Elena szobája

/Damon szobája/

Nagy nehezen sikerült megtalálnom a szanaszét dobott ruháimat, majd miután felöltöztünk egyből a kocsihoz mentünk. Mikor az utcába tértünk, alig ismertem fel már a házamat. Olyan rég voltam itthon. Leparkoltunk, és beléptünk az ajtón. Senki nem jött felénk rohanva, így megfogtam szerelmem kezét, és magam után felráncigáltam a lépcsőn. Nagyon izgatott voltam.
Bementünk a szobámba, és leültettem az ágyamra. - Maradj itt. - utasítottam. - És hunyd le a szemed. - vigyorogtam el, majd a háta mögé mentem, és kihúztam az éjjeli szekrény egyetlenegy fiókját. Egyből megpillantottam a gyűrűt a láncon. Elmosolyodtam, olyan rég láttam. Alig várom már Damon arckifejezését, mikor megpillantja. A markomba fogtam, és leültem szerelmem mellé.
- Nyújtsd ki a kezedet. - mondtam rá nézve. Szerencsére még mindig le volt hunyva a szeme. Legalább hallgat rám. Óvatosan a kezébe helyeztem a gyűrűt. - Meglepetés! - feleltem boldogan.

- Köszi. - mosolyogtam, és amikor kiment az ajtón, bezártam, és az ajtónak dőltem. Lehunytam a szememet, majd a földre rogytam. Én ezt nem bírom ki. Nem bírom ki nélküle! Olyan számomra Ő, mint a levegő. Nélkülözhetetlen. Lehetetlen nélküle élni. Kell nekem Ő. Damon.
Hangosan elkezdtem zokogni, és magamhoz húztam a térdemet, átölelve. A fejemet ráhajtottam, és úgy folytattam tovább a siránkozásomat. Lehet, hogy még fiatal vagyok, meg talán éretlen, de tudom, hogy Ő az igazi. És nem Stefan. Bárcsak valahogyan megtudnám vele értetni. De majd sikerül valahogy. Az Alapítók Bálján biztosan fogok vele beszélni, ha tetszik neki, ha nem. Addig szekálom, követem bárhova, míg meg nem beszéljük ezt az egészet.
Abbahagytam ezt az egész siránkozást, hisz pár nap múlva lesz a Bál, és össze kell vonatkozólag kapnom. A fürdőbe sétáltam, és elszörnyedtem a látványom. Az arcom piros, a szemeim ki volt sírva, a sminkem el volt mosódva. Gyorsan arcot mostam, és átöltöztem egy melegebb ruhába, majd felvettem a kabátomat, és elindultam a Salvatore birtokba

/folyt. Damon szobája/

Elena hamar kitessékelt a szobájából, de nem sértődtem meg egy komoly beszélgetés várt még rám lent, ami már az én életem része volt. Örültem, hogy Elena nem táplál semmit Stefan iránt mert abból még komoly gondok lettek volna a későbbiekben...
- Drukkolok! - Viszonoztam az ölelését, majd kisétáltam a szobából és egy pillanatra megálltam az ajtóm előtt sosem néztem még ilyen szemszögből a szobámat, egy kis 16 éves tinifiúcska birodalma, ezt majd muszáj lesz átrendeznem, de szerintem sajnos nem sokat leszek itt ha megszületnek a kicsik, vagy majd ingázok...
Furcsa milyen dolgok foglalkoztatnak mostanában. Mosolyogva indultam le a nappaliba és megnyugtattam Jennát, hogy minden rendben. Fogalmam sincs miről maradtam le, de most már nyugodtan tudtam figyelni a környezetemre.
Lágyan átkaroltam hátulról Melt és megsimogattam a karját remélem azért ha véget ér a terhessége lesz némi intimebb szerelmi szál a kapcsolatunkban, bár a mostani is tökéletes, hisz annyira szeretem, hogy nincsenek rá szavak...



Folyt. köv. Ház egyéb részei...

Igaza volt Jeremy-nek. Damon-ben most minden érzelem előtört, és evvel vezeti le. De majd amikor este egyedül alszik el, reggel egyedül kel fel akkor majd rájön, hogy kellek én neki. Szuper öcsém van. Az Alapítók Báljára összeszedem magam, csinos leszek, és visszahódítom Damon-t. Bár tényleg reménykedek abban, hogy senkit se fog elhívni.
Furán néztem rá. - Stefan az első igazi szerelmem volt. Még jó, hogy néha gondolok rá, de ez nem azt jelenti, hogy szerelmes vagyok belé. - tisztáztam le. Milyen remek, hogy ő is kezdi a vádolgatást. Felálltam, és összefontam a mellkasom alatt a karomat. Meg voltam sértve, de nem akartam megbántani. - Megtennéd, hogy magamra hagynál? Szerintem megyek egyet levegőzni, és addig elkészülődnék. - suttogtam, nem nézve rá.
- Azért köszi, a vigasztalást. Remélem, hogy sikerül az elméleted. - fordultam oda hozzá, és átöleltem.

- Időre van szüksége szerintem csak nagyon féltékeny és fél, hogy elveszíthet téged, ha rájön, hogy hibázott úgyis keresni fog. - Megint megsimogattam, annyira szeretem Elenát és olyan rossz nézni ilyenkor a szenvedését... - Tudom, hogy mondtad, hogy Damont szereted, de nem lehet, hogy Stefant se zártad még le teljesen magadban? Néha van, hogy egyszerre több ember iránt érzünk valamit, főleg, hogy olyan sok mindenen mentetek keresztül. - Féltem nehogy megsértődjön rám, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg tőle.
A biztonság kedvéért elővettem egy zsebkendőt és készültem, ha esetleg még több támogatásra lenne szüksége, bele se tudtam képzelni mit fog szólni, ha megtudja, hogy elszeretnék költözni, tudom, hogy még nem vagyok nagykorú, de az én esetem elég különleges.

Mikor megtudtam, hogy az ÖCSÉM ikreket vág azt hittem, hogy lefordulok az ágyról. Bámultam magam elé, és ledöbbentem. Az én kisöcsém, akire nem is olyan rég vigyáznom kellett, két gyermek apja lesz. Wow. Sok mindenről lemaradtam. Döbbenten tekintettem vissza rá. - Csak annyit tudok mondani, hogy gratulálok! - mosolyogtam. Ez olyan hihetetlen. Bár pár hónappal ezelőtt, még én is terhes voltam.. De annak az időszaknak már vége. Sajnos a saját hülyeségem miatt, ÉN öltem meg az embriót. Pedig már milyen nagy pocakom lehetett volna. De elveszítettem volna Damon-t. Bár most is az a helyzet, nem?
- Az jó. - bólintottam. Teljesen sokkolt állapotban voltam. Abban a tudatban éltem, hogy egy Gilbert-tel növekedik a család, erre kettő. De nekem mindegy, hogy hányan lesznek a lényeg, hogy legyenek egészségesek.
Remek, Jeremy felhozta megint a témát. Ezt már nem kerülhetem el. Sóhajtottam egy nagyot, lehunyva a szememet, és belekezdtem. - Ez egy hosszú történet lesz. - fészkelődtem el, törökülésbe ülve. - Szóval még régen állítólag megcsókoltam Stefan-t, mikor bevallotta az érzéseit, de már Damon-nel voltam együtt, majd a kérésemre törölte az emlékezetemet. Mikor megtudtam nem rég, hogy mit tettem teljesen ki voltam bukva, hisz imádom őt.. - suttogtam. Remélem sikerül megértenie, bár, ha Damon helyébe képzeli magát. - Most Stefan-t megharapta egy vérfarkas, és haldoklik. Köhécsel, meg persze hallucinál. És megint elcsattant egy csók. Damon avval vádol engem, hogy nem tudok túltenni magam rajta, és hagytam mikor persze én nem csináltam semmit. - forgattam meg a szememet. Annyira nehéz ez az egész. Miért ilyen igazságtalan az élet? - Tudom, hogy én is követtem el hibákat, de.. Szeretem őt. És nem tudnék mást elképzelni magam mellett. - néztem el Jeremy-től, újra könnybe lábadt szemekkel.

- Ömm Elena ketten lesznek még nem hallottad? - Önkéntelenül is elmosolyodtam azon az arcon, amit vágott. Nem akartam, hogy ez az este megint rólam szóljon, most az Ő dolgairól akartam beszélgetni, de úgy tűnt jobb ha terelem a témát, mert most nagyon kibukott.
- Egy kislány és egy kisfiú, ikrek lesznek! - Olyan vicces volt ezt az én számból hallani, de akkor is boldog voltam és nem érdekelt, hogy ilyen fiatalon történnek meg velem ezek a dolgok.
Na jó nem ment a téma terelés...
Lassan elbambultam és fiú szemmel kezdtem nézi a dolgokat, ha Damon, akin látszik, hogy szereti Elenát ilyet kérdez annak csak lehetett valami oka...
- Elena nem lehetett annak oka, hogy Damon megvádolt, hogy Stefant szereted? Nem tettél semmit? - Még mindig erősen gondolkoztam. Lehet, hogy Elena nem mondta el a teljes igazságot? Bár ha ez így is van az sem érdekel a fő, hogy minden vissza álljon a régi kerékvágásba.

- Oké. - bólintottam. Igaza volt Jeremy-nek. Pár nap múlva Damon biztos lehiggad, és rájön, hogy mennyire is hiányol engem. Utána újra boldogak lehetünk. És ezek után már tényleg semmi nem fog állni az utunkba. Remélhetőleg.
- Köszi. - mosolyodtam el halványan. Legalább felajánlotta, de nem fogom elrontani a Bált. Nem kell rám vigyázni, max. ha annyira rosszul fogom magam érezni hamarabb elmegyek, vagy a legrosszabb esetbe meg se jelenek a rendezvényen. Bár, mint Alapítók Családnak a leszármazottja, sajnos a kötelességem részt venni. A pokrócot, amit Jeremy rám terített még jobban magamra húztam. Teljesen olyan volt, mintha megváltozott volna a szerepünk. Ő a bátyó, én a húg.
- Mesélj valamiről. - tereltem el a témát. - Hogy van a baba? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Elég komolynak tűnt, amit mondott először csak egy sima élcelődésnek hittem a veszekedésük, de ez más volt... Ráadásul eljegyezték egymást? Erről én miért nem tudok? Vagyis lehet, hogy tudok csak nem figyeltem rá.
- Szerintem várj pár napot és ha még mindig hiányzik hívd fel... Az alapítók báljára meg majd jössz velem és Melanieval ezen na aggódj a lényeg, hogy most jól legyél. - Nagyon nyugtalanított a helyzet, de most már végre kitört és nem tartotta vissza az érzéseit. Fogtam egy pokrócot és ráterítettem a hátára annyira remegett, most először nem éreztem, az erős anyát pótló nővéremnek előbújt belőle a védtelen kislány.

- Köszönöm Jer. - hunytam le a szememet, és éreztem a meleg könnyeket míg lassan elhagyják az arcomat. Átkaroltam, annyira örülök, hogy van egy ilyen öcsém, akiben mindig minden körülmények között megbízhatok.
- Nem fog már visszajönni. - szipogtam. - Látnod kellett volna, hogy váltunk el. Haragban.. - suttogtam az utolsó szót, annyira bántott ez az egész, és tényleg jobban esett kimondani a fájdalmamat, mint magamban tartani. - Pedig eljegyzett. - motyogtam halkan, és jobban összeszorítottam a szememet. Bele kell törődnöm, hogy magamra maradtam. - Hiányzik, Jer.. - remegtem már, és a végén már elkezdtem bömbölni. Álmodok róla, képzelődök róla, ennél csak rosszabb lesz, vagy sikerül túl tennem magam rajta? Nem is tudom, hogy mi lesz az Alapítók Báljával. Hisz most már biztosan nem megyünk együtt, abban biztos vagyok. A történtek után már nem.

Mélyen Elena szemeibe néztem, láttam, hogy vissza fogja magát, mindig ezt csinálta és mosolyt erőltetett az arcára, hogy mások ne láthassák szenvedni.
- Előttem nem kell visszafognod magad, mondd ki, amit gondolsz néha jobb ha sírsz egyet megfogsz könnyebbülni. - Rámosolyogtam majd lazán átöleltem és megsimogattam a hátát. - Ha igazán szeret biztos vagyok benne, hogy csak időre van szüksége és vissza fog hozzád jönni. - Még mindig öleltem Elenát és, hogy őszinte legyek legszívesebben el se engedtem volna míg biztos nem vagyok benne, hogy ezután már senki sem törtheti össze a szívét, de az élet tapasztalatokkal jár...

Elvettem tőle a bögrét, amit épp nekem nyújtott, és egyből felismertem az illatát. Anyu jutott eszembe, mindig ő szokta nekünk elkészíteni. Emlékszem az elején mindig nyavalyogtam, hogy nem ízlik, és nem kérek, de mindig meg kellett innom, végül megszerettem. - Köszi. - néztem rá, majd belekortyoltam. Még mindig forró volt, így az éjjeliszekrényre raktam kihűlni.
A következő kérdésén elnéztem, és próbáltam magamat lecsillapítani. Nem szeretnék gyengének tűnni. - Az igazság az.. - nyeltem egy nagyot, és lehunytam a szememet, s egy könnycsepp végig csordult az arcomon. - Hogy Damon és én már nem vagyunk együtt. - suttogtam. - Szakított, mert nem tud bennem megbízni. Azt hiszi, hogy még mindig Stefan-t akarom. - csóváltam meg a fejemet.

-Megvan! - Mosolyogtam majd odanyújtottam neki a bögrét, azt a teafüvet használtam fel hozzá, amit mindig karácsonykor csinált Anyu, reméltem, hogy ez csöppet felvidítja. - Elena jól vagy? - Tudom, hogy nem szereti ezt a kérdést, de komolyan aggódtam érte és bármit is mondd jobb ha kiöntheti a szívét valakinek, aki szereti. Lassan leültem mellé majd bátorítóan megsimítottam a karját és gondterhelten néztem a szemébe. - Minden rendben van Damonnel? - Az az arc, amit ezután a mondatom után a nővérem vágott elképesztő volt, éreztem, hogy most valamibe nagyon beletrafáltam...

Szinte a fél napom avval telt el, hogy a közös képeimet nézegettem Damon-nal. Annyira fájt, hogy a kapcsolatunknak ilyen hamar vége lett. Hisz tényleg bármit megtennék érte. Felálltam, és elővettem a nyakláncot, amire a gyűrű volt felfűzve. Olyan szép volt. A szívemhez szorítottam, és egy meleg könny elhagyta a szememet. Majd az éjjeliszekrényem fiókját kinyitottam, és elraktam vigyázva rá. Nem szeretném, ha valami baja esne. Felmentem a Facebook-ra, és még mindig úgy voltam beállítva, hogy kapcsolatban. Most komolyan állítsam át, hogy egyedülálló? Egyből kapnám az aggódó üzeneteket, hogy mi történt. Kifújtam a levegőt, majd rákattintottam, hogy most már nem vagyok kapcsolatban. Egyből kijelezte az adatlapomon, és már kaptam az értesítéseket. Megforgattam a szememet, majd kiléptem. Az embereknek nincs jobb dolguk?
Halk kopogást hallottam. - Nem akarok senkivel se beszélni. - motyogtam, és lecsuktam a laptop-ot. Elég szörnyű állapotban voltam, és ki tudja lehet, hogy valakit érzelmileg megbántok. Amit persze egyáltalán nem szeretnék. Majd megpillantottam Jeremy-t egy gőzölgő bögrével a kezében. Elmosolyodtam. Hiányoltam már nagyon az öcsémet, annyi minden történt, és alig látjuk egymást, alig beszélünk.. - Bocsi, gyere nyugodtan beljebb. - mosolyogtam, és arrébb kúsztam az ágyon, megpaskolva, hogy üljön le nyugodtan. - Hogy van a leendő apa? - kérdeztem, mivel aggódtam, mi van ha elkezd faggatni. Olyan fura volt kimondani, hisz még gimis. Bár pár hónappal ezelőtt én is terhes voltam, és erről még Jenna se tud.

Halk moccanást hallottam meg, egyből kipattantak a szemeim, és körbe néztem a szobámba. Egy sötét figurát pillantottam meg ülve az ágyam szélén teljes fekete öltözékben. Fekete póló, fekete nadrág, fekete bőrdzseki. Biztos vagyok benne, hogy még a cipője is fekete. Nem tudtam pontosan kivenni az arcából, hogy ki lehet az. - Szia, hercegnőm. - mondta a hang. Damon hangja. De mit keres itt? Nem úgy volt, hogy szakított velem? - Damon. - súgtam, majd felkeltem az ágyból, és odamentem melléje. - Mit keresel itt? Hisz elhagytál? - néztem rá szomorúan, majd megsimogattam a felkarját. Egy apró puszit nyomott a hajamra. - Ez igaz. De mégis itt vagyok. - mondta komoly hangnemben. - El sem hiszed, hogy mennyire hiányzol. - kulcsoltam a karjaimat a nyakába, és megcsókoltam. Ajka olyan puha volt, mint a selyem, de mégis hideg. Tele volt szenvedéllyel, majd mikor elszakadtam tőle a vállára hajtottam a fejemet. - Kérlek, ne hagyj el. - könyörögtem, és összekulcsoltam az ujjainkat. Nem értettem, hogy Damon miért nem olyan, mint amilyen tegnap volt. - Ugye ez nem egy álom? - kérdeztem felnézve rá. Hisz tudom őt teljesen érezni, meg érzem az illatát is. Pedig eddig semelyik álmomban nem történt ilyen. - De sajnos az, hercegnőm. - mondta, és a hangja kezdett távolodni, szinte már visszhangba hallottam. - Damon gyere vissza! - néztem körbe, de már sehol sem volt. - Ne hagyj itt.. - suttogtam. Mintha egy részt kiszakítottak volna a szívemből, annyira fájt, hogy elment.

- Damon. - motyogtam a nevét, majd megfordultam az ágyamon, és kinyitottam a szememet. "Biztos egy álom volt." - nyugtattam magam. Pedig olyan igazinak tűnt. Egy újabb szörnyű napra ébredtem fel. Az ágyam másik felére néztem, és egyedül voltam. A fürdő felé pillantottam, titokban azt vártam, hogy Damon kijöjjön, de nem. Egyedül maradtam. Felkeltem az ágyból, és összefogtam a hajamat. Az ablakhoz mentem, és elhúztam a függönyt, meg egy kis részre kinyitottam az ablakot. A szemben lévő fán megpillantottam egy fekete varjút. Tavaly láttam ekkorát, Damon érkezése előtt. - Damon? - kérdeztem reménykedve. Erre válaszolva károgott egyet, és felém kezdett el repülni. Egy halk sikoly elhagyta a számat, majd mielőtt ide tért volna, egy másik irányba kezdte el csapkodni a szárnyait, és elrepült. A mellkasomhoz emeltem a kezemet, és próbáltam magamat lenyugtatni. Remek. Már képzelődök is.

/Gilbert ház/

Felmentem a szobámhoz, és benyitottam az ajtón. Minden tökéletesen állt a helyén. Egészen baba korom óta itt élek. Bezártam az ajtómat zárra, majd a nyitott ablakomhoz mentem, azt is bezártam, és elhúztam a függönyöket. Olyan rég voltam itt, egy kicsit jól esett újra otthon lenni. Mivel már fürödtem, ezért elővettem egy kockás pizsama nacit, egy kék pántos felsővel, és gyorsan átöltöztem. Kifésültem hosszú, selymes barna hajamat. Szinte felfoghatatlan volt, hogy ilyen hamar mindennek vége lett.. És ott van még az Alapítók Bálja. Ott soha nem vettem részt kísérő nélkül, de úgy látszik, ami késik, nem múlik. Damon biztos valami szőke modellt fog elhozni, és majd az orrom alá dörgöli.
Az ágyamhoz mentem. Olyan szépen be volt ágyazva, hogy fájt a szívem rá feküdni. Majd nem érdekelve, elhúztam a takarót, befeküdtem, majd magamra húztam. Megfogtam a plüssmackómat, és magamhoz öleltem. Hosszú, fárasztó, és borzalmas volt ez a mai nap. Titokban az egyik részem azt reméli, hogy ez mind csak egy rémálom. Bár sajnos ez a valóság. Lehunytam a szememet, és mély álomba merültem.