Nappali a házban

Viszonoztam a csókját, és a kezem a derekára siklott. A nadrág tényleg felesleges lett volna, hacsak nem akarja levenni rólam. Végül csókunkat a korgó gyomra szakította félbe. Halkan kuncogtam, majd követtem a konyhába. Amikor kivette a virslit, már éreztem, hogy ennek csúnya vége lesz. Leültünk mindketten az asztalhoz, és elvigyorodtam a kérdésén.
- Nem, szívem. Én nem vagyok éhes. - mondtam, majd kuncogni kezdtem a mutatványa láttán.
- Tudod, hogy borzasztó vagy? - kérdeztem vigyorogva, majd felálltam. A hűtőhöz mentem, és elővettem egy tasak vért, és a tartalmát egy pohárba öntöttem. Megfogtam, és újra leöltem vele szemben. Belekortyoltam a vérbe, miközben néztem, ahogy eszi azt a hatalmas virslit... Az enyém nagyobb.

Tiszteletet? Iránta? Komolyan egy gyilkoló vámpír iránt mutassak tiszteletet? Most viccel velem? Felvont szemöldökkel tekintettem rá, és inkább csöndbe maradtam. Nehogy valami olyasmit mondjak, amiért leharapná a fejemet. Majd annyit mondott, hogy Damon-ön áll a döntés. Én már előre tudom, hogy megfogja neki tiltani. Hisz ki nem állhatják egymást, nem tudom, hogy Stefan miért ragaszkodik ennyire. És ehhez mit szólna Caroline? Hogy Stefan régebbi exe éljen vele egy fedél alatt, miközben mindannyian tudjuk, hogy Katherine csakis érte van itt. Majd hirtelen el is tűnt a szemem elől. Alig fogtam fel az eseményeket. De szerencsére már nincs itt. Megkönnyebbülten fellélegeztem, és Damon-re néztem. Elé álltam, és végig simítottam a mellkasán. - Szerintem a nadrág felesleges. - mosolyodtam el, és megcsókoltam szenvedélyesen. Megfogtam az arcát. - Szeretlek. - néztem mélyen a szemébe. - Hmm.. mi mást? - kérdeztem, mintha nem is sejtenék semmit.
Ekkor megkordult a gyomrom, és csalódottan elhúztam a számat. - Először is ennem kell. - nevettem el magam. A konyhába mentem, és a serpenyőbe raktam két darab virslit. Damon úgysem kér, ha pedig valamit kér szóljon. Mikor kész volt kiraktam a tányérra, és Damon-nal szembe ültem. - Tényleg nem kérsz semmit? - néztem rá vigyorogva, majd gondoltam egy kicsit szívózok vele. Megfogtam az egész virslit, bekaptam a számba, majd ráharaptam, és lenyeltem. - Hmm..

Figyeltem Katherine kirohanását, és majdnem elröhögtem magam, de sikerült megőriznem a hidegvérem. Egészen addig, míg el nem kezdett Elenával fenyegetni. Ott már nem tudtam uralkodni magamon.
- Ha egy ujjal is hozzáérsz, nem érdekel, mibe kerül, de megöllek. - mondtam szikrázó szemekkel, és szorosabban átkaroltam szerelmemet. Közben Stefan emlékeztetett a megállapodásomra. Tényleg így történt, de már olyan régen volt, hogy kiment a fejemből. Aztán fogta magát, és besértődött. Majd felment a szobájába. Na, szép. De legalább én döntök Katherien felől.
- Hagyd Elenát. Azt mond, amit akar. És már ne is haragudj, de ha téged tolerálna, valószínűleg gondjai lennének az agyával... A kor nem minden, Katherine. - mondtam, és gonosz mosolyra húztam a számat. Attól még, hogy ötszáz évvel előbb született, még nem lett jobb. Sőt. Még mindig egy önző ribanc. Vagy rosszabb...
- Jólvan, megbeszélem Elenával, hogy maradhatsz-e. És még mindig nem ölhetsz meg senkit, remélem ezt észben tartod. - mondtam neki, mielőtt elhagyta a házat. Felálltam, és becsuktam az ajtót utána, majd Elena felé fordultam.
- Mi lenne, ha én most felvennék egy nadrágot, aztán átbeszélnénk a dolgot? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Persze, előbb mást is csinálhatunk. - néztem rá vigyorogva, és kacsintottam egyet.

Hogy nyugodjak le? Én? Megengedték, hogy itt legyek, még az ostoba feltételüket betartottam úgy ahogy. Úristen, nem öltem embert… pff… mintha évek lettek volna! A zacskós vér is tápláló, de nem annyira, mint a friss emberi nedű! Nem mondom, hogy nem csábultam el az elmúlt hónapban, mert míg Richmond-ot jártam falatoztam egy jóképű úriemberből, de nem öltem meg! Igen, én Katherine Pierce megkíméltem egy ember életét csak mert a szavamat adtam, Ostobaság, nem szoktam ilyen csinálni. És most meg akartam szegni, mert a düh forrt bennem, és minden idegvégződésem egyet kívánt: ölni…
- Azért megpróbálhatnád, és igazán mutathatnál egy kis tiszteletet, elvégre is én vagyok az idősebb hasonmás! – mordultam Elenára halk megjegyzése után. Hát nem tanulta még meg, hogy egy vámpírokkal teli szobában teljesen fölösleges morog az orra alatt? Úgy is meghallja mindünk. Aztán meg tényleg viselkedhetne toleránsabban velem azok után, hogy megtudta, hogy Klaus mit tervez… hogy mit akart tenni vele, és sok száz évvel ezelőtt velem!
Hitetlenkedve néztem az elvonuló Stefan után. Mi van, most akkor Damon a főnök a házban? Nagyszerű, ez az ostoba képtelen észérvek alapján döntést hozni. Mindegy, nekem teljesen mindegy, de ki kell szellőztetnem a fejem, mielőtt még a házon belül megölök valakit…
- Jól van. Döntsd te! – fordultam Damon-hoz – Csak aztán jól fontold meg a választ! – intettem felé, majd lassú, emberi léptekkel elindultam a bejárati ajtó felé. – Sétálok egyet, míg megbeszélitek a dolgot – intéztem szavaim gúnyosan kettőjükhöz, majd vámpírsebességre váltva, tárva-nyitva hagyva magam mögött az ajtót, eltűntem a Panzióból.

Túlságosan is elegem volt már mindenből. De szerintem ez a féle viselkedésem most a túl fáradság miatt van. Felpattantam végül nem sok mindent mondtam.
- Nos innentől engem semmi nem érdekel akkor Damon döntsél te, hogy Katherine itt marad e vagy nem, de már engem nem érdekel már egy ideje nem aludtam. Szóval most bocsánat ha valakit megbántok. Bármi lesz a döntésed Damon elfogadom - fordultam közbe felé, majd a két lányt kezdtem felváltatva nézni. - Sajnálom. - mondtam utolsó mondatként, majd elindultam felfelé. Utoljára hátast intettem nekik. Nagyon fáradt voltam főképp a Klauszos kaland után. Egy pihentető alvás jót tesz majd nekem. És talán nem leszek ilyen undok.

/ folyt. nálam. Stefan szobája/

Katherine felállt, csak most vettem észre, hogy milyen magas, és milyen karcsú. Velem elkezdett fenyegetőzni. Legszívesebben visszavágtam volna neki, hogy tudja velem ne húzzon ujjat, de igaza van. Meg tudna ölni egy pislogás alatt. Ismerem már a vámpírok szadista módszereit. Hirtelen beleborzongtam a gondolatba. Lehetett látni az arcán, hogy ugyanaz a gonosz, aljas, szipirtyó aki eddig is volt. De Stefan Őt védelmezte. Undorodottan rá tekintettem. Mégis hogyan képzeli ezt? Hát itt fenyeget minket, és ezek után még megengedi, hogy itt lakjon?! Félre ismertem Stefan-t. Nem is kicsit. Életemben először most csalódtam benne igazán. Damon-re néztem. Remélem neki meg jön az esze, és megakadályozza ezt a szörnyűséget. Alig bírok vele lenni egy légtérbe! Nem akarom, hogy együtt kelljen vele laknom, ha mégis megengedik én visszamegyek a Gilbert házba. Oda legalább nem volt behívva. - Eltűrni téged nehéz lesz.. - morogtam alig hallhatóan. A mellkasom alatt összefontam a kezemet, és átkereszteztem a lábamat a másikon. Nem néztem Stefan-re. Kerültem a tekintetét. Már csak egyedül Damon-re számíthatok, de azt is furcsállom, hogy belement ebbe az egészbe. Bár érthető. Akkor még nem voltunk együtt.

- Damon fogd vissza magad! - egyből mondtam mikor a sértést Katherine fejéhez vágta. Igen csak elcsodálkoztam, hogy ilyenre nem emlékszik vagy csak nem akar.
- Hát Damon akkor azt mondom erre, hogy igen csak szita az agyad, ha ezt elfelejtetted. 2 hónappal ezelőtt megállapodtunk vele, hogy ha nem öl többé embert akkor itt lakhat. De amint kiderül, hogy meg ölt valakit egyből távozik. Emlékezz már rá! - mondtam ki végül. Majd ránéztem. Egy idő után végre rájött, hogy tényleg megegyeztünk. Jaj istenem legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy jó reggelt csak, hogy felébredtél. Kis idő után ránéztem Katherinere és láttam rajta, hogy nem örül Damon beszólásának. De igazán akkor néztem mikor a fenyegetés elhangzott.
- Katherina! Kérlek higgadj le! - jelentettem ki végül. Damon beszólása se tetszett nekem, se az, hogy katherina evvel fenyegeti Elenát, de mi is hozzá tartozunk mert mi védjük meg. És ezt nem hagyom! Nem lesz itt vérfürdő az már biztos !

Vér. Vér. Vér és még több vér, ez az egyetlen dolog, amire egy vámpírnak szüksége van, és ennek hála egyáltalán nem voltam fáradt. Elég mennyiségű keringett bennem ahhoz, hogy a holmi emberi fáradságot elnyomva frissen és fitten beszélgethessek az összegyűltekkel, ellenben Stefan-nel, aki az átbeszélt éjszaka után most kezdett fáradtabbnak tűnni. Lopva felé pillantottam, és megállapítottam, hogy kissé sértődöttnek tűnt így félrevonultan, ami azért nem volt az ő szokása. Aztán Damon válaszára felkaptam a fejemet, és összeszűkült szemmel néztem az Elena oldalára letelepedett férfira. Az nem elég, hogy még a kedves kérdésemre sem válaszol, de ilyen szóval illet. Nem mintha nem tették volna meg eddig is, de azért mert az elmúlt egy hónapban senkit nem öltem meg - aki fontos lett volna - igazán toleránhatná a jelenlétemet, és értékelné ezt.
Megvártam míg elintézi a bájcsevegést mind Damon-nel és mind Elenával, majd felszólaltam:
- Undok ribanc? - kérdeztem vissza, és felálltam ültömből. Mivel mindenki más ült, így kimagasodtam közülük, és a magas sarkú csizmámnak hála amúgy is magasabbnak tűntem, és az egyik legfenyegetőbb kifejezésemet vettem fel.
- Csak jelzem, hogyha az lennék, a kis barátnőd más holtan feküdne a padlón vagy tálcán kínálnám fel Klaus-nak és ti ketten semmit sem tehetnétek ellene! Egy hónapra eltűntem, fogalmatok sem volt, hova, és ugyanilyen könnyen eltűnhetek a drága hasonmásommal együtt is! - jelentettek ki, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog számomra, és talán az is. Nem érdekel Elena élete, és hogy őszinte legyek az sem hogy itt lakjak a Salvatore Panzióba, de így minden sokkal könnyebb, mert könnyedén nyomon követhetem az eseményeket, mindent Klaus-szal kapcsolatban.
- Szóval a helyedben kedvesebb lennék magammal, mert még pár ilyen beszólás és vérfürdő lesz a szeretett városotokban! - gúnyos mosolyt ejtettem feléjük, majd vállat vontam, mintha nem is súlyos dolgokkal fenyegetőztem volna az imént, és szinte már túl kedves mosollyal megkérdeztem egyik arcról a másikra tekintve: - Szóval eltűrtök engem vagy inkább az ellenségeim szeretnétek lenni?

Stefan azt állította, hogy Damon tud Katherine beköltözéséről. De, ha ez igaz biztos elmondta volna nekem, ugye? Láttam Stefan-ön, hogy eléggé unatkozik, elárulta a testbeszéde. Egyszer észrevettem, hogy rám nézett, majd kedvesen rá mosolyogtam, ahogy ő is rám. Pár másodperc múlva Damon felfogta, hogy a szobába vagyok, és a fotelnak a karfájára ült. Felnéztem rá szerelemmel teli szemekkel. Annyira hiányzott nekem. Az előbb épp azt kezdtem feltételezni, hogy biztos vétkeztem valamiben, és gondolkoztam, hogy hogyan tehetem jóvá azt, amiről nem is tudok. De végre most megbizonyosodtam róla, hogy nincs semmi baj köztünk. Hála. Szélesen elmosolyodtam, amit Damon mondott Katherine-ről, majd az illetőre pillantottam, nem épp kedves arckifejezéssel. Tudnia kell, hogy most már nem ő irányít! Hanem a Salvatore testvérek, és ő már egy semmi lett. Már nem tisztelik, nem szeretik őt, mint anno. E pillanatban nagyon büszke voltam Damon-re. Néha pont rosszkor tesz gúnyos megjegyzéseket másokról, de most. Ennek itt volt az ideje. Ne higgye már Katherine, hogy beteszi ide a lábát, és a fiúk a lába elé borulnak. Lehet egyszer így volt, de megváltoztak. Stefan Caroline-nal van együtt, Damon pedig velem, aminek nagyon örülök.
Szerelmem hozzám fordult, és egy apró mosoly volt a szám szélén. - Eddig csak egy teát ittam. - böktem a bögre felé. - Épp reggelizni készültem mikor.. - halkultam el a végén. Inkább nem mondok semmit, hisz én csak egy ember vagyok. Katherine pedig itt közülünk a legidősebb. Simán megölhetne.

Amíg Katherine válaszolt, odamentem Elenához, és a fotel karfájára ültem. Átkaroltam Elenát, és rámosolyogtam. Legalább ő normális. Bár kissé zavart, hogy az elején nem köszönt nekem, de én sem neki, szóval ez lehet az oka. Mindegy. Attól még szeretem őt, és nem érdekel, hogy itt van Katherine. Simán megkülönböztetem őket.. Remélem.
- Fantasztikus. Egy undok ribanc él velünk egy fedél alatt. Ezt mégis hogy engedhetted meg? - fordultam Stefan felé. Ez elég bunkó volt, de egyáltalán nem akartam, hogy itt legyen. Önző k*rva.
- Én? Biztos, hogy nem voltam itt. - mondtam Stefannak. Csak emlékeznék rá, ha ilyenbe belementem volna. Nem is tudom, mióta nem láttam már Katherine-t. Bár nem mintha hiányzott volna. Stefan könnyen beszél, nem ő jár Katherine hasonmásával. Nem is akarom, hogy járjon vele, Elena az enyém, és szeretem. Bármit megtennék érte.
- Reggeliztél már, szívem? - fordultam Elenához. Annyira lefoglalt Katherine, hogy szinte el is feledkeztem a barátnőmről. Szörnyen szégyelltem magam emiatt, de most majd jóváteszem.

Érdekesen indult ez a nap is. Biztos, hogy már 24 órája fenn vagyok hisz máris reggel van. De nem számít majd délután talán alszok. Nem kellet sokat várni míg ismét Damon is megérkezik. Furcsán néztem rá mikor kérdezte, hogy mit keres itt Katherine. Pedig ő is itt volt mikor megbeszéltük a dolgokat, hogy ideköltözhet. Ezek szerint Damonnek igen rövid a memóriája. Elena szépen szinte hang nélkül iszogatta a teáját. Milyen érdekes volt mind a két lány őt nézte.. Szerintem semmi érdekes nincs rajta csak annyi, hogy a ruha nagyja hiányzik. De sokszor van csak alsóban. Hadd nézzék nem is értem, hogy mit zavar ez engem.. Igaz kicsit féltékeny voltam, hogy már egyből ő a fő pont meg minden.
- Amúgy igen itt lakik most. Csodálom, hogy elfelejtetted hisz te is itt voltál mikor ezt megbeszéltük vele. - jelentettem ki végül. A heverőhöz mentem és eldőltem rajta. A lábamat fel raktam és a kandallót néztem karba tett kézzel. Olykor-olykor becsukogattam a szememet. Elég fáradt voltam, de valahogy nem tudtam aludni. Teljesen mind1 volt, hogy mit mondtam az előbb. Mindenki csak Damont figyelte meg hozzá is szólt egyből Katherine. Jól van ne is figyeljetek rám én itt se vagyok ~ dünnyögtem magamba. Ha akarnak akkor hozzám szolnak ha nem akkor nem. El vagyok én egyedül is. Tán még sikerül elaludnom is.. Bár ez szerintem kizárt dolog. Max csukott szemmel hallgatom, hogy mit beszélnek. És még lehet is, hogy beindulnak az események, majd meglátjuk. Néha ránéztem Elenára és ő szinte mindig csak Katherinét nézte. Elhiszem, hogy meglepte mert nagyjából ugyan úgy néznek ki csak a hajuk más. Mikor meg rám nézett akkor csak rámosolyogtam. De azt se sokáig ne, hogy Damon kiakadjon, hogy miért nézem meg minden.. Főleg a tegnap esti eset után. Zavaros egy élet mit ne mondjak.

Enyhén biceentettem arra, hogy "képzelhetem". Hát igen, lennének ötleteim arra, hogy naiv kis lelkének milyen érzés lehet felfogni ex-pasijának és jelenlegi pasijának az ex-barátnőjének látványát, aki mellesleg olyan mintha a tükörképe lenne... Hú, ilyet nem is szabadna mondanom. Igen is rengeteg különbség van köztünk, s minden az én javamra billenti azt a bizonyos mérleget. Talán ez okozhatta Elena megmgyarázhatatlan zavarát, aminek hatására szinte kislány módjára kivonult a konyhába. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy ott kell lennie velem és Stefan-nel. A döbbenet túl erős ilyenkor. Mikor lassan kisétált a konyhába, elmosolyodtam. Nem mintha nem lenne poénos őt ugratni, na de akkor is jobb, ha nincs a közelbe. Bár, ha jobban belegondolok, legalább míg rajta tartom a szemem, nem csinál semmi hülyeséget, ami belerodníthatna tökéletes kis terveimbe. Nem szeretem ha valaki áthúzza a számításaimat, és ha Elena akár csak hajlandóságot is érez erre, gondolkodás nélkül meg fogom bosszulni. Szinte listát nyújott a szertteiről, így pontosan tudom, hogy kik azok akiket gond nélkül kiiktathatok, ha esetleg beleköpne a levesembe.
Aztán Elena mégis visszatért egy teáscsészével a kezében. Fogalmam sincs mirét hiszik az emberek azt, hogy a tea lenyugtatja őket. Bizonyított tény, hogy olyan atással van a szervezetre, mitn a koffein: felébreszt. Talán épp ez a célja a lánynak: hogy felébredjen ebből a rémálomból. Kezdett untatni ez a feszült hangulat, így a hajamat kezdtem csavargani, épp mikor a házban tartózkodó utolsó személy is belépett a nappaliba. Be kell vallani, hogy határozottan hatásos belépő volt... így egy szál alsóneműben, minek láttára beharaptam az alsó ajkamat, hogy elfojtsak egy kaján mosolyt. Olyan volt hirtelen, mintha égkék szemei csak rajtam függnének, és kimetszenének egy külön világot kettőnknek, melyben nem szerepel sem Stefan, sem Elena. Egyet nem tudtam csak eldönteni: hogy azért metszette ezt a világot, hogy nyugodtan megölhessen vagy valami egészen másért...
- Itt szálltam meg - felelte mosolyogva, majd ha nem értené hozzátettem: - Elvégre is ez egy Panzió, én pedig rendes vendég módjára próbálok nem megölni senkit, míg itt lehetek - mondtam úgy hogy tisztában voltam vele, hogy mit gondolnak rólam: hogy képtelen vagyok kontrollálni magam a vérengzésről van szó, pedig ez nem igaz.
Hitetlenkedő mosoly játszott az ajkaimon elnézve a társaságot. Kissé irónikusnak találtam a helyzetet, de inkább viccesnek, mint a feszültnek, ellenben a többiekkel.
- Morcosnak tűnsz. Valami baj van? - érdeklődtem csevegő hangnemben, és csak Damon-hoz beszéltem. Ezzel felhúzhatom Elenát ~jó pont~ sőt akár még féltékennyé is tehetem Stefan-t ~még egy jó pont~ de még Damon is azt hiheti, hogy csak ő érdekel ~ Szép szám a három, nem?

Mikor kész volt a tea, udvariatlan lett volna, ha ott maradok, így lassan, óvatos léptekkel visszamentem Stefan-hoz, és Katherine-hez. Leültem ugyanoda, ahol eddig is ültem, a különálló fotelba. Néha-néha Katherine-re néztem. Olyan fura, hogy ott látom magam előtt szinte magamat!! Majd lassan elkezdtem kortyolgatni a teámat. Jó forró volt, de így volt tökéletes. Lépteket hallottam, és egyből az ajtó felé tekintettem. Ott állt szerelmem, elég lenge öltözetben. Egy apró mosolyra húztam a számat, végig néztem felsőtestén, majd egy bizonyos testrészen akadt meg a tekintetem. Gyorsan elnéztem, és megráztam a fejemet. "Nem csak egyedül vagytok Elena!" ~ ordította egy hang a fejemben. Komolyan a végén engem már hülyének fognak nézni, hogy hangokat hallok a fejemben.. Már épp készültem neki köszönni, de láttam, hogy nem is vesz rólam tudomást. Még rám se hederít. Talán összetévessz Katherine-nel? De ekkor rosszul tévedtem, hisz tudta, hogy ő az.. Nagyot nyeltem, és mintha egy egy erős karót szúrtak volna a szívembe. Iszonyatosan fájt, amit Damon művelt. Mégis mit tettem vele? Hisz előző nap nem is veszekedtünk, felajánlottam a véremet, én mindent megtennék érte! Ő meg ennyi.. Hát szépen minősítette saját magát. Legszívesebben felvonulnék a szobába, de akkor magyarázkodnom kellene. Inkább maradok itt, és csöndben maradok, kortyolgatva a teámat, mint, hogy bömbölve lelépjek.. Így én is folytattam a játékot, nem néztem rá, illetve nem is köszöntem neki.

/Damon szobájából/

Amikor felébredtem, Elena már nem volt mellettem. Hangokat hallottam lentről, így nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, és elindultam lefelé. Nem igazán érdekelt, hogy mindössze egyetlen boxer van rajtam, nincs a házban senki olyan, aki ne látott volna már így. Lassú léptekkel haladtam, és már a lépcső alján éreztem, hogy valami nem okés.

Amikor leértem, erről meg is bizonyosodtam. A nappaliban ott volt Stefan, Elena és Katherine. Egy ideig csak bámultam rá. Fantasztikusan gyönyörű volt. Ezt betudhattam volna annak, hogy úgy néz ki, mint a szerelmem, de mégis mások voltak. És nem csak a hajuk miatt. Míg Elena egyenes haja a háta alját verdeste, Katherine göndör tincsei csodaszépen omlottak a vállára, és leértek a háta közepéig. Mindketten lélegzetelállítóak voltak, és nem tudtam eldönteni, hogy csak azért vonzódom jelenleg Katherine-hez, mert vagy 30 órája nem szeretkeztem, vagy mert a barátnőm a hasonmása.
- Katherine... Te mit keresel itt? - kérdeztem összevont szemöldökkel, és odamentem a nappaliba, hogy csatlakozzam hozzájuk. Nem néztem se Stefan-ra, se Elenára. Hirtelen egyfajta gyűlöletet éreztem iránta, és az a bizsergés is elmúlt. Eszembe jutott, hogy miért is gyűlölöm őt annyira...

Még mindig bámultam őt. Ijesztő, de nagyon. Szinte már éreztem, hogy remegnek a térdeim, és a vércukorszintem lement. Stefan csattintgatása zökkentett ki a gondolataimból. Megráztam haloványan a fejemet, és most rá emeltem a tekintetemet. Leültetett a fotelba, mintha valami nagymama lennék, akinek segíteni kell a járásban. Szinte a szívem dobogását a torkomban éreztem. Majd mikor a következő mondata elhangzott, hogy Katherine beköltözött a Salvatore birtokba, azt hittem helyben elájulok. Megragadtam a fotel karját, és mélyen vettem a levegőt. Komolyan ideg összeroppanásba fogok belehalni, ha így fogják folytatni ezeket a váratlan bejelentéseket. Komolyan most itt fog élni? Már az is szörnyű, hogy bemerték hívni! Mi van, ha valamit ellenem szervez? Vagy, ha megint kiszeretné használni a fiúkat. Bár Damon-ről tudom, hogy utálja őt, de viszont Stefan.. Őt mindig is az ujja köré csavarta, de neki ott van Caroline. Vajon Katherine mennyi mindent tud rólam? Hisz annyi minden van. Például azt, hogy egy ember terhes lehet egy vámpírtól? Vagy mondjuk Melanie esetében, aki egy vámpír, és egy embertől terhes? Mind hihetetlen, de mégis megtörténtek. Velem is, csak sajnos elvetélt a kis embrió. Ésszerűen az egyik kezem a hasamra kalandozott, és behunytam a szemem a rossz emlékek hatására.
Szinte láttam Katherine-en, ahogy végig mér. Kirázott a hideg a tettétől. Majd a kacagása olyan magas volt, hogy fájdalmas volt a saját füleimnek is, egyben rémisztő is. Majd végre eltűnt a gúny az arcáról. Hála. Szerintem valamelyik percben összeestem volna. Komolyan itt leszek bezárva? Vele? Sosem képzeltem el, hogy milyen lesz Katherine-nel a beszélgetésünk, de hogy megkérdezi, hogy hogy vagyok? Ilyent még álmodni se mertem. - Képzelheted. - motyogtam egyszerűen. Hirtelen el is felejtettem, hogy miért vagyok itt. Majd észbe kaptam. Reggeli. Nagyot nyeltem. - Viszont..én.. - mondtam dadogva, és a konyha felé mutattam. Zavaromban gyorsan felálltam, és egy utolsó pillantást vetettem Katherine-re, majd a konyha felé indultam.
Végre beértem. Megszabadultam TŐLE! A pultnak támaszkodtam, és mélyen vettem a levegőt. Behunytam a szememet, majd pár perc múlva, felforraltam a vizet, és elkezdtem készíteni a teát.

És csak beszélgettünk és beszélgettünk... Jelentéktelen emberi dolgokról, mindenféléről, amiről egyébként eszembe sem jutna senkivel tárgyalni, de egy egész estés programnak megfelel ez. Ültünk a kanapén, megcsapoltuk Damon italkészletét, és újabb és újabb emlékeket idéztünk fel. Nevetgéltünk, mintha semmi sem gondunk lenne, valójában pedig félelmem megtestesítője szinte a nyakamban lihegett. De Klaus nem érdekelt, most nem, mikor Stefan-nel ilyen jól megvagyunk.
És akkor hallottam meg a lágy lépteket az előszoba felől. Kora reggel volt, azt hittem, hogy épp csak a mosdóba siet ki valaki vagy esetleg a konyhába, pedig tudtam, hogy az a valaki vagy Damon vagy Elena lehet. Kecses, női léptek voltak, de lomhák, egyértelművé vált hát, hogy a kis hasonmásom közeleg. Ám ez cseppet sem ingatta meg jókedvemet, míg Stefan arcára nem íródott az aggodalom, ahogyan a nappali nagy famívű boltozata felé tekintett, ami alatt ott állt Elena. Olyan volt, mint emlékeimben: hasonló hozzám, de nyúzott és túl emberi. Ebből kifolyológ ráncosodik, míg végül meg nem somlik, mint a hús. Teste elporlik majd, és tovaszáll a szélben... ellenben velem. Gúnyos mosolyt intéztem felé látva elképedését. Én az árnyékokból gyakorta figyeltem őt, de ő nem láthatott engem, így bizonyára megdöbbenti a hasonlóságunk, amit sokáig én sem hittem. Úgy állt ott, mintha szellemet látna, pedig igazából csak saját maga sokkal igényesebb feldolgázásával találkozhatott immár. Mit ne mondjak? Szebb vagyok, okosabb és minden tekintetben jobb választás... Ennek ellenére van aki őt választaná helyettem, csakmert ember és "jó". Olyan ostoba szó az!
- Úgy van, Elena, nem kell félni! - kacagtam fel, és oldalra billentett fejjel tanulmányoztam az immár egyik fotelben ülő lányt. Úgy látszott, hogy nehezére esik megszólalni.
- Végtére is közös az ellenségünk, szóval nem foglak bántani, míg nem csinálsz valami ostobaságot - közöltem vele tényszerűen, mint aki a szabályokat fekteti le. Bocsánatkérően megrántottam a vállamat, és letöröltem a képemről a gúnyos mosolyt, mert szinte láttam magam előtt Stefan rosszalló tekintetét. tudom én jól, hogy csak akkor maradhatok a házban, ha nem piszkálom Elenát, de ennyi még igazán bele fér. Bántani nem fogom, de ha a lelke megsérül, az nem az én saram.
- Hogy s mint? - tettem fel az udvarias kérdést színlelt kedvességet erőltetve az arcomra, és egy újabb pohárral töltöttem magamnak az egyik asztalon álló whiskey-ből.

A sok nevetgélés közben egyszer csak halk susogásra lettem figyelmes. De az a susogás is az volt, hogy Katherine. Egyből tudtam, hogy Elena az. Máris ébren van? Gyors ránéztem az órára és láttam, hogy már reggel 7 óra volt. Hűha jól átbeszélgettük az éjszakát. Nem sokáig néztem az órát egyből vissza fordultam Elena felé.
- Elena minden rendben van? - néztem rá kicsit aggodalmasan. Majd rájöttem, hogy még nem is találkoztak személyesen Katherinnel. Teljesen sápadt volt, hogy szinte saját magával találta magát szembe. Gyors fel álltam és egyből leültettem a fotelbe ne, hogy itt elájuljon nekem.
- Elena. Ébresztő. - csettintgettem előtte és végre rám figyelt.
- Na csigavér. Majd többet fogtok találkozni mert békét kötöttünk vele és megengedtük neki, hogy itt lakjon. - mondtam el egyből neki ne, hogy rosszabb legyen a helyzet. Ezek szerint Damon még el sem monda neki, hogy békét kötöttünk és itt lakik már. Majd ha lejön esküszöm, hogy fejbe vágom. És így akar Elenával lenni?, hogy nem mondja el ezeket a dolgokat se? Szép kis szerelmes vámpír.. A java mindig rám marad. Majd tőlem szépen mindent megtud.

/Damon szobájából/

Álmosan, fogva a korlátot lelépegettem a lépcsőn. Hangokat hallottam a nappaliból. Még szerencse, hogy felöltöztem, és nem pizsibe fogok előttük flangálni. Az egyik hangot megismertem, Stefan volt az, vajon ki lehet a másik? Remélem nem zavarom meg őket. Elvégre szinte már én is itt élek. Vagyis akaratom ellenére, fogoly vagyok. De félek, nagyon is. Ha Klaus bárkit is bántani mer, nem tudom, hogy mit fogok tenni. Bár szerintem még mindig az lenne a helyes cselekedet, ha tényleg feláldozna engem, meg aztán a vámpírt, és a vérfarkast, de ne a szeretteimből válogasson kedvére! Azt is szörnyű tudni, hogy rajtam kívül 2 másik lényt is megöl, de.. Nem tudom. Azt se tudom, hogy én mire kellek neki! Minek kell engem feláldoznia? És még kutatni se tudok utána.. Talán, ha valakit ismernék, jó lenne, de nem vagyok elég ismert a vámpírok körében. Hisz nem tudom, hogy hol „bandáznak”.
A női hang eléggé ismerős volt, bár hallatszott a hangjában a gúny. Beléptem a nappaliba, és azt hittem helyben meghalok. Kitágultak a szemeim, és mosolyogva, szinte majdnem nevetve ült Stefan, illetve Én? Nem.. Én itt vagyok! Ő nem lehet más, mint.. – Katherine.. – suttogtam. El sem hittem, hogy valaha találkozni fogok is vele. Kérdések ezerrel bombáztak meg engem belülről. Mit kereshet itt? Miért van itt? Miért van ilyen jóba Stefan-nel? Mit akar itt? Ugye Stefan nem akarja megcsalni Caroline-t?
Azt hittem, hogy helyben összeesek, hisz lélegzetelállító. Eddig csak azt hallottam, hogy kiköpött mása vagyok, de sosem bírtam belegondolni, hogy komolyan, ugyanaz a teste van neki is, mint nekem! Csak a bensőnk különböző. Olyan hihetetlen. Egyedül az a különbség közöttünk, hogy neki göndör a haja, míg nekem egyenes. Meg persze a ruházatunk is. Én inkább az ilyen vidámabb színek, mint nála a sötétebbek. De rémisztő a hasonlóság. Mintha ikrek lennénk, bár ő mennyi is lehet? Több mint 200? Mivel ő változtatta át a fiúkat. Lefagytam még mindig bámulva rá. Nem bírtam megmukkanni. Mégis mit mondjak? Jaj, de jó látni téged? Mikor ez egyáltalán nem igaz.. Annyi rossz mindent hallottam róla, nem is vagyok rá kíváncsi, de ahogy Stefan ránéz. Meg amilyen boldogak voltak, mielőtt beléptem. Túlságosan is furcsállom az egészet. Ilyen nem történhet. Hirtelen el is felejtettem, hogy miért is jöttem le. Majd hamar leesett, mikor egy halkat korgott a gyomrom. Éhes vagyok. De szinte már az evésre se tudok gondolni, mert itt van ő. A nő, akitől eddig rettegtem, de most már ő csak a 2. helyen áll, az első persze Klaus. Szóra nyitottam a számat, de semmi nem jött ki belőle. Hirtelen becsuktam. Vajon mennyi mindent tudhat rólam? És miért hasonlítok rá ennyire? Bár szerintem ezekre a kérdésekre a választ nem tőle fogom megtudni.. Közelebb léptem, és egyre több hasonlóságot véltem felfedezni. Szinte kirázott a hideg. A szemünk színe, a hajunk színe, mind az egyben ugyanaz! Ilyen nem létezhet. Ezt csak álmodom..

Sajnos ebben tényleg igaza volt. Igen is érdekelt, hogy mit csinálnák. Most is simán ki tudnám őket hallgatni, de nem teszem. Majd kíváncsi leszek, hogy Damon hogyan fogja ezt megoldani. Vagy is, hogy mi lesz az ötlete Klaus ellen. De reménykedek benne, hogy alkura tudunk jutni vele ha úgy van. Na, de azt majd még meglátjuk.
- Rendben. Igazad van. - adtam fel végre. El se tudom hinni, hogy a legtöbbször mindenkinek igaza van. És nekem mikor lesz? Olyan buta vagyok mindig csak magammal tudok csak foglalkozni. Elég legyen már. Parancsoltam meg saját magamnak.
- Igen. Igen tudom, hogy erős lábakon állsz. - villantottam neki egy gúnyos kis mosolyra. Most jól éreztem magam. Valaki végre a mai napon fel tudott vidítani.
- Én se hittem volna. De még is itt vagyunk és nincs semmi vita kettőnk közt. Nem nyomjuk egymást egyből a falnak mint ahogyan szoktuk. - nevettem el magam. Szinte mindig az volt, ha megjelent vagy Damon vagy én egyből a falnak szorítottuk a másikat. Most végre az se volt.
- Te aztán tudod, hogy hogyan vidítsad fel egy ember vagy is egy vámpír napját. - széles mosolyra húztam a számat. Most legalább eltereli a gondolataimat a problémákról.

- Előttem nem kell megjátszanod, hogy nem fáj. Én már csak tudom - jegyeztem meg, mikor kijelentette, hogy már nem érdekli mit csinál Damon és Elena. Ha valaha is szerette Elenát, akkor a törődés vele marad, és nem tudja figyelmen kívül hagyni. Nézzenek csak rám! 145 év nem volt elég ahhoz, hogy kiölje belőlem azt az emberséget, amit a Salvatore testvérek hoztak elő belőlem. Most is irracionális féltékenységet érzek, mikor arra kell gondolnom, hogy egyikük-másikük Elenával boldog. Ez volt az egyik ok, amiért próbáltam elszakítani őket - mármint Stefan-t és a kis hasonmásomat - egymástól, és ha úgy vesszük idővel, az én segítségem nélkül is szétmentek. Örülnöm kellene, de valami nyomja a lelkemet.
Bólintottam, mikor a múltról beszélt. Olyan felszabadult voltam, sokáig nem is aggódtam Klaus miatt, de aztán jött George Lockwood és mindent elrontott, minden örömömet a földbe tiporta, és kénytelen voltam tovább menekülni. Valami mélyen bennem megremegett, mikor megfogta a kezem, és odahúzott maga mellé, hogy üljek le. Kedvesen elmosolyodtam.
- Erős lábakon állok - mondtam tettetett sértődöttséggel a hangomban, miközben tudtam, hogy amit modnok is csak hazugság: példának okáért ő mindig nagyon könnyedén levett a lábamról. Elég volt egy kedves szava, vagy csak ha rám nézett azokkal az őszinte és nyílt tekintetű szemeivel. Mintha a lelkembe látott volna, akárcsak most.
- Tudod, nem hittem volna, hogy valaha még fogunk így beszélgeni - vallottam be, és megvontam a vállam, mintha azt mondanám, hogy nem is értem, miért.

- Érthető. Sokan nem tudnának pedig az voltam. - jelentettem ki végül. Örülök, hogy észhez tértem és még időben hagytam abba mielőtt jobban elfajultak volna a dolgok.
- Nem rég beszélgettünk Damonnel az elején nem kezdődött jól, de most tűrhetőbb volt. Mióta együtt vannak azóta furcsább. Olykor rendes máskor meg nem.. De ez már nem érdekel.. - nyeltem egy nagyot. Legalább valaki boldog ebben a házban. Nagy mosolyra húztam a számat mikor a régi fogócskázást hozta fel Katherine.
- Hát igen. Az nagyon is jó volt. Hiányzik is az a múlt nekem. Ott aztán volt sok szép szemlék. - mondtam és boldogan ránéztem. Megfogtam a kezét és körbehúztam a kanapénál és mellém ültettem.
- Ne álldogáljál egyfolytában. - teljesen nyugodt hangon mondtam. Hihetetlen, hogy ha a közelemben van, hogy letud nyugtatni. Emlékszem még mikor nem ez volt a helyzet hanem egyből a falnak nyomtuk egymást meg minden, de most már minden megváltozott. Legalább ilyen módon béke van köztünk.

- Nem tudlak elképzelni ripper-ént - ismertem be, és tekintetem egy rövid időre elidőzött finomvonásain. A szemében is annyi tördődés és kedvesség ül, hogy képtelen vagyok elképzelni, amint széttépi az áldozatait, mint egy állat. Én sem vagyok egy szent vagy angyal, de ha megölök valakit, azt gyorsan és tisztán teszem, viszont a ripper-ek. Nos, amennyit hallottam rólak ,az alapján tökéletes bérgyilkosok. A vér bódulttá teszi őket, és teljesen bevadulnak. Stefan-t nem ilyennek ismertem, nem ismertem ezt az oldalát, de szerintem el tudnám fogadni, viszont így szerettem meg... a fiút, aki a légynek sem tud ártani.
- Szóval most nem nagyon jöttök ki Damon-nal. Nem is értem, miért... - jegyeztem meg irónikusan. Mikor rólam volt szó 1864-ben még összefogni is képesek voltak, hogy megmentsenek, nem ugrottak egymás torkának. Bár azt hiszem, hogy én voltam az aki az ellenségeskedés mérgét elcsepegtettem bennük, nem én szítottam őket teljesen egymás ellen. Hanem Elena, mert ennyire ellenségesnek még nem láttam Stefan-t, ha a bátyjáról kellett beszélnie.
- A régi szép időkről? - vetettem fel elmosolyodva. Ha a múltra gondolok, voltak nagyon jó pillanataink, melyeket kár lenne elfelejteni, így nem árt ha néha napján felfrissítjük őket:
- Emlékszel, mikor csak mi ketten voltunk a birtokon? Úgy fogócskáztunk a kertben, mint két gyermek... - mondtam széles mosollyal, miközben felelevenedett bennem a kép. Micsoda nosztalgikus lettem hirtelen, egy megszelídített vadmacska vagyok Stefan közelében.

- Sajnos valahogy sikerült visszaszoknom az emberi vérre. Egyszer történt egy kis baleset, és azóta alig tudok ellenállni- jelentettem ki végül, megvakarva a tarkómat. Nem voltam büszke magamra.
- Hát igen az a sok év. Néhány pillanat akart még hiányzik nekem. Mikor Damonnel nagyon jól kijöttünk egymással. - kis mosolyra húztam a szám mikor vissza gondoltam erre. Milyen szép emlékek voltak ezek, de mostanság már semmi szép sincs benne. Mindig kénytelen leszek elviselni, hogy Elenával van és ha tán a szemem láttán csókolóznak. Ettől a gondolattól kicsit kirázott a hideg. De hát itt Elena dönt szinte, hogy ki kell neki.. Ki tudja, hogy egyáltalán a szíve után megy vagy vagy az esze után.. Na, de nem is törődök már ezzel.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miről is beszéljünk. Legyen tied az elsőség. - válaszoltam még a kérdésére mielőtt visszaestem volna a saját gondolataimba. Remélem, hogy most már minden probléma megoldódik. Mert kezdem unni ezt az egészet.

Próbáltam nem gúnyos arcot vágni arra, hogy nem szeretne életeket kioltani. Valaha én is voltam ilyen, régen törődtem az emberekkel, de Klaus mindent megváltoztatott, kitörölte a "törődés" szót a szótáramból. Mert nem győzheted le a környertelent, ha nem szeged meg a saját szabályaidat és válsz amgad is könyörtelenné. Ó, igen, jól tudom, hogy kegyetlen vagyok, és akarom is, hogy ezt higgyék rólam, mert ez az, ami távol tartja a rossz akaróimat, ez segített át a meneküléssel teli éveken... ez és egy jobb jövő reménye.
Nem akartam több szót fecsérelni Damon-ra, majd vele is elbeszélgetek, ha akad rá alkalmam, bár ő nem igen törte magát azért, hogy a társaságomat keresse az utóbbi időkben, sőt mióta itt vagyok, így nem is biztos, hogy egyáltalán megérdemli-e azt, hogy foglalkozzam vele.
- Na, és miben változtál meg? - kíváncsiskodtam tovább.
Közben éreztem, hogy hozzáértő mozdulataim alatt feszült, izmos teste elernyed, és ellazul. Megmosolyogtatott a megjegyzése.
- Ó, tudod, a sok száz év tapasztalata - feleltem, miközben gyönyörű szemébe mélyedtem, és a játékos mosoly még mindig a szám sarkában bújkált. - Szóval nem beszélünk Klaus-ról, gondolom az ex-eket sem most szeretnénk kivesézni, akkor... mit csináljunk? - dobtam fel neki a labdát, az ő kezében volt a döntés, hogy mivel töltsük el ezt a kellemesen induló délutánt. Közben továbbra is finoman masszíroztam a vállát, és örültem, hogy anélkül érhetünk egymáshoz, hogy a falhoz vágnánk egymást vagy valami hasonló.

Nem lepett meg a vér kérdésével hisz már régen is kérdezték.
- Őszintén fogalmam sincs, de érzem, hogy teljesen megváltoztat. Az egész személyiségemet. És félek, hogy megölök valakit és én azt nem akarom. - jelentettem ki végül. Nem csodálom, hogy szinte ilyen rossz az én életem, de majd helyre jön és tenni kell érte. Így is fogok tenni már most eldöntöm. Olykor hallom, hogy mit beszélnek Damonék és fáj mikor Elena ki mondja, hogy őt szereti teljes szívéből. Most nem is szeretné annyira ha nem kérte volna azt, hogy töröljem ki az emlékezetét a csók miatt. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy mit akarok eggyáltalán meg azt, hogy akarom e, hogy legyen valakim az életben. Vagy is biztos, hogy lesz, de nem tudom, hogy most jött e el ez az idő..
- Hát könnyen és egyszerűen válaszolok erre. Igen ő Damont választotta.. Azóta igen érdekes lett az életem. Megváltoztam. - mondtam ki végül. meglepett végül mikor ki mondta, hogy sajnálja. Ez a dolog nem Katherinre vall. Ő is változott valamennyit, de azért marad a régi. És nem is baj. Egyszer csak fel állt és a hátam mögé sétált. Finoman elkezdte masszírozni a hátamat. Teljesen ellazultam és megnyugodtam tőle. Ilyen is régen fordult elő, hogy én nyugodt voltam.
- Ehhez mindig is értettél. - felnéztem rá és elmosolyodtam. Hát igen így tudott könnyen levenni a lábamról akkoriban is meg néha napján most is.