ruhában itt üldögélnem. Megkérdezte, hogy mit szeretnék még csinálni. Hát jó sok minden van.. De az ilyen emberi dolgok, biztos unalmas lehet, egy vámpír számára..
Láttam, hogy valamin nagyon elgondolkozik. Biztos valami rosszra. Azon agyaltam mégis mire gondolhat. - Tudod.. - szólaltam meg. - Megöntözhetnénk a virágokat, vagy nézhetünk egy filmet. Úgy hallom, ma Twilight-Saga maraton lesz, és leadják mind a 3 részét. - mondtam egy csalafinta mosollyal. - Amúgy ez egy vicc, mielőtt kiakadnál. - vigyorodtam el, de az ő ötlete sokkal jobban hangzott.
A Grill szóról eszembe jutott, Caroline, Bonnie és Én. Hárman voltunk ott.. Egy fajta hidegrázás haladt végig a testemen. - Jó ötlet, csak először hadd öltözzek át. Nem szeretnék így betoppanni a Grill-be. - húztam el a számat, magamra ránézve. Hát tényleg nagyon gyönyörű vagyok. Oh, de az a baj, hogy Stefan szobájába vannak a ruháim. Át kéne vinnem, hisz elég fura lenne, ha pl. pont akkor nyitok rá és Caroline-ra.. - Damon. - szólaltam meg hirtelen. - Először is nagyon finom volt. Másodszor a ruháim még mindig Stefan-nál vannak? - kérdeztem tőle, de még mielőtt válaszolhatott volna elindultam volt szerelmem szobája felé.

/folyt. Stefan szobája/

DAMON SALVATORE

- Nem csak nagyon jó. Én a legjobb vagyok. - kacsintottam rá. Amikor azt mondta, ez az egyik kedvence, szélesen elmosolyodtam. Mindig jó megérzéseim voltak, ezért rendeltem ezt. És nem csak azért, mert ez az én kedvencem is.
- Én is nagyon szeretem. - mosolyogtam rá, majd tovább ettem. Néhány perc múlva megszólaltam.
- Hölgyem, önthetek egy kis vörösbort? - kérdeztem mosolyogva, amire egy bólintással felelt. Öntöttem neki, majd magamnak is. Felemeltük a poharakat, és koccintottunk.
- A kapcsolatunkra! Legyen hosszú és amnéziamentes. - mondtam el vigyorogva a saját tósztomat. Belekortyoltam a borba. Csodás íze volt, édes. A kedvencem. A keserű borokat annyira nem szeretem, nincs meg az a különleges ízük... Ellenben az édessel.
- Nos, mit gondolsz? - kérdeztem vigyorogva. Úgy láttam, hogy neki is ízlik. Azon gondolkodtam, hogy mit csináljunk vacsora után. Talán nézhetnénk valamit a tv-ben... Nem... az túl. Nem is tudom milyen lenne. Mintha házasok lennénk vagy nem is tudom. Brr... Azt biztos nem.
- Na, és mit szeretnél csinálni vacsi után? - kérdeztem, és azért könyörögtem magamban, hogy ne akarjon filmezni. Tudok áldozatokat hozni, nem is keveset, de nem fogok befásulni. Főleg alig egy hét alatt. Az aztán jó nagy változás lenne a részemről. Márpedig Damon nem fásul be! Damon a barátnőit normális helyekre viszi. Ekkor eszembe jutott valami.
- Elmehetnénk a Grill-be. - vetettem fel az ötletet.


ELENA GILBERT

Fogalmam sincs, hogy mit rendel, de már nagyon kíváncsian vártam. Bár jobban örültem volna, ha valamit Damon összeüt, remélem majd ennek az alkalma is eljön. Egy vörösbort elővett. Akkor biztos, hogy hamburgerre nem számíthatok.
Kivezetett a kertbe, és a szám elé tettem a kezemet. Gyönyörű kilátás volt, így még nem is láttam a napot. - Csodaszép. - mondtam a naplementét bámulva. Lila, és rózsaszíne egyaránt terjedt el az égbolton. Leültem a székre, hátradőltem, és vártam már a szakácsomat.
- Damon kezdek már éhes lenni! - kiabáltam be neki az ajtón nevetve. Még, ha halkabban is mondom, valószínűleg azt is hallotta volna, de még nem vagyok hozzászokva a különleges képességekre, amiket a vámpírok birtokolnak.
Hamar meg is jött a szerelmem.. Igen, a szerelmem. Boldog vagyok vele, nagyon is! - Köszi. - mosolyogtam rá, s elém tette az egyik tányért. Bolognai! - Ez az egyik kedvencem. - mosolyodtam el szélesen, és megfogtam a kezét. - Nagyon jó vagy! - mondtam huncutan. Neki álltam a vacsorának, és mennyei íze volt. Damon aztán tudja, hogy honnan kell rendelni! Egy idő után megkérdezte, hogy önthet-e nekem vörösbort. Egy bólintással jeleztem a válaszomat. Miután mindkettőnknek öntött, felemeltem a poharamat magasra. - Igyunk a kapcsolatunkra! Legyen hosszú, szép, és problémamentes. - mosolyogva koccintottam vele. Ez egy igazi tökéletes este!

DAMON SALVATORE

Elena odajött, és megölelt. Átkaroltam a derekát, és mélyen beszívtam az illatát. Egy apró puszit nyomtam a hajára, majd elengedtem. Sóhajtottam, és ránéztem.
- De még mennyire, hogy az vagyok. Máris rendelek. - mondtam, és rákacsintottam. A kezembe kaptam a telefont, és beütöttem a számot. Egy erős olasz akcentussal beszélő srác vette fel a rendelést. Letettem a telefont, majd a bárszekrényhez mentem. Kivettem egy üveg vörösbort, valamint két poharat.
- Gyere. - mondtam mosolyogva. Megfogtam a kezét, és kihúztam a kertbe. Volt ott egy asztal két székkel, épp az ilyen alkalmakra. Tökéletesen lehetett látni a naplementét, ami már nem volt messze. Letettem a poharakat valamint az üveget, aztán visszamentem a házba. Éppen kivettem az evőeszközöket, amikor meghallottam a csengőt. Az ajtóhoz mentem, hogy átvegyem az ételt. Kifizettem, majd a konyhába mentem. Két tányérba kiszedtem a bolognait, és a villákkal együtt kivittem a kertbe. Letettem mindent az asztalra.
- Jó lesz? - kérdeztem vigyorogva. Leültem vele szemben, és az asztalon átnyúlva megfogtam a kezét.
- Na, mondtam, hogy jó vagyok kajarendelésben. - kacsintottam rá, majd elengedtem a kezét.
- Jó étvágyat. - mosolyogtam rá, majd vele együtt elkezdtem enni.

ELENA GILBERT

Még szerencse, hogy itt voltam, mert ha nem.. nem is tudom, hogy Damon mit művelne itt egyedül. Törne, zúzna az biztos. A távolban álltam, s figyeltem dühöngését, nem mertem közelebb menni. A falnak dőltem, és a mellkasom alatt összefontam a karomat.
- Hát igen. - motyogtam. Tényleg nem úgy néz ki ez a szoba, mintha tanácsadás lett volna. Szerintem Damon-nak igaza lehet, biztos, hogy több van közöttük, mint barátság. De engem nagyon nem is érdekel, hisz megmondtam Stefan-nak, hogy olyannal legyen, aki szereti. Ha Caroline-nal boldog, annak én csak örülök. Nem lesz semmi problémám vele.
- Semmi baj. - majd lassan közelítettem felé, kikerülve az üvegszilánkokat. - Semmi baj. - simogattam meg a karját, és jó szorosan megöleltem. A mellkasára hajtottam a fejemet. - Azt mondtad, hogy király vagy az életrendelésben? - kérdeztem tőle, majd elengedtem, hogy a szemébe nézhessek. - Akkor rendelj nekem valami finomat. - mosolyogtam. Elég érdekes lenne, ha pl. pizzát rendelünk, én megeszem a pizzát, ő meg a futárt.
Irritálta az orromat a pia szag. Ismét egy újabb emlékképem lett. A fenti szobában voltunk Damon-nel, s halálra ittuk magunkat. Már sejtem is, hogy ezután mi történt.. - Akkor mi lesz a vacsi? Te választasz. - néztem kérdőn Rá.

DAMON SALVATORE

- Remélem lassan a többi is visszajön. - mondtam, és a kezem nyújtottam neki a kocsiban. Megfogta, én pedig finoman simogatni kezdtem a kézfejét.
- Igazán nincs mit. Én sem bírtam már a kis Barbie-t meg Stefant. Nagyon idegesítettek. - mondtam morogva, majd amikor azt kérdezte, hogy főzök-e neki, elnevettem magam.
- Drágám, erről már beszéltünk, de valószínűleg elfelejtetted. Mondtam, hogy nem tudok főzni, de kajarendelésben király vagyok. - nevettem, majd amikor elértünk a panzióhoz, leállítottam a motort, kiszálltam, majd Elenát is kisegítettem. Bementünk a házba, majd a nappaliba. Amikor megálltam azt a hatalmas felfordulást, majd' felrobbantam. Amikor Elena azt kérdezte, mi volt itt, csak megráztam a fejemet. A padlón törött képek, vázák hevertek, és volt valami a levegőben. Azonnal beazonosítottam. EZEK AZ ÁLLATOK SZÉTTÖRTÉK A WHISKY-MET!!! Azonnal keresni kezdtem a földre ömlött whisky-t és a hozzá tartozó üvegdarabokat. Nem sokkal az asztaltól találtam rá. Egy párna is volt mellette.
- Tudod mi volt itt? Barbie volt itt! - mondtam iszonyat mérgesen, és Elenára néztem. Tényleg majdnem felrobbantam.
- Szép kis tanácskérés volt, ha utána párnacsatával rombolták le a nappalit! - mondtam, majd megpróbáltam lenyugtatni magamat, mert láttam, hogy Elena kicsit megijedt.
- Ne haragudj, csak kicsit.. mérges lettem. - mondtam, és összeszűkült szemekkel kezdtem el vizslatni a nappalit. Megölöm... Biztos, hogy megölöm.

További hozzászólásokat itt olvashatsz: http://diariesonlinerpg.forumotions.net/t30-nappali-a-hazban