Damon szobája

- Csak egy picit. - néztem rá. Már most tudom, hogy Ő nekem az igazi. Miért nem tudtam ezt hamarabb észrevenni? Hisz érte dobog igazából a szívem.. Miért nem vele találkoztam először?
A mellkasára húzott, finoman hozzábújtam, és hallgattam szíve dobogását, közben elmosolyodtam. Valahogy nem annyira adom Damon tudatára, hogy én mennyire is szeretem Őt.. Pedig ez nagyon így van. Most, hogy be lettem zárva a Salvatore birtokra, amolyan "háziasszony" leszek. Ahogy az olaszok mondanák "la mammine di casa". Vagyis a ház legidősebb nője, akiért a legnagyobb tisztelet jár. Olasz szokás.. Ha jól tudom az ők leszármazottjaik is olaszok, mivel Salvatore, vagyis megmentő. Lehunytam a szememet, és egyenletesen kezdtem el venni a levegőt. Hamar álomba merültem..

Reggel:

Kinyitottam a szememet, és fáradtan néztem körbe. Megdörzsöltem, így szinte minden kitisztult előttem. Figyeltem, ahogy Damon édesen alszik, elmosolyogtam. Olyan ártatlan így. Óvatosan felkeltem az ágyból, és lábujjhegyen a fürdőbe mentem. Felvettem a fehérneműimet, majd egy csőnadrágot, egy testre simuló sima piros pólóval együtt. Összefogtam a hajamat. Egy kis sminket raktam magamra, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy zombi, bár szerintem ma meg az elkövetkezendő napokban, vagy hetekben itt fogok bent kuksolni.. Sajnos. A hülye butaságom miatt. Halkan kiosontam a szobámból. Éhes voltam egy kicsit. Bezártam az ajtót magam után, és lementem a lépcsőn, egyenesen a nappaliba.

/folyt. Nappali/

Finoman visszacsókoltam, majd elengedtem. Bemászott a takaró alá. Én addig felálltam, és letettem a whisky-s üveget és poharat az asztalra. Visszamentem, és ledőltem mellé.
- Álmos vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Én annyira nem voltam az, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnék aludni. Pasiból vagyok, bárhol, bármikor tudok aludni. Akár a kanapén is, ha az asszony besértődne... De az a jó nálunk, hogy legalább tíz vendégszoba van, így nem a kanapén fogok szunyálni, ha Elena berág, hanem egy másik szobában. Bár remélem, hogy ilyenre nem fog sor kerülni. Közben magamhoz húztam, és átöleltem. Elképesztő, hogy milyen puhány lettem, amióta Elenával vagyok... Na, nem baj, majd felveszem én a nadrágot. Ha megoldódott a Klaus probléma...

Olyan jól esett, ahogy a hideg bőre, az arcomhoz ért. Amolyan hidegrázást kaptam tőle, persze jó értelemben. Tudtam, hogy nekem csakis Damon Salvatore kell! Senki más. Remélem ameddig tudunk együtt maradunk, majd mikor már látszik rajtam, hogy kezdek egyre idősebb lenni, elengedem Damon-t, és egy gyönyörű emlék lesz Ő számomra. Hisz nem leszek olyan kegyetlen, hogy magamhoz láncoljam, amíg ő fiatal, és virul, én pedig öreg, és rozzant.
- Hát persze, hogy megértem. - feleltem kedvesen mosolyogva. Egy apró puszit leheltem szájára, majd feljebb kúsztam az ágyon, és a takaró alá bújtam. Damon-re néztem, csodálkozva, hogy én milyen szerencsés vagyok. Nem kell a rosszra gondolni, hisz itt vagyunk Mi. Boldogan. Egyenlőre ez a fontos. Kicsit fáradt voltam, de még nem voltam olyan állapotban, hogy most rögtön elaludhassak.

- Tudod szívem, hogy nagyon szeretlek. - mondtam, és magamhoz öleltem. Egy puszit adtam a homlokára, és simogatni kezdtem a hátát.
- Nem tudom, Stefan miért van oda az "igyunk a szeretteinkből" című attrakcióért, de én inkább másét izom. Nem bántom azokat, akiket szeretek. Remélem, ezt megérted. - mondtam mosolyogva. Tényleg így gondoltam. Sosem akartam bántani Elenát, csak akkor, amikor megismertem. De csak azért, hogy Stefant bosszantsam... Tessék, meg akartam ölni, erre beleszerettem. Nem is tudom, mi lett volna, ha akkor végzek vele. Valószínűleg örökre egyedül maradok, aztán megöl a magány. De így, hogy Elena az életem része, van egy kis esélyem a boldogságra. Százhatvan évig éltem érzelmektől mentesen, most újra érzek. Mindent. Boldogságot, fájdalmat, szomorúságot. De legfőképpen szerelmet. Elena iránt. És sosem akarom, hogy ez megváltozzon.

Mikor visszautasította, nagyon fájt nekem. Biztos láthatta az arcomon, a csalódást, de egyből mentegetőzni kezdett. Szép szavakat mondott nekem, amire halványan elmosolyodtam. Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nem.
Azért egy picit még mindig fájt, hisz mennyire készültem már erre az alkalomra, mint egy normál nő az esküvőjére.. De majd, máskor.. Talán. - Értem. - bólintottam, és nyeltem egy nagyot. Hát ennél zavartabb se lehetnék! Bár mondjuk 1 évvel ezelőtt nem néztem volna ki Damon Salvatore-ból, hogy visszautasítsa a vért. Majd a gondolataimat egy más témára tereltem, de az sem valami fényes. Állandóan csak arra a hülye feláldozásra tudok gondolni! El sem hiszem, hogy Klaus csak úgy simán csapdába csalt engem. De mire kellünk neki? Bár sajnos én ezt nem deríthetem ki. Csak ne essen Damon-nek, meg a többieknek semmi baja. Nem tudtam, hogy mi mást tudhatnék mondani, ezért csak csöndben ültem, néha ráharapva az alsó ajkamra.

- Én is szeretlek, Elena. - mondtam mosolyogva, és viszonoztam a csókját. Még szorosabban magamhoz húzta. Hát, ez sem volt valami hosszú veszekedés. Legalább megértette, hogy miért is teszem azt, amit. Aztán elhúzódott, és utalni kezdett arra, hogy igyak a véréből. Annyira édes volt, hogy muszáj volt mosolyognom.
- Szerelmem, nem fogok inni a véredből. - mondtam, majd láttam a csalódottságot az arcán, ezért gyorsan folytattam.
- Nem azért, mert nem akarok. Akarok, és biztos vagyok benne, hogy neked van a legcsodásabb véred a világon. De szeretlek, és éppen ezért nem teszem. Azok vérét nem szoktam inni, akik számítanak nekem.... - magyaráztam meg neki. Ez valóban így volt... Amikor Caroline-nal jártam, akkor is rendszeresen szívtam a vérét. Semmit nem számít nekem azóta se. Lehet, hogy fogok inni Elena véréből, de nem most.

- Igen értem. - világosodtam fel. Hisz egész végig az én érdekemet nézte. Mikor átkarolt, szívem egyre gyorsabban kezdett el dobogni, majd elpirultam, hisz valószínűleg ezt hallja. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan nézhetek most ki. - Ugyanez fordítva. - fogtam meg a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat. Az életemet Damon-nel képzelem el, bár.. nem hiszem, hogy olyan sokat együtt tudunk lenni, hisz amikor már elkezdek én idősödni, biztos, hogy akkor már nem kellek neki.. Majd meghalok magányosan.. A szemébe néztem. - Szeretlek, Damon Salvatore. - csókoltam meg szenvedélyesen. Tudtam egy valamit magamról, még Stefan avatott bele, hogy az én vérem sokkal édesebb, és erősebb, mint egy átlag emberé.. Ezért nem szóltam róla Damon-nek, mert nem tudtam, hogy mit reagál rá, de most biztos vagyok benne, hogy megszeretném Őt "ajándékozni" a véremmel. - Lehet, hogy nem jó az időzítésem. - fogtam össze a hajamat, és az egyik oldalra raktam, így teljesen fel van fedve a másik. Az övé akartam lenni. Minden értelemben.. Evvel be is teljesülne.. - Bízok benned. - suttogtam, és egy kicsit oldalra biccentettem a fejem. Készen álltam rá, és nincs annál gyönyörűbb, mint, hogy a szerelmedet feltölteni élettel.. erővel.

Végre láttam az arcán a bűntudatot, és a megvilágosodást.
- Akkor már érted, hogy miért nem akartam, hogy odamenj. Nem tudhatjuk, miben mesterkedik. Nem bízhatunk benne, Elena, akármit is mond. Ellen kell állnunk. - mondtam, és lassan odasétáltam mellé. Leültem, és átkaroltam.
- Nem foglak bezáratni. De meg kell ígérned, hogy többet nem szöksz el, és nem hozod rám a frászt. Ha bajod esne, nem tudnék tovább élni, és akár én leszek a vámpíráldozat, akár nem, biztos, hogy utánadhalnék. - mondtam, és simogatni kezdtem a hátát. Ebben az egyben biztos voltam. Hogy nem fogok nélküle élni. Ha kell meghalok, csakhogy együtt lehessünk. Nem tudom, mi van a halál után, de azt tudom, hogy Elenával akarok lenni.

Bonnie nem tenné ezt velem.. Vagy? Én tudom rosszul? Remélem, hogy nem.. Ha a szobát sem hagyhatom el, abba belepusztulnék.. Mintha valami apácazárdába lennék bezárva. A következő szavai, olyan volt, mintha millió pici tüskét szúrt volna a szívembe. Beszippantottam az alsó ajkamat, és próbáltam magamat lecsillapítani.. Nem akartam előtte sírni. Azt majd inkább egyedül. Először is erősnek kell magamat mutatnom, másodszor meg nem biztos, hogy jönne vigasztalni. A következő mondatán elbambultam. Szóval Klaus mindenkit átvert volna.. Legfőképpen engem.. Nem csak magamat küldtem volna halálba.. - Ezt nem tudtam.. - suttogtam. Milyen naiv vagyok én! - Sajnálom. - ültem fel, még mindig magam elé dermedve. Ilyen nincs..

- Nem tudsz. Bonnie levédi a szobát. Nem hagyhatod el. - mondtam komolyan, és öntöttem magamnak egy pohár whisky-t. Belekortyoltam, amíg hallgattam a "bűnbánó Elenát".
- De volt. Nyugton maradni a seggeden, amíg a hozzáértők elintézik a dolgot, és nem teszel keresztbe mindenkinek! - mondtam nagyon mérgesen. Hogy miért nem tudnak a nők egyszerűen nem beleszólni a dolgokba, és nyugton maradni? Mindent csak elrontanak azzal, hogy beledugják az orrukat más dolgába. Oké, rá is tartozik, de egyedül nem tudná megoldani. Hirtelen rájöttem valamire.
- Elena... Ugye tudod, hogy az áldozáshoz rajtad kívül kell még egy vámpír és egy vérfarkas is? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Ha feladod magad Klaus-nak, megölsz másik két embert. Talán engem, vagy Stefant. A városban Tyler az egyetlen vérfarkas. Ezzel őt is halálra ítéled.

- Jaj ne. - nyafogtam, és elfeküdtem az ágyon. A hasamra raktam a kezemet. Pedig nekem teljesen más tervem volt az estére.. Ezek után szerintem nem is valósulhat be.
Elszomorodtam, és a plafont bámultam, de azért hallgattam, hogy mit beszél a szerelmem. Mintha egy szolga lennék, vagy nem is tudom, hogy mi.. Nem az uram, hogy megtegyem azt, amit parancsol nekem. - És, ha elszökök megint? - motyogtam alig hallhatóan. Nem tud megigézni. Rajtam van a nyaklánc, ami megvéd tőle. - Jó tudom, hogy nem volt szép dolog, amit a testvéreddel műveltem, de nem volt más lehetőségem.. - fordultam oldalra, megtámasztva a fejemet, és úgy fürkésztem a tekintetét. Jelenleg semmit se tudtam kiolvasni belőle. Mintha ugyanazt a Damon-t látnám magam előtt, aki pár hónapja volt.. Ugyanaz a rideg tekintet, amitől mindig kiráz a hideg. Legalább, ha csak az egész házban szabadon mozoghatnék, abba talán még beleegyeznék, de abban, hogy csak a szobában tartózkodjak.. Soha!

- Pedig nagyon is komolyan gondolom. - mondtam, és néztem, ahogy az ágyhoz botorkál. A legszívesebben most odamentem volna hozzá, és megöleltem volna, de meg kellett őriznem a komolyságomat és határozottságomat.
- Nem, Elena. Még ma befejezem, amit mondani akarok. Itt maradsz, és azt teszed, amit mondok. Nem hagyod el a szobát, nem próbálsz megszökni, nem vágod át Stefant, ahogy nemrég. Bár most már az is biztos, hogy nem hagylak vele egyedül.. - mondtam, és eszembe jutott a csók. Már csak ezért sem maradhatnak kettesben. Még a végén újra megtörténik, és azt is kitörli Stefan... Aztán Elenának agyi károsodásai lesznek a sok emléktörlés miatt.

Kitágult szemekkel figyeltem a mondandóját. Ezt nem gondolhatja komolyan! Bezárni engem. Hazudni rólam? Óó minek emeltem ki a lábamat a házból.. Akkor biztos csak a birtokot nem hagyhattam volna el, de így már a szobát sem! Rosszul lettem, és szédülni kezdtem. Mint egy zombi visszasétáltam az ágyhoz, a szélére leültem, és megfogtam a fejemet.
- Ezt nem gondolhatod komolyan.. - ráztam meg a fejemet. Egyrészt aggódnék iránta.. Mivel én csak várok itt, míg ő nyomoz. És, ha valami baja esik? Azt nem tudnám magamnak megbocsátani. Lehunytam a szememet, és vettem egy mély levegőt. - Lehetne, hogy ma erről nem beszélnénk? - pillantottam vissza rá. Így is elég feszült volt a hangulat, de nem volt semmi kedvem a veszekedéshez.. Majd holnap megbeszéljük, de a mai nap túl sok volt nekem. Lehet, hogy egyrészt a vámpírvér miatt érzem így magam, de lehet, hogy csak kimerültem..

- Nem. MI semmit nem teszünk. Te itt maradsz a szobában, még a konyhába sem mehetsz le. Mindig lesz veled valaki, legalább ketten. Sehova nem mész. Az iskolát és a barátokat elintézem, azt fogják hinni, hogy fertőző beteg vagy, és hetekig ágyban kell lenned. Maximum a fürdőszobáig mehetsz el. Bonnie majd gondoskodik róla, hogy nyugton maradj. - mondtam, és már most felkészültem a hatalmas veszekedésre. Előbb-utóbb minden kapcsolatban sor kerül erre, de a miénk más volt... Más párok általában azon vesznek össze, hogy a csaj miért ölelte meg az egyik srácot, vagy a pasi miért stíröli egy másik csaj seggét. Nálunk élet-halál kérdések vannak, és én tenni fogok róla, hogy Elena ne haljon meg.
- Amíg te itt leszel, én elintézem a dolgot. Ki fogunk találni valamit, hogy legyőzzük Klaus-t, de ahhoz előbb tudnom kell mindent róla. - mondtam már nyugodtabban.

Mikor hallottam az ajtó nyitást, egyből felpattantam az ágyról. - Damon! - fogadtam Őt vigyorogva. - Már annyira hi.. - kezdtem bele a mondatomba, de félbevágott. A szemében láttam a dühöt, de a hangjából ezt nem tudtam volna megítélni. Remek! Köszönöm szépen Stefan Salvatore.. Azt hittem együtt fogjuk elmondani. Szép barát..
Szóra nyitottam a számat, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat, ahogy ÉN mondanám, de nem tudtam. A következő mondatán, lesütöttem a szememet, és bólintottam. Részben igaza volt, de azért tényleg nem tarthat engem foglyul. Sose hittem volna, hogy a kis kiruccanásomból ekkora probléma lesz.. - És akkor mit teszünk most? Nézzem ölbe tett kézzel, ahogy Klaus mindenkit lemészárol körülöttem? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet, és közelebb léptem hozzá. - Te is tudod, hogy erre én nem lennék képes.. - suttogtam, majd most lettem rá figyelmes, hogy ott a whisky-s üveg a kezében. Szuper! Most akkor biztos, hogy teljesen pipa.

/Nappaliból/

Mire felértem a szobába, már kiittam az egész poharat, így miután becsuktam magam mögött az ajtót, töltöttem egy újabb adagot.
- Tudok a kis kiruccanásodról Klaus-hoz. - tértem azonnal a lényegre. A szemem szikrákat szórt, a hangom mégis tele volt aggodalommal.
- Mégis mit gondoltál? Megmondtam! Megmondtam, hogy itt maradsz, amíg meg nem oldom a gondokat. És ne vágj közbe! - emeltem fel a kezemet, mert ismertem már. Tudtam, hogy valamit bele fog kötni.
- Csendben végighallgatod, amit mondani fogok. Mégis hogy gondoltad? Szerinted ha meghalsz, én tovább fogok élni? Elena, senkit nem mentesz meg azzal, ha feláldozod magad! Csak rontasz a dolgokon. Miután meghaltál, szerinted mi lesz? Klaus szépen levadászik minket, pusztán szórakozásból, és mert meg akartunk téged védeni! Már nem tudsz min változtatni, és nem is fogsz. - mondtam, és hagytam neki egy kis szünetet, hogy kommentálni tudjon. Aztán majd rátérek a szobafogságra is.

/Nappali a házban/

Benyitottam a szobába, és elmosolyodtam visszaidézve az egyik este emlékeit. - Fú, de jó volt. - motyogtam magamnak. Bezártam az ajtót, és a fürdőbe mentem, majd letusoltam. Kidobtam a sebtapaszt a kukába, és megszárítottam a hajamat. Felvettem egy lila, selyem mélyen dekoltált hálóinget, amit csakis Damon számára tartogattam. A tükörbe mosolyogtam, igazítva a hajamat. Visszasiettem a szobájába, és pár gyertyát meggyújtottam, majd lekapcsoltam a villanyt. Bár ma estére igazából semmi szándékom nincs, csak gondoltam rá is ráfér a kikapcsolódás. Az ágyra leültem, és vártam a kedvesemet, hogy mikor ér ide..

Néhány előzetes hozzászólás!


ELENA GILBERT

/Stefan szobájából/

Gyorsan Damon szobájába mentem, s a ruháim közül kiválasztottam egy farmer cső nacit, egy csodálatos lila felsővel. Gyorsan átöltöztem, s lehajítottam a kórházban kapott ruhámat a földre. Amint leérek kidobom a kukába. Kivasaltam a hajamat, és némi sminket raktam fel magamra. Megfogtam a táskámat, majd kimentem a szobámból. - Stefan jössz? - szóltam be a szobájába, majd elkezdtem leindulni a előszobába.

/folyt. ház egyéb részei/

ELENA GILBERT

Átölelt, s olyan jó érzés fogott el, érezni őt magamhoz ilyen közel.. Vele tudom, hogy biztonságban vagyok mindig. Csak ráztam a fejemet sírva, kicsit megnyugodva, s állandóan azt hajtogattam, hogy "Nem kell"..
Eltolt magától és könnyes szemekkel néztem rá. - Szeretlek.. - súgtam, de nem használt semmit. Elhagyott.. örökre.. Az ajtófélfának dőltem, majd már kitörve magamból elkezdtem hangosan zokogni, nem érdekelve, hogy mögöttem van Stefan. Lecsúsztam a földre és az kezembe temettem az arcomat és kiengedtem magamból a fájdalmat. - Nem akarlak elveszíteni. - motyogtam.
Egyáltalán mit keresek én itt? Damon, a szerelmem elhagyott. Itt van Stefan, akivel fel kell nevelnem a gyerekemet.. Haza akarok menni! Ott minden nyugodtabb. Egy kis idő után Stefan jött a segítségemre, hogy felhúzzon a földről, de a kezére csaptam, gyorsan felpattantam, és rohantam lefelé. A lépcsőn majdnem elestem, majd végre leértem, és a kocsimhoz futottam. Gyorsan beültem, nem is kapcsoltam be az övemet. Rátapostam a gázra, s hazafelé elindultam, száguldozva..

/folyt. Mystic Fall's utcái/

DAMON SALVATORE

- Nem. Azt hiszem, hogy a gyerek mellett ott lesz az apja. - mondtam, majd amikor sírva a mellkasomra borult, először átöleltem. Még egyszer utoljára érezni akartam az illatát, az érintését.
- Sajnálom, Elena. Szeretlek, de ezt muszáj megtennem. - azzal eltoltam magamtól. Stefanra néztem, majd újra Elenára.
- Szeretlek. - ismételtem meg, majd kimentem a szobából.

ELENA GILBERT

Jól láttam? Valami csillog Damon szeme sarkából? Akkor tényleg szeret.. Szívből szeret..
- De Damon! Azt hiszed, ha nekünk vége - vettem egy nagy levegőt, már szinte remegve mondtam. A fogaim is összekoccantottak egymásnak, mintha fáznék.. Egyedül a szívem dermedt jéggé. - akkor egyből visszamegyek Stefanhoz? Komolyan? - szipogtam. Hát nem veszi észre, hogy mennyire szeretem ŐT? Nem kényszeríthet bele egy olyan kapcsolatba, amit nem akarok. Lehet, hogy a pici és Stefan boldog lesz, de egyedül én leszek boldogtalan..
- Ne, Damon kérlek ne! - borultam a mellkasára és szinte már az egész testem elkezdett remegni, teljesen összefogom vizezni a felsőjét, de.. ezt nem teheti. Hát igen, a terhes nők jobban érzékenyebbek.

DAMON SALVATORE

A reakciója láttán nem bírtam tovább tartani magam. Az arcom feladta. A szeme sarkában megéreztem egy könnycseppet.
- Elena... sajnálom. De a gyerek tied és Stefané. Megérdemli, hogy az igazi apja és az igazi anyja együtt legyenek. Ez nem rólam szól. - mondtam. Pedig igazából nagyon is rólam szólt. Tudtam, hogy a gyerek velem is boldog lenne. De én nem lehetek boldog, ha Stefan a közelben van. És nyilván nem hagyhatjuk itt.
- Stefan majd vigyáz rátok. - mondtam, és megerősítést várva öcsémre néztem. Nem kellett szólnia ahhoz, hogy tudjam, vigyázni fog a szerelmemre és a gyerekre.
- Sajnálom. - ismételtem már Elenát nézve.

ELENA GILBERT

Stefan-ra nem is figyeltem, mivel nem szólalt meg semmit. Még szerencsére.. nem szeretném, ha egy újabb összetűzés lenne közöttük.
- Hogy mi? - kezdtem el mélyen venni a levegőt. Gyorsan egy bútor szélébe kapaszkodtam, mert nem bírtam volna tovább. Már így is remegtek a térdeim. Most komolyan? Dönteni akar helyettem, hogy kivel szeretnék együtt lenni? Könnyek gyülekeztek a szemembe. Én Damon-t szeretem.. De abban igaza van, hogy ne neveltessem vele már fel, valaki más gyerekét..
- Nekem nem lenne jobb.. - suttogtam sírva. Csak ne.. Ne szakítson velem.. Hisz szeretem őt.. Csak ez a pici áll az utunkba! - Kérlek, Damon ne.. - ráztam meg a fejem. Már szinte alig láttam az arcát.

A további hozzászólásokat itt tekintheted meg: http://diariesonlinerpg.forumotions.net/t21-damon-szobaja