A város körüli erdő

- Hmm. Be kell hogy valljam, ez meglep. Nem te voltál az, aki teljesen oda van ezért a Stefanért? Most pedig nincs róla információd... - emeltem fel a szemöldököm
Igen, határozottan emlékszem, hogy a két testvért hogy összezavarta Katherine. De azt is tudtam, hogy mindkettő iránt érzett valamit, Stefant azonban tiszta szívéből, őszintén szerette.
- Mit tudhat ez a Gilbert lány, hogy mindenki őt akarja? - suttogom gúnyosan
Elgondolkodtam ezen, de értelmes magyarázatot nem tudok találni rá, meg kell ismernem ezeket a Salvatore-okat és a kis Elenát is. Ahogy gondolkodtam, körbepillantottam az erdőbe, és eszembe jutott egy nagyszerű ötlet a fiatalabbik Salvatore-ról. Állati vér... Még sosem próbáltam, pedig megfordult már néhányszor a fejemben. Azt hiszem, teszek egy próbát.
- Nos, egyelőre semmi egyéb nem foglalkoztat. - emelem rá tekintetem - Remélem még látjuk egymást! - intek neki, és eliramodok az erdő sűrűjébe
Ahogy ismerem Katherine-t rengeteg dolga van még. Ármánykodások, hazudozások, tervek szövögetése, és bizonyára ő sem véletlenül jött az erdőbe... Szomjas, és vadászni fog. Csakhogy nem elégszik meg az erdei állatok kevésbé ízletes vérével, ő emberi vérre pályázik. Én pedig kipróbálok egy olyan dolgot, amit ezelőtt még sohasem tettem!

- Ebben igazad van. - néztem rá őszintén. Most belátom, hogy a megérzéseim csalhatnak. Eddig azt hittem, hogy Rosetól is távol kell maradnom, mert miattam üldözi Klaus őt. Bár nem volt semmi más választásom. Először mindig a saját érdekemet teszem előtérbe, és csak utána másokét. Ha megérdemlik.
Megvontam a kérdésére a vállamat. Nem nagyon foglalkoztat engem már Damon. Azóta nem amióta Elenát választotta helyettem. - Damon teljesen, hogy is mondjam. - haraptam az ajkamra, s elgondolkoztam egy pillanatra. - Emberi lett. Viszont Stefanről most nincs olyan sok információm. Küszköd a vérszomj ellen, de van, amikor enged a kísértésnek, van amikor nem. - mondtam, és elhúztam a számat. Egyszer kóstoltam meg állati vért, és összehasonlíthatatlan a friss emberi vérrel. Soha nem bírnék rászokni. Teljesen kiment a fejemből, hogy miért is jöttem az erdőbe. Igen! Meg van. Vadászni! A kis Gilberttől nem tudtam sok vért szedni, mert a végén még a karjaim közt hal meg. Az meg nem lenne jó, mert még egyszer a hasznomra válhat a kis kölyök. Ezt még nem tudja, csak egyedül én. Komoly terveim vannak vele.
- Egyéb kérdések? – néztem rá kérdőn az előttem álló vámpírra. Nem szeretném az egész estémet itt tölteni. Még vadásznom kell, el kéne látogatnom drága Stefanhoz, hogy még nyomorultabbá tegyem az életét. Rengeteg dolgom van.

Úgy vettem észre, megborzongott, mikor kimondtam a sokatmondó nevet. Viszont mikor közölte, hogy itt tartózkodik, a hideg ezúttal az én gerincem vonalán futott végig. Bár azt kétlem, hogy nem akar Elenától semmit sem. Jobban ismerem Klaust bárki másnál, és tudom, hogy olyan mint egy macska vadászás közben. Csendesen meglapul a fűben, és akkor támad kiszemelt áldozatára, mikor az cseppet sem számít rá. De egészen meglep, hogy ilyen sokáig váratja őket. Bár ha jobban belegondolok, teljesen logikus, ha bármire is készül. Hisz Katarina-val máris elhitette, hogy nem akar semmit. De én nem nyelem be ezt a maszlagot! Klaus egy hazug, kétszínű, sunyi alak, és szinte bármire képes.
- Én ebben nem lennék száz százalékig biztos. - feleltem felvont szemöldökkel - Klaus... nem egy könnyű eset! - mosolyogtam keserűen
És Elijah-val vajon mi lett? Ő is itt van? Vagy talán lelépett még idő előtt, ha van esze... Ami még úgy igazán foglalkoztatott, azok a Salvatore-fivérek voltak.
- De hogy volt képes Damon összeállni egy emberrel? Hallottam hírét a fickónak, és nem tűnt ilyen melegszívűnek. És... Stefan? A régi, könyörtelen gyilkos Stefan nem öldököl embereket? Mi lett ezekkel a testvérekkel?! - szűkítettem össze szemeim
Nem tudtam elképzelni, mi ösztönzi egy vámpírt arra, hogy lemondjon az emberi vérről. Bár valójában de... Bizonyára nem akar szörnyeteg lenni, azt akarja, hogy az emberi énje kerekedjen felül ösztönein, és erős akar lenni, nem akar engedni a vér csábításának. Valójában tisztelem ezért Stefant. Én mindig is gyáva voltam, és túl gyenge, hogy ellenálljak a kísértésnek...

Pedig az ember (ez esetben vámpír) azt hinné, hogy Rose sokkal tájékozottabb. Eddig nem tudott Elenáról? Hát akkor sok mindent be kell pótolnia. Bár egy kérdés nagyon foglalkoztatott engem. Miért pont Mystic Fallsba jött? Csak egy hirtelen ötlet vezérelte? Ha más választásom lehetett volna, biztos New Yorkba költöznék. Kezdek megőrülni ettől a kis várostól. Ha nem lenne ennyire pörgős valószínűleg már magamba fordultam volna. Vámpírlétemre is.
Mikor Klaus nevét kiejtette a száján, a hideg ment végig a gerincem vonalán. A neve hallatán is ez a reakció váll ki belőlem. És olyan undorító belegondolni, hogy egyszer teljesen odavoltam érte. De szerencsére kihevertem, meg elfordultam tőle mikor Elijah elmondta a szándékait. Mély levegőt vettem, és egy pillanatra lehunytam a szememet.
- Nem sajnos tudja. Múltkor találkoztunk is. - nyitottam ki a szememet. - De már vagy egy hónapja itt van. Ha elakarta volna őt kapni már rég megtette volna. - halkultam el a végén. Tényleg mi lett Klausszal? Azóta felszippantotta a föld? Vagy végre visszavonult? Nem tudom, de élvezem ezt a "nyaralást" míg nincs itt. Végre nem kell bujdosni, se menekülni tőle. Élhetem az életemet.

Egy újabb hasonmás? Ezen a szón fennakadtak szemeim. Így már minden értelmet nyer. ÉS Damon Salvatore akiről már annyit hallottam összeáll egy ember csajjal? Micsoda meglepő dolog! Pedig úgy hallottam igencsak veszélyes a fickó. Ezek szerint több emberség van benne, mint azt ő maga gondolta. És a híres Ripper-Stefan nem gyilkolta még le a várost, micsoda meglepő fordulatok!
- Szóval egy hasonmás... - motyogtam - Azt hiszem ez megmagyarázza, miért nyüzsög ennyi vámpír és természetfeletti lény ebben az unalmas kisvárosban! - mondtam miközben egy gúnyos mosoly torzította arcom
Ám ekkor bevillant egy gondolat, egy hatalmas,piros betűs gondolat, ami kiáltott a fejemben. Hol van ő?
- Klaus... - suttogtam magam elé - Ő...ő még nem szerzett tudomás erről a bizonyos Elena Gilbertről? - görcsösen nyeltem egyet
Pedig mindketten jól tudtuk, hogy amint megtudja a nagy hírt, bármi áron el fog jutni ide és megszerzi, amit akar. Klaus számára nincs lehetetlen, ez a szó nem szerepel az ő szótárába. Kiváncsi lennék Katherine mit szólna hozzá, ha hirtelen felbukkanna a két könyörtelen testvér egyike itt, Mystic Falls-ba. Menekülne, vagy szembeszállna velük? Én inkább az előbbit ajánlanám minden lélegző lénynek a földön, mivel a második opció egyszerűen lehetetlen és hatalmas ostobaság. DE - egy idő után az ember megunja a menekülést, főleg én, aki már 500 éve ezt teszi. Ezért is telepedtem le most. Katarina-ra emeltem tekintetem, és vártam a válaszokat...

Meglepett a kijelentése. Még, hogy én neki.. segíteni? Mégis miben? - Igen emlékszem. - mondtam, és a földre szegtem a pillantásomat. Szinte minden egyes részlet a szemem elé tárult. Amikor a vámpírvért megkóstoltam, és a vágy, hogy vámpír legyek.. Sose akartam lenni, de szerencsére halandóként is eszes voltam, így hamar rájöttem, hogy mit kell tennem. Nagy nehezen csináltam egy akasztót, és a nyakam köré tekertem. Ráálltam a székre, majd kirúgtam magam alól. Először iszonyatosan fájt, ahogy a bőrömet dörzsölte. Próbáltam leszedni magamról. Inkább halok meg Klaus által, csak ne szenvedjek így. Az érzés, mikor nem tudsz venni levegőt, sose kívántam volna akkoriban senkinek. Persze évek múlva megváltozott a véleményem. De szerencsére hamar meghaltam, és feléledtem vámpírként. Amikor először kóstoltam emberi vért, hirtelen erő hatott a szervezetemre. Élesebb lett a látásom, jobban hallottam az emberek beszédét. Teljesen kicseréltek.
- Óóó igen Trevor. - mondtam egy huncut mosollyal a szám szélén. Hogy beetettem már neki, hogy szeretem. Pedig egy árva szó sem volt igaz abból, amit mondtam neki. - Bökd ki. - tettem csípőre a kezemet, és elkezdtem vizsgálni a körmeimet. Alig vártam, hogy elmondja a nagy szívességét. Majd érdekesen tekintettem rá. Halkan elkezdtem kuncogni. - Azt várod el tőlem, hogy pletykáljak? - vontam fel a szemöldökömet, még mindig nevetve. Végül megráztam a fejemet. Legalább lesz egy jó napom. Mindent elmondok neki a szemszögemből.
- Hát hol is kezdjem. - mondtam egy lehengerlő sóhajtással. - Nekem is van egy hasonmásom, Elena Gilbert. Jelenleg Damon Salvatore-ral van együtt. Stefan, az öccse szerintem facér lett. Bár ki tudja. - biggyesztettem le az ajkamat. Ha szingli, és ha minden rajtam múlna már nem lenne az. - Vannak itt boszorkányok, vérfarkasok, vámpírok. Szóval jobb, ha figyelsz a hátad mögé. Főleg teliholdkor. - kacsintottam rá. - Más valami? - kérdeztem tőle. Nem tudom, hogy még mi mást mondhatnék el a városról. Szerintem észrevette, hogy kicsi, meg igazából nincs itt semmi.

/Temető/

Futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Ilyenkor élvezetes vadászni. Ahogy a hideg szellő hátralöki a hajamat, fantasztikus. Nem is tudom, hogy utoljára mikor voltam ennyire felszabadult. Bár Stefannel mindig az vagyok, csak kár, hogy neki más kell.. Mindig a kis hasonmás, mindenkinél. Ugyanúgy nézünk ki (bár én szebb), akkor miért nem választanak engem soha? Egyszer én voltam a kedvencük, és nem fogom eltűrni, hogy Elena megfoszt a trónomtól.
Hallottam egy szívdobogást, a hang felé siettem. Épp háttal állt nekem, tökéletes támadás. Mikor megfordult hirtelen, olyan volt, mintha a földből a gyökerek kijöttek, s a lábam köré tekerődtek. Nem bírtam megmozdulni. Rose Maryt mikor láttam utoljára? Még mikor átváltoztam.. Azóta tudom, hogy ő is ugyanúgy bujdosik, mint én.
Végül összeszedtem magamat, kihúzva a hátamat. - Hello Rose Mary. - feleltem egyszerűen nem tükrözve semmi érzelmeket az arcomon. Tőle nem félek, hisz egy közös ellenségünk van. Klaus. Habár mégiscsak Rose idősebb nálam, de az is csak mellékes. - Milyen kedves vagy. Sokat kellett várakoznod? - vontam fel a szemöldökömet egy gúnyos mosollyal párosítva. Bár nem értem, hogy minek várt rám. - Mit akarsz? - tértem rá egyből a témára. Nem fogok én itt bájcsevegni addig. Nem az én szokásom.

Mióta visszatértem Mystic Falls-ba, nem vettem fel senkivel a kapcsolatot. Csendben meghúzódtam saját kis házamban, és átgondoltam életem minden percét. Azonban tudtam, kitől tudhatok meg mindent, mi történt a városban az utóbbi időben. És ez a személy nem más volt, mint egy profi vámpír. Tudtam, ő minden fontos dologról tud, ami körülötte zajlik, így hát nem halaszthattam tovább ezt a találkozót vele. Ismertem őt még régről, átváltozása napján is a közelében tartózkodtam, valójában miatta kerültem veszélybe. Viszont nem volt okom rá haragudni, a helyében én is ezt az utat választottam volna. Valójában, ha jobban belegondolok még kedvelem is hatásos módszereit és gúnyos stílusát. De ő is ember volt egykor, és tudtam, hogy legbelül ő is csak egy szeretetre éhes ember.
Hirtelen meghallottam a szél suhogását és ez mosolygásra késztetett.
- Üdv, Katarina! - fordultam meg lassan, hogy szembenézhessek vele - Már vártalak.

Az első támadásomat sikeresen kivédte. Még egy kicsit repültem is. Egyből összeszedtem magam és újra támadtam. Ekkor kicsit lassú lett és sikerült a fogaimat a karjába mélyesztenem. Éreztem vére finom ízét, de azt se sokáig. Ismét repültem, de most egy fának csapódtam jó erősen. Egy kicsit elnyelt a sötétség majd ismét magamhoz tértem. De addigra éltűn az áldozatom. Felkeltem és szép lassan vissza ballagtam a kis zugomba. Lefeküdtem és vártam, hogy ismét ember legyek.

/ Befejezett/

Amint eljöttem a hotelból egyenesen az erdőbe mentem. Tudtam, hogy az az a hely a hol csend és nyugalom van tőlük messze. Egy jó darabig csak nyugodtan sétálgattam egyre beljebb és beljebb mentem. Már a város fényeit se lehetett látni. Azon gondolkoztam, hogy most ismét elégé elcsesztem a kapcsolatomat Careval. Nem kellet volna megcsókolnom Katherint és nem történt volna meg a kis kaland sem. Amit persze fenyegetéssel ért el, hogy elárulja mindenkinek, hogy mit csináltam vagy is mit csináltunk.. Szerintem szép ki fog osztani ott hagy és majd Damontöl és Elenátol is szépen hallgathatom majd az okosságot. Juj, de jó már alig várom.. Végül felnéztem az égre, hogy megcsodáljam a csillagokat és ekkor látom, a holdat. Istenem én is jókor jövök az erdőbe mikor telihold van.. Rá pár percre már valahol morgást hallok és végül egy fehér farkassal találtam magamat szembe.
- Jó kis farkas maradjál csak ott. - mondtam neki. Óvatosan hátráltam, de erre rám ugrott és máris a földön voltam. Épp, hogy megfogtam a fejét, hogy ne harapjon belém. Megragadtam és elhajítottam magamtól. De újra támadott és igen gyorsan és nem sikerült kitérnem előle és a karomba vájta a fogait.
- Áhhh! - kiabáltam fel. Gyorsan leszedtem magamról és a legközelebbi fához csaptam. Elég nagyot csapódott. Már csak ott feküdt a földön mozdulatlanul szerencsémre. Óvatosan felhúztam a pólóm ujját és szerencsémre eléggé kicsi volt a harapás. De ennek a végén nem lesz jó vége. Ideje lesz elbúcsúznom a szeretteimtől, hisz nincs gyógyír a farkas harapásra. Olyan jó még ez is velem történhet. Miért nem lehet nyugodt életem? Nem is tudom.. Gyors összeszedtem magam és vámpír sebességgel a birtokra rohantam. Ne, hogy megint elkapjon az a korcs bár megalva szép a bundája és a szeme is. Majd kiderítem, hogy ki emberként.
/ folyt. nálam Salvatore birtok./

Még gyorsan haza ugrottam pár dologért és pihentem is egy kicsit. Addigra szépen be is esteledett. Bepattantam a kocsiba és egyből az erdőbe hajtottam. Megálltam egy kis elágazásban és a rejtett barlangom felé vettem az irányt. Tudtam, hogy hiába láncolom le magamat így is úgy is szétszedem, hogy kiszabaduljak. Levettem a ruháimat és ittam egy kis farkas fű vizet. Egyből a földre estem úgy marta, égette a testemet. Egy kis résen megláttam a holdat és végleg elkezdődött az átváltozás. A gerincem egyből elkezdődött ropogni. Hangosan felkiáltottam. Mindig is rosszabbul bírtam az átváltozást. Már most teljesen a földön feküdtem a fájdalomtól. A hátam egyfolytában ropogott majd a többi végtagom is. Szinte megállás nélkül kiabáltam annyira fájt. Egyre szaporábban vettem a levegőt. Tudtam már, hogy milyen farkas vagyok. Onnan tudtam, hogy a legelsőnél ott volt velem a legjobb barátnőm akiről meg kiderült, hogy boszorkány. Éreztem, hogy az arcom kezd átalakulni. A barna szemeimet leváltja a tenger kék és hó keverékű szín. Végül egy utolsó felkiáltásomra teljesen átváltoztam farkassá. Megráztam bundám és a hold felé vonyítottam. Hófehér bundám szinte világított a sötétben. Egyből kifutottam a barlangból és egy nagyot szimatoltam a levegőbe. Elkezdett nyálam folyni mert vámpír szagot éreztem és én imádom a vámpírok vérét. Inkább sokkal jobban bírom, hogy megcsócsálhatom a kis édes pofikájukat. Egyre erősebb volt a szag. Végül megláttam és egyből elé ugrottam. Vicsorogva néztem a szemébe. Majd végül rávetettem magam. De nem sikerült megharapnom.

Kezdtünk igencsak belemerülni a mókába mikor elkezdett pittyegni Tyler órája. Tudtam, hogy semmi jót sem jelent ez.
- Jaj. - ennyi jött ki belőlem mikor mondta, hogy itt az idő az átváltozáshoz. Felállt majd engem is felsegített. Megint az a szeretlek szó. Mikor kimondja majdnem mindig elolvadok tőle.
- Én is szeretlek. - ismételtem meg őt. Átöleltem és úgy mentünk vissza a pincéhez. Kicsit féltem, hogy mi lesz mert még eddig sose változtam át senkivel se.

/ Folyt Régi Lockwood rezidencia./

Épp elkezdtem belejönni amikor hírtelen elkezdett csipogna az órám.-Ajjaj... Idö van...- Néztem komolyan a lányra. Majd feláltam és felsegítettem. és Elindultunk a pince felé.-Szeretlek...- Remélem nem lessz semmi gond a mai éjszakával.

Elértük pincét ahol majd megfog történni az átváltozás nemsokára. Levitte majd ismét vissza jött. Ismét kézen fogva sétáltunk majd hirtelen egy levélkupacban landoltam. Nem tudtam, hogy mi történik hirtelen. Majd azt látom, hogy Tyler majd rám ugrott, de vigyázva rám. Amikor ismét én voltam alul kicsit megint megijedtem, de most nem volt vészes. Majd megcsókolt. Mikor a combomat végig simította egy picit kirázott a hideg, de élveztem. Végül a nyakamat csókolta meg.
- Jaj már megint rossz vagy. - mondtam egy huncut vigyorral, majd a hajába túrtam és megcsókoltam.

Ki értünk az erdőbe. Én egyből bevittem a cuccokat a pincébe. Majd ki mentem, megfogtam a kezét és elkezdtünk sétálni. majd megláttam egy levél kupacot. bele löktem a lányt és utána ugrottam én is ö volt alul. én hosszan megcsókoltam. -Szeretlek...- Mondtam a szemeibe nézve. Majd elmosolyodtam és végigsimítottam a combját. Majd megcsókoltam a nyakát.

/ Tyler szobája/

Egyből beültünk a kocsiba és az erdőhöz hajtottunk. Mivel nem olyan nagy város ez azért hamar oda is értünk. Kiszálltunk a kocsiból és Tyler kivitte már most a csomagtartóból a cucctáskát amiben a láncok voltak. Rámosolyogtam majd megfogtam az egyik kezét és befelé az erdőbe sétáltunk. Szép őszies hangulat volt. A madarak még énekeltek az erdő meg szép színeiben pompázott. Persze azért hidegnek hideg volt kint.

Néhány előzetes hozzászólás!

JENNY MARIN

Úgy láttam sikerült javítanom valamicskét Caroline hangulatán mindaddig, amíg azt a bizonyos kérdést fel nem tettem. Úgy látszik még ő maga sem tudja, hogy mit is akar valójában.
- Semmi gond, menj csak nyugodtan.- mondtam és közben az órámra pillantottam. Tényleg elég későre járt, de valahogy most nem voltam még fáradt.
- Én is örülök hogy megismerhettelek. Persze, jó lenne még találkozni. Mondtam egy mosoly kíséretében. Gyorsan telefonszámot váltottunk és a következő pillanatban már Car el is indult.
- Igazán nincs mit!- kiáltottam utána majd én is elindultam vissza az erdő felé. Egy darabig még a város fénye megvilágította az erdőt, de utána már teljesen sötét volt, ami annyira nem nyerte el a tetszésem, bele se gondoltam, hogy ilyen sötét lesz itt. Mindenesetre próbáltam kitalálni.

BEFEJEZVE!

CAROLINE FORBES

- Valami olyasmi - felelem Jenny hasonmás kérdésére, és megvonom a vállam jelezve annyira nem érdekel a dolog. - Néha hallok valamit erről arról, ha nagy szerencsém van. - nem kötnek mindent az orromra, teszem hozzá gondolatban.
- Ezt jobb ha megszokod, ugyanis én vagyok a suli Pletykafészke, tudod nagy P-vel - nevettem el magam én is és hirtelen sokkal jobb kedvem lesz. Jenny pozitív hatással van rám, és ennek nagyon örülök.
- Hidd el jön az majd - kacsintottam rá vigyorogva, viszont a következő kérdés után rögtön lefagyott onnan.
- Ez egy elég bonyolult történet Jen - pillantok rá pár perc csönd után - Még én se tudom mit érzek igazán. - mosolygok rá szomorúan. Nem akarok Stefanról beszélni mert úgy érzem nem lennék képes zokogás nélkül végigmondani.
- Sajnos nekem mennem kell így is nagyon elmaradtam - mutatok az órámra ami már az éjfél felé közeleg. Mindegy anya úgy sincs itthon.
- Örülök, hogy megismertelek Jenny. Ha van kedved máskor is összefuthatnánk - egy gyors telefonszám csere után felkapom a cipőm és intek egyet Jennynek.
- Köszi Jen, tényleg mindent! - kiáltom vissza majd futni kezdek. Már kint járok az erdőszélén amikor hirtelen gondolatból előveszem a mobilom és pötyôgni kezdtem.


JENNY MARIN

- Hát.. ez egy elég fura történet, de igazából nem is érdekes. - mondtam Caroline-nak. Igazából magam sem tudtam, hogy miért mentem oda, de nem bántam meg, hogy ott kötöttem ki. Jót beszélgettem Bonnie-val és ez a lényeg.
- Várjál csak. Ehhez a névhez én valami hasonmást kötöttem, vagy összekeverek valami?- kérdeztem tőle. Nem tudtam pontosan, hogy mire emlékszek, de valami volt.
- Hát, úgy egy éve.- mondtam és közbe visszaemlékeztem arra a napra, mikor közölték velem. Nem mondható életem legjobb napjának, de nem is a legrosszabbnak. Most már, ahogy visszaemlékszek csak egy kedvesnek nem kedves, inkább egy mérföldkő az életemben.
- A kis kíváncsi!- nevettem el magam.- Nem nincsen. Nem sok mindenkivel ismerkedtem meg mg, mióta itt vagyok és végül is várom az igazit.- mondtam a kis kíváncsi Car-nek. Szite csak úgy csillogott a szeme a kíváncsiságtól.
- Nah, és neked? Esetleg egy kiszemelt?- kérdeztem,már miután a szavak elhagyták a számat rájöttem, hogy ez lehet hogy nem a legjobb kérdés volt.

CAROLINE FORBES

- Mit kerestél te a Salvatore házba? - ráncoltam a homlokom, miközbe bekaotam egy marék csokigolyót. Nyami, ez jobb mint a nyuszi.
- Hát úgy fél, egy éve kb... - basszus mikor is? Komolyan fogalamam simcs... - Egy Kathrine Pierce nevű szadista vámpír változtott át, lehet, hogy ismered elég népszerű erre - fintorodta el.
- És te? Mióta tudod, hogy boszi vagy? - kérdeszten kíváncsianl, és rámosolyogtam. Egy boszi és egy vámpír, ketten egy sötét kihalt erdőbe beszélgetnek. Idilli.
- Van esetleg valaki akit a barátodnak nevezhetsz? - hajoltsam közelebb hozzá bizalmasan, nagy vigyorral a képemen. Nem nem vagyok pletykaéhes áh dehogy!


JENNY MARIN

- Bonnie-val múltkor találkoztam a Salvatore házban.- meséltem Caroline-nak, aki még mindig nagyon szomorú volt.
- Köszönöm.- mondtam mosolyogva. Nem tartottam magam valami nagy boszorkánynak, mert nem vagyok egoista és nem is voltam olyan jó, de pár dolgot azért tudtam. Néha azért jól jönnek az ilyen dolgok, egy kis színt visznek az életbe.
- Biztos minden rendbe fog jönni közted és a barátaid között, csak idő kell.- mondtam és közben a kezemet a vállára tettem sugallva, hogy tényleg minden rendben lesz.
- Oh, igen köszönöm.- vettem ki a zacskóból egy csokigolyócskát. Szerettem ezek a színes nyalánkságokat, olyan viccesek voltak.
- És, amúgy mióta vagy vámpír?- érdeklődtem kíváncsian és közben próbáltam egy kicsit terelni a szót.

A további hozzászólásokat itt olvashatod el: http://diariesonlinerpg.forumotions.net/t48-a-varos-koruli-erd