A bálterem

Elena nagyon évezte a helyzetet, és én sem mondhatnám azt, hogy nem tetszett. Sőt, nagyon is tetszett. Ha lehetne, most azonnal folytatnám, de nem... Nem lehet. Ez egy bál, és oké, hogy a békülős-szex a legjobb, de akkor sem illendő egy ilyen helyen. És ha még el is kap valaki... Az még cinkesebb. Összefontuk az ujjainkat, és megálltunk az ajtó előtt.
- Öhm, persze. - mondtam, és a mosdóra néztem, ahova a kulcsot raktam. Egy pillanat alatt visszaértem Elena, mellé. Újra megfogtam a kezét, a szabad kezemmel pedig kinyitottam az ajtót. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon, úgy léptünk ki a bálterembe. Egypár pillantás ránk szegeződött, de nem zavart. Nem haragban jöttünk ki, szingliként, hanem együtt, boldogan, egy párként. És ennél nagyobb boldogság számomra nem is létezik. Kisétáltunk, én pedig szembe fordultam vele.
- Szabad egy táncra? - kérdeztem, és meghajoltam előtte, és rávigyorogtam.

Hirtelen elkapott a hév, és a falhoz lökött. Annyira akartam őt, testileg, és lelkileg. Ilyenkor örülök, hogy a gyűrűt nem hagytam ott a földön, hanem megtartottam. Hisz tudtam, hogy valamikor úgyis kibékülünk.
Amikor a nyakamra tért, hátrébb hajtottam a fejemet, lehunyva a szememet, s halk sóhajok hagyták el a számat. A kezeim a hátára tértek, és elkezdtem masszírozni az izmait. Újra az ajkaimra tért, és ha lehetne szerintem egy örök életre rájuk lennék cuppanva.
Még jobban magamhoz húztam, és már szinte nyúltam hátra a ruhám cipzárjáért, de leálltam mikor elszakadt tőlem. A szívem hevesen dobogott, s egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt. Kérdőn néztem rá, de igaza volt. Egy bálon vagyunk, és normálisan kell viselkednünk. Meg azért ez a hely nem kimondottan mondható romantikusnak. - Igazad van. - mondtam zihálva egyetértően. - Menjünk vissza. - fontam össze az ujjait az ujjaimmal, és az ajtóhoz sétáltunk.
Az ajtó előtt megtorpantam, és rájöttem, hogy be van zárva. - Kinyitnád? - néztem rá bájosan. Ha nem nyitja ki esküszöm rossz dolgokat fogok vele tenni.

- De, igen. Miattam. - mondtam még utoljára, mielőtt megcsókoltam volna. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre, azonnal visszacsókolt. Egyik kezemet az arcán hagytam, a másikat a derekára tettem, és olyan közel húztam magamhoz, amilyen közel csak tudtam. Tettem vele együtt pár lépést, amíg el nem értünk a falig. Teljesen nekinyomtam, hogy jobban érezhessem őt. Bár most nem terveztem, hogy itt a mosdóban csináljuk, de azért egy kicsi belefér. Elhagytam az ajkait, és áttértem a nyakára. Végigcsókoltam az ütőere mentén, oda-vissza háromszor, majd újra megcsókoltam az ajkait. Még egy pár percen át csókolóztunk, de éreztem, hogy ha most nem állok meg, akkor valami csúnyát fogok csinálni Lockwoodék mosdójában. Elszakadtam tőle, és az ajkai közé suttogtam.
- Szerintem most menjünk vissza. És majd... folytatjuk. - mondtam rekedtes hangon.

/Kert/

Teljesen felbosszantott, amit Stefan közölt velem az előbb. Mintha teljesen kicserélték volna. Egy ideig csak álltam ott bosszankodva. Majdnem neki támadtam egy emberi nyaknak is, csak az gátolt meg egyedül, hogy túl sok a szemtanú. Bár eltudnám velük feledtetni.
Visszatértem a terembe, és egyből odasétáltam Andy-hez. A háta mögé osontam, nem is volt felkészülve rám. Odahajoltam a füléhez. - Hiányoztam? - súgtam bele szenvedélyesen, majd egy aprót beleharaptam a fülcimpájába.
Megfordult, én pedig a nyaka köré fontam a karomat. - Táncolj velem. - néztem rá bájosan, és a vállára hajtottam a fejemet. Sebaj, ha nincsen Stefan, akkor itt van Andy, hogy boldogítson. Ő is erős. Sőt egy boszorkány. Sok hasznomra lehet az ereje.
Miközben ringatóztunk a dallamra, körbenéztem figyelve a táncoló párosokat. Damon, és a kis hasonmásnak semmi nyoma sem volt. Vajon hova mehettek? De ott volt Stefan, a kis szöszijével. Mit kedvel abban a csajban? Hisz nem is szép, csak a kilónyi sminkje miatt.

Szótlanul figyeltem őt, minden egyes mozdulatát követtem. Láttam rajta, hogy teljesen megbánta a dolgot, ami délután történt. De egy nagyon parányi részem örült, hogy rajta kaptam őket. Hisz valószínűleg együtt érkeztek volna ide, és még mindig haragban lennénk Damon-nal.
- Nem miattad. - csóváltam meg a fejemet egyből tiltakozva. Ne higgye már, hogy az ő hibájából estem le. Hisz én csak sokkos voltam, meg igazából nem vigyáztam az egyensúlyomra, s ezért estem le. Nem Damon tehet róla. Hanem egy valakit lehet hibáztatni, és csakis magamat.
Majd a szemébe tekintettem, s észrevettem, hogy a tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta, és lassú léptekkel közeledett felém. Egyből rögtönzött, nem habozva. Mikor újra éreztem puha ajkait a sajátomon azt hittem, hogy csak álmodok. Szinte sorra villantak be az emlékképek. Mikor először találkoztunk, amikor figyelt a próbán. Az első közös táncunk, és az este, majd a tópart. A szakításunk, a balesetem, amikor megszöktetett. Az eljegyzés.. Jó, és egyben rossz emlékek. De a lényeg, hogy Damon-hez köthető.. A kezeimmel átkaroltam, és éreztem, amint a számba meleg, sós folyadék folyik bele. A saját könnyem. Tudtam, hogy ő számomra az igazi. Akibe szerelmes vagyok. Majd a kezeimmel a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz.

Figyelmesen hallgattam, amit mond, és teljesen megértettem. A kimondatlan kérdésére nem tudtam felelni, magam sem tudtam, miért Katherine. Talán azért, mert ő volt ott, és gyakorlatilag felkínálta magát, én meg éppen kanos voltam. Vagy tényleg azért, mert Elenára emlékeztet. Nem tudom.
- Elfelejteni... Elfelejteni sosem fogod tudni. Ahogy én sem az arcodat, amikor megláttál minket. Az örökre beleégett az elmémbe. - mondtam, és elborzadó tekintettel emlékeztem vissza.
- Arról nem is beszélve, amikor majdnem meghaltál. Miattam. - ráztam meg a fejem, majd felnéztem rá. A szemeibe. És amikor belenéztem, nem is gondolkoztam. Odaléptem hozzá, és azonnal megcsókoltam. Nem tudtam, hogy viszonozza-e, vagy eltol magától, esetleg megint arcon vág. A kezemet az arcára tettem, és úgy csókoltam meg, hogy talán ez lesz az utolsó...

Egyből rájöttem, hogy mire érti, hisz az az én problémám. A délutáni eset.. - Jó beszéljünk. - egyeztem bele, és megálltam végre a saját lábamon, nem neki támaszkodva a falnak. Vártam figyelmesen a beszámolóját, bár tudtam, hoyg azért fájni fog visszaemlékezve.
Próbáltam nem beleszólni, pedig mennyiszer tudtam volna.. Mikor abbahagyta vettem egy mély levegőt, és közelebb léptem hozzá. - Akkor íme az én "hegyi beszédem". - rajzoltam macskakörmöket a levegőbe, és neki álltam. - Mikor szakítottál velem egy egész világ összeomlott bennem, rólad álmodtam, azt hittem, hogy láttalak. Minden olyan élethű volt, de mégse voltál mellettem. Hanem.. - köhögtem utalva Katherine-re. - Viszont elhatároztam, hogy nem engedlek el, és kikötöttem nálatok. Utána már tudod, hogy mi történt. - vágtam egy fura fintort. Nem akartam újra belemenni a részletekbe. Nem nagyon bírnék róla beszélni..
- Nekem egyedül csak az fáj, hogy ilyen hamar. Tudom, hogy férfi vagy meg vannak szükségleteid, de.. - nyeltem egy nagyot, és megráztam a fejemet. Most mit mondjak? Vártál volna több napot, vagy miért nem valaki mással? Ez olyan szánalmas lenne. Én pedig nem vagyok szánalmas.
Bár így jobban belegondolva, azért nem is haragszok rá, ami a bálterembe történt, hisz hirtelen elöntötte a düh, ahogy engem is. Gondolkodás nélkül cselekedtünk mindketten, és már most látom, hogy nem értette komolyan. - Részben viszont az fáj, hogy láttalak titeket, de ez ellen nem tudunk semmit se tenni. - sóhajtottam. Most magamba kell eldöntenem, hogy képes vagyok-e felejteni, vagy sem.

~To; Stefan~

Jeremyvel kellemesen elbeszélgettünk, és sikerült kellően lesokkolni. Máris apa? Még hozzá ikreké? Hát mit ne mondjak. Gyorsan kezdi, de ha így boldog akkor örülök neki. Már lassan a harmadik számot táncoltuk végig, de leginkább csak egyhelyben lépkedtünk, mert inkább a beszélgetésre fordítottunk a hangsúlyt. Megtudtam, hogy volt egy barátnője Jane, akivel már alakult a dolog de valahogy nem jött össze, Elena nővérével Selenával is összejött - Egyáltalán mi lett azzal a csajjal? - míg visszatalált Melanie-hoz, és rájött, hogy ő az akivel leakarja élni az életét. Komolyan, olyan aranyos volt, ahogy szinte rajongással mesélt nekem Melanieról. Mire befejezte, kezdtem úgy érezni, mintha ismerném is, ugyanis Jer elég részletes leírást adott róla. Beszélgetésünket, Stefan zavarta meg aki - végre - lekért táncolni. Rámosolyogtam Jerre, és alig láthatóan biccentettem a nem messze álló Melanie felé, hogy kérje fel, majd búcsúzóul rákacsintottam és intettem egyet.
- Na most már végre van rám időd? - jegyeztem meg kicsit csípősen, de hagytam, hogy a táncolók közé vezessen. Oké talán egy kicsit nehezteltem rá, de attól még viszonoztam a csókját. Egy kicsit...
- Hát ezt megkapta - motyogtam, mikor láttam, hogy Elena arcon csapja Damont és eltűnik. Talán utána kéne mennem, mint egy rendes barátnő? Végül abba maradtam ez az ő dolguk. Nem pedig az enyém.
- Mond, hogy nem te voltál a vita robbantója - néztem rá reménykedve,és lemondóan sóhajtottam miközben tovább ringatóztunk a zene ritmusára.

Elmosolyodtam azon, amit mondott, és hirtelen összeállt a kép. Nem azon akadt ki, amit odakint mondtam. Az csak az utolsó csepp volt. Még mindig a Katherine-dologért mérges.
- Tudod mit gondolok? Hogy nem arról kellene beszélnünk, ami odakint történt. - intettem a fejemmel a bálterem felé. Újra lejátszottam magamban a délután történteket, hogy Katherine-nel feküdtem le azután, hogy dobtam Elenát, majd ő ránk nyitott. Lezúgott a lépcsőn, és majdnem kitörte a nyakát. Szerencsére túlélte...
- A délután történtekről kell beszélnünk, mert te azért haragszol rám. Megértem, hogy ilyen hamar még nem tudod magad túltenni rajta. Ezért beszéljünk. - mondtam, és járkálni kezdtem, a kulcsot védtelenül hagyva. De most annyira nem izgatott. Úgysem tudna megszökni, de nem is akarok vele erőszakoskodni.
- Szóval... Akkor ismét én kezdtem. Miután szakítottunk, kellett valaki felejtőnek. Ki lenne erre a legalkalmasabb? Hát persze, hogy az, aki olyan mint te... Csakhogy visszafele sült el, és leginkább rád emlékeztetett. Ezért is tudom, hogy jó nagy hiba volt. Bár mi nem az, ami Katherine-hez köthető. - gondolkodtam hangosan.
- Amikor leestél a lépcsőn... Úgy éreztem, hogy egy részem meghalt. És ne hidd azt, nem fogok most itt nyáladzani, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, kérlek ne hagyj el bla, bla, bla... Nem vagyok Stefan. Meg amúgy is tudod. - vontam meg a vállam.
- Én csak arra kérlek, hogy mondd el a véleményed. Utálok érzelegni, de amíg ez benned van, addig nem tudunk tovább lépni. És ha nem tudunk ezen tovább lépni, akkor ilyen kis viták miatt állandóan el fogod törni a kezed. - utaltam az előbbi pofonra.
- Vége a hegyi beszédnek. - mondtam, és újra nekidőltem a falnak.

Megpillantottam az apró fémkulcsot a kezében, és a plafonra emeltem a tekintetemet. Miért? Miért kell szenvednem? Bár, ha segítségért kiáltanék Stefan, vagy Caroline úgyis meghallaná, és simán betudnák törni az ajtót. Bár eléggé felkeltené az emberek figyelmét.
- Vicces kedvedben? - kérdeztem tőle egy erőltetett mosollyal. Bár jelenleg én le is tuszkolnám a torkán.. Kezdjek én? Mégis mit mondjak? - Szerintem én már a terembe elmondtam, amit mondani szeretnék. És nem lenne további hozzáfűzésem, szóval a kulcsot igazán ideadhatnád. - néztem a szemébe, és egy lépést közelítettem feléje. Ha elég gyorsan nyúlok érte, talán még el is tudnám venni a kulcsot. Az már egy másik kérdés, hogy vagyok ugyanolyan gyorsan kitudnám-e nyitni az ajtót. Valószínűleg nem. Ha Damon ember lenne, akkor sem sikerülne szerintem.
Nem tudnék semmi mást se hozzáfűzni. Bocsánatot meg ne várjon tőlem, nincs miért bocsánatot kérnem. Ő feküdt le Katherine-nel, s nem én. Bár az elég fura lenne.

*To; Elena*

- Ne is várd el. - mondtam, majd a következő kijelentésére nem reagáltam. Nem éri meg vele veszekedni. Én már annyiszor bocsánatot kértem tőle, annyiszor mondtam, hogy szeretem, most nem én jövök.
- Nem számít, hogy kérsz-e belőle. - mondtam, és elmosolyodtam, amikor nem tudta kinyitni az ajtót. Még akkor zártam be, amikor bejöttem. Elővettem a kulcsot a zsebemből, és a kezemben babráltam vele.
- Ha drámai lennék, most lenyelném. - mondtam, a kulcsot fixírozva. - De fájdalmas lenne, amikor kijön, szóval inkább idekint hagyom. - mondtam, majd letettem a mosdóra a kulcsot.
- Amíg meg nem beszéljük. Akár kezdhetnéd is. Én már elmondtam, amit akartam. Legalábbis... kezdésnek. - mondtam, majd a falnak támaszkodtam, és várakozóan néztem rá. Kíváncsi vagyok, mit fog mondani.

Egy grimaszt vágtam, és a földre tekintettem. Már szinte most, hogy látom már undort kelt bennem. - Nem is kérem. - ráztam meg a fejemet. Következő mondatára felemeltem a fejemet, és felvontam a szemöldökömet. - Gyerek? - kérdeztem szinte nevetve. Hihetetlen. Miked tud kitalálni.
- Jó persze hozzád képest.. Senki nem lehet 160 éves. - morogtam. Ha megint elfogja ezt kezdeni komolyan valahogyan megtámadom. Megharapom, bár ki tudja, talán olyan kemény bőre van, hogy beletörik a fogam.
- Mily kedves tőled. - forgattam meg a szememet. Most már az én érdekemet is nézi? Mégis mióta? Bár nem értem, hogy mit keres itt. Mivel nyilvánvalóan higgadtan mi nem tudunk beszélni. Vagy csak ennyire szereti a veszekedéseket?
Már éreztem, hogy kezd fájni a fejem. A veszekedések mindig ezt váltják ki belőlem. - Tudod mit? Ebből inkább nem kérek.. - legyintettem a kezemmel, és határozott mozdulatokkal az ajtóhoz léptem. Láttam Damon nem tett semmit se ellene, majd megfogtam a kilincset, és próbáltam kinyitni de semmi se sikerült. Pedig toltam, húztam, mindent megpróbáltam, majd megláttam Damon gúnyos mosolyát. - Még én vagyok a gyerekes, mi? - vontam fel a szemöldökömet. - És meddig szándékozol itt bent tartani?

- Én beléd? Nem is tudom, ki kezdte az egészet... - mondtam szemforgatva. - De most nem ez az ovi-dolog a téma. Nem fogok bocsánatot kérni. - mondtam egyszerűen, és a szemébe néztem, hogy lássa, komolyan gondolom. Nem tettem én semmi rosszat, ő mondta azt, hogy felszed valakit.
- Szerintem jobb lesz, ha ezt most befejezed. Persze, még gyerek vagy, de próbálj már meg éretten viselkedni. "Katherine már nem akar téged?" ??? Ez milyen kérdés? Előbb gondold végig, mit akarsz mondani, mielőtt megteszed. - mondtam, kissé talán gúnyosan, majd járkálni kezdtem. Elena most eléggé gyerekesen viselkedett, és ez idegesített. Sokkal komolyabban kellene ezt vennie, és nem hülyeségeket beszélni.
- Van egy olyan érzésem, hogy az neked fájna jobban. Szóval inkább megkíméllek, és visszautasítom az ajánlatod. - mondtam komolyan, majd megálltam a tükör előtt, és onnan néztem vissza rá. Teljesen a falra volt lapulva, mint aki nem mer közelebb jönni. Azt hittem, ezen már túl vagyunk...

Próbáltam valahogy lecsillapítani magamat, de egyáltalán nem sikerült. Csak még jobban felszakadtak a sebek legbelül, és még hangosabban zokogtam. Épp ajtónyitódást hallottam, és gyorsan egy zsebkendőbe kifújtam az orromat, és megtöröltem az orromat. Szinte magam előtt látom magamat, ahogyan kinézek így elfolyt sminkkel. Kidobtam a kukába, majd feltekintettem, és ki volt előttem?
- Mit akarsz? Még jobban belém gázolni? - kérdeztem Damon-től, majd nagy nehezen felálltam, vigyázva nehogy a ruhára lépjek, és elszakadjon. - Vagy Katherine már nem akar téged? - kérdeztem, s a mellkasom alatt összefontam a karjaimat. Egy lépéssel hátrébb álltam tőle. Egyáltalán mit keres itt? Tényleg. Miért jött utánam?
- Vagy csak kérsz még egy pofont? - vontam fel a szemöldökömet. Örömmel tenném.. Az utolsó kijelentése után. Bár a szívem szakadt meg, mikor megcsaptam. Hisz a szerelmem, vagyis a volt szerelmem.

~ To; Care <3 ~

Elenával befejeztük a táncot. Eleget táncoltunk együtt szóval most ideje, hogy még többet foglalkozzak Caroline-val. Elena meglátta Damont és Melanit. Nem is tudtam, hogy vissza jött a városba. Jó, hogy szolt Damon.. Na de mind1 majd valamikor beszélgetek vele. Míg Elena Damonék-hez ment addig én megkerestem, hogy merre van Care. Meg is találtam és épp Jeremy-vel táncolt. Gondolom nem zavarja ha elrabolom tőle. Oda is mentem hozzájuk.
- Sziasztok. Jeremi remélem nem baj ha elrabolom tőled. - mondtam mosolyogva majd Jeremy elég egyszerűen bele egyezett. Majd vissza ment Melanihoz. Elkezdtem Careval táncolni mikor pont úgy forogtunk láttam amint Elena levág egy hatalmasat Damonnek. Na ez szép. Ezek szerint Damon megmutatta foga fehérjét. Elena után akartam menni, de láttam, hogy Damon intézkedik. Majd megkérdezem Elenát később, hogy mi történt. De most rázódjunk vissza mert hisz most egyetlen szerelmemmel táncolhatok. Átöleltem és egy lágy csókot nyomtam ajkára.

Amikor azt mondta, elvesztettem, úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívemet. Kizárt, hogy elveszítsem. Sosem fogom elengedni, mindig is az enyém lesz.
- Soha nem is gondoltam, hogy azok leszünk. Semmi esélyünk rá. - néztem mereven a szemébe, majd amikor megéreztem a tenyerét az arcomon, a szívem jobban fájt, mint maga a pofon. Láttam rajta, hogy őt is megviselte az egész. Sírva a mosdóba rohant, én pedig egy percig csak néztem utána. Aztán fogtam magam, és utána mentem. Ezt nem hagyom ennyiben. Beléptem a fürdőbe, és hangtalanul csuktam be magam után az ajtót.
- Még jó, hogy itt nincsenek elkülönítve férfi- és női mosdók. - mondtam, és körbenéztem, majd a tekintetem megállapodott Elenán. A földön ült, és a fejét a térdére hajtva sírt. Sőt, zokogott. A sírás nem fejezi ki azt, amit akkor láttam. Rázkódott, és a könnyek, mint vízesés folytak a szeméből. Majd megszakadt a szívem a látványán.
- Folytassuk.. - kezdtem, és vártam, hogy felkeljen a földről. Úgy éreztem, ha most megpróbálnám felsegíteni, kapnám a következő maflást. És az nem nekem fájna jobban...

Meghökkentem a válaszára, és nyugodtan leraktam az asztalra a pezsgős üveget, és egy pillanatra az asztalra támaszkodtam. Úgy éreztem bármelyik percben elveszítem az egyensúlyomat, és itt esek össze. De nem. Nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy engem lásson szenvedni! A földre tekintettem, küszködve a könnyeimmel ellen. Fájt ezeket hallani, és úgy éreztem, mintha erősen a mellkasomba ütött volna. Mintha alig kapnék levegőt.
- Ha ebben a pár órában volt némi reményed, hogy mi újra egy boldog pár lehetünk, hát sajnálattal kell veled közölnöm, hogy elvesztettél.. Örökre.. - mondtam egyenesen a szemébe nézve.
Amikor a gyűrűt megemlítette evvel betelt az utolsó csepp a pohárban. Összeszedtem minden erőmet, és erősen megcsaptam az arcát. Kifújtam a levegőt, és gyorsan elfordultam. A kezemhez kaptam, és égetett. Szerintem nekem jobban fájt. És evvel arrébb is léptem. Nem akartam vele egy levegőt szívni.
Körül néztem a teremben, bár úgy közvetlen ismerőst nem nagyon láttam. Mély levegőket vettem, és a fürdőbe siettem lemosva a sminkemet, és a tükörbe néztem a mosdóra támaszkodva. Nem tudom, hogy mi fáj jobban. Amit most mondott, vagy az a tudat, hogy láttam őket Katherine-nel? Mindegy ezek után azt csinál vele, amit akar.. A falnak támaszkodtam, és a földre csúsztam. Szerencsére a Lockwood-éknál mindig tisztaság van. A térdemre hajtottam a fejemet zokogva. Kiengedve minden bánatomat.

- Haha. Próbáld csak meg. - vigyorogtam Melanie-ra, majd Elenára mosolyogtam. Most úgy tűnik, megvagyunk egymás mellett cseszegetés, és vita nélkül. De utána a következő mondata elindított bennem valamit, ami egyáltalán nem volt nyugodtnak és kedvesnek mondható.
- Igen? Akkor rajta, miért nem szedsz fel valakit, és leszel a város kurvája? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Oké, lehet, hogy ez egy kicsit durva volt, de most mérges lettem, és féltékeny. Én csak annyit mondtam, hogy sok itt a szép lány. Egy szóval sem mondtam, hogy hazavinném valamelyiket. Egy egyszerű megállapítás volt, Elena meg egyből rákezdi a vitát... Komolyan, fogunk mi így élni egymás mellett nyugodtan? Vagy olyan külön szobában alvós pár leszünk?
- Ha így állunk, akkor nem is volt baj, hogy kivágtam a gyűrűt az ablakon. - tettem hozzá, és abban a pillanatban nem gondolkodtam. Ha eszemnél lettem volna, ilyet nem mondok, de nem voltam.

- Köszi, Mel. - mosolyogva engedtem el őt. Nagyon hiányzott, és örülök, hogy visszatért Jeremy életébe. Mert miután eltűnt sok mindenen ment keresztül. Ott volt neki Jane, majd Selena-val kezdett el kavarni. De végre megtalálta a helyét Melanie mellett. És örülök, hogy boldogak egymás mellett. Legalább a családban legyen valaki az, ha már nekem nem jut..
- Csak, ha nagyon akarod. - vigyorogtam Damon felé. - Vagy nem félsz? Mert egész este tudnánk erről beszélgetni, ugye Mel? - pillantottam rá, és összefontam az ujjaimat. A hátam mögé kulcsoltam, így kiegyenesítettem a gerincemet. Sosincs szebb az egyenes tartásnál.
Majd Damon-ra emeltem a tekintetemet, és csendben hallgattam a mondandóját, majd kitágult szemekkel figyeltem rá. Szóval akkor most így állunk? Gyorsan leemeltem a mellettünk elhaladó pincértől egy pezsgőt, és belekortyoltam. Nem is vettem tudomást Melanie-ról, se az emberekről, csakis Damon-ra összpontosítottam. - Hát igen, meg jó sok facér pasi lehet itt. Simán összetudok szedni egyet az estére. - vontam meg a vállamat, és megittam a maradék pezsgőmet, és próbáltam nem a szemébe tekinteni.

*To; Damon & Elena*

- Szar lehet. Mi megvagyunk Jeremy-vel. - vigyorogtam a képébe, bár nem örültem, hogy Damonéknál veszekedés van. Sőt. Sem Elena, sem Damon részéről nem örültem neki. Mindkettőjüket szeretem, és majd leülök beszélgetni Elenával, hogy megtudjam, mi is történt. Talán adok is neki egy-két tanácsot, elvégre van ötszáz évnyi tapasztalatom. Hirtelen az említett ugrott a nyakamba, én pedig szorosan visszaöleltem, persze vigyázva, nehogy összetörjem szegényt.
- Szia, Elena. - mosolyogtam, majd elengedtem. - Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki. Fantasztikus a ruhád! - lelkendeztem, majd csúnyán néztem Damonre, amikor beszólt a babatémára.
- Te csak ne beszélj. A kedvedért direkt rákezdünk, és muszáj itt maradnod. Attól, hogy már gyerekeim vannak, még ugyanúgy van négyszáz évem veled szemben. Szóval maradsz. - vigyorogtam rá.

*To; Elena & Melanie*

- Ahh, ne is mondd. Elég sok minden történik mostanában... Ez az édes hármas, sőt, négyes kezd az agyamra menni. Tudod, én csak Elenát akarom. Katherine elmehet a pokolba, Stefannak meg ott van Caroline. Jó lenne, ha egyszer minket békén hagynának. - mondtam, mire megjelent az egyik említett, Elena. Még jó, hogy nem Katherine... Akkor talán még el is futottam volna.
- Szia, Elena. - köszöntem neki, bár ő szinte észre sem vett. Melanie nyakába ugrott, és kezdtem félni, hogy most a gyerekekről fognak beszélgetni. Akkor Damon fut...
- Ugye nem fogjátok ecsetelni, hogy milyen a szoptatás, meg hogy éjszakánként csomószor fel kell kelni a gyerekekhez? - kérdeztem a rémülettől tágra nyílt szemekkel. Nem vagyok én az a fajta, aki ilyenekről cseveg... Szép is lenne. Indulhatnék az első melegbárba.
- Igen, én élvezem. Nem is olyan rossz ez a bál, mint gondoltam. Rengeteg a szép lány. - mondtam, majd leesett, hogy mit is mondtam. Na, mindegy. Most már nem javítom ki magam, akkor papucsnak tűnnék. Ami nem vagyok, és soha nem is leszek.

Hamar véget ért a számnak, s gondoltam eleget táncoltam már Stefan-nel. Ott van neki a randija Caroline, és tényleg nem áll tervemben elrabolni őt. Nem fogok az utukba állni. - Na menjünk vissza a többiekhez. - néztem fel rá mosolyogva, és visszasétáltunk.
Damon, és Melanie is amerre tartott amerre mi is, és gyorsan odafutottam az előbb említetthez, és szorosan magamhoz öleltem, vigyázva nehogy a ruhájára lépjek. - Mel! - vigyorogtam. Most legalább már nem kellett vigyáznom a picikre. Elengedtem, és végig néztem rajta. - Csodálatos vagy. Csak úgy ragyogsz az anyaságtól. - mondtam izgatottan. Elvégre nagynéni lettem! Bár Elena néni eléggé furán hangzik..
Damon-ra pillantottam fájdalmasan. Olyan fura, hogy egy légtérben vagyunk Katherine-nel.. Lesütöttem a padlóra a tekintetemet. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyünk. De abban biztos voltam, hogy imádom őt, és nem akarom őt újra elveszíteni. Épp elég volt ez a 2 alkalom is. - És élvezitek az estét? - néztem rájuk felváltva.

*To; Damon*

- Persze, menj csak. - mosolyogtam Jeremy-re, és miután elment, körbenéztem a teremben. Kerestem a tekintetemmel az említett, személyt, de nem igazán láttam. Viszont hirtelen meghallottam magam mögött a hangját, és szembefordultam vele. Fel kellett néznem rá, mivel ő magas volt, én meg nagyon pici, és a magassarkú sem igazán segített ezen.
- Hallo, Damon. - köszöntem én is mosolyogva. Amikor azt mondta, hiányoztam, komolyan elhittem neki. Mindig is őt bírtam jobban, ő a belevalóbb. Stefan olyan, mint amiket eszik. Nyuszi. De mostanában azt hallottam, hogy vannak problémái az embervérrel... Lehet, hogy ez megváltoztatta, és már sokkal jobb fejebb, mint volt. Ki tudja, majd beszélek vele.
- Látom, te meg becserkészted Elenát. Szép fogás. - kacsintottam rá, majd az éppen Stefannal táncoló lányt figyeltem.
- Bár ahogy látom, nem igazán vigyázol rá. Figyelj, mert még a végén az öcsi lenyúlja. - mosolyogtam rá gonoszan. De hiányzott már ez a gonoszkodás!

Stefanék odajöttek hozzánk, és az öcsém elkérte tőlem Elenát egy táncra. Azon agyaltam, hogy vajon tényleg kell-e engedély, hiszen Elena és én nem vagyunk egy pár... Legalábbis a legfrissebbek szerint nem. Bár én nagyon szeretném, ha ez változna, de Elena az utóbbi pár percben elég hideg volt velem, annak ellenére, hogy tudom, szeret engem. Nagyon rosszul eshetett neki a kis akcióm Katherine-nel, ezt meg is értem. De vajon hamar túljut rajta, vagy még hónapokig, talán évekig is felemlegetjük majd? Már ha addig kitart a kapcsolatunk. Bár meglepő, hogy annyi mindenen mentünk keresztül, de még mindig kitartunk egymás mellett. Úgy hiszem, hogy ez igazi szerelem.
Bólintottam Stefan kérésére, majd körbenéztem, hogy addig kivel üthetném el az időt, amíg Elena Stefannak tekereg. Meg is pillantottam rég nem látott barátomat, Melanie-t. Jeremy épp most kérte fel Caroline-t, én pedig megindultam Mel felé.
- Üdv újra Mystic Falls-ban. - álltam meg mögötte, majd amikor megfordult, rámosolyogtam.
- Örülök neked. Hiányoztál innen. A kis Gilbert kölyöknek borzasztó csajai voltak. - mondtam elszörnyedve. Ott volt az a Jane, meg még nem tudom, melyikek... Melanie volt a legtutibb, az biztos.

Megráztam a fejemet. Nem érti a mondandómat. - Hiszek neked Stefan, tényleg. - fogtam meg biztatásképp a kezét. Hallgattam őt, és kirázott a hideg. Stefan-t úgy ismertem meg, hogy szinte fájt neki az, ha egy nyuszit bánt. Majd jött a sötét időszaka, és sajnos volt amikor újra az emberi vérre tért vissza. De ha most jól tudom, akkor szerencsére állat vért iszik. És ha ez így marad, az szuper. Akkor érte nem kell majd aggódnunk.
- Értem. - bólogattam, mint valami bólogatós kutya. Stefan nagyon sokat mesél Lexi-ről, hisz ő segítette át a legdurvább időszakain, meg ő volt a legjobb barátja. Egy újabb táncra kért fel, és halványan elmosolyodtam. Még válaszolni se volt időm, megragadta a kezemet, és magához pörgetett. Vigyorogva, és csodálkozva feltekintettem rá. - Megleptél. - kuncogtam, majd újra a nyaka köré fontam a karomat, és elkezdtünk táncolni. Caroline felé pillantottam. Szerencsére még mindig az öcsémmel táncolt, így nem nagyon zavarhatja, hogy már ismét Stefan-nal vagyok. - Ugye Caroline nem fogja azt hinni, hogy elraboltam a randiját? - kérdeztem egy széles vigyorra húzva a számat.