Konyha a birtokon belül

- Hát, hogy a száz év alatt mi volt, azt nem tudom. Ez a három azóta volt neki, hogy Mystic Falls-ba jöttünk több, mint egy éve. - vontam meg a vállamat.
- Örülök, hogy ilyen jól érezted magadat. Azért előbb is jöhettél volna. - kacsintottam rá, aztán kuncogtam azon, amit mondott. Végülis igaza van, de ez most komoly. Most tényleg durva dolgot csináltam, bár az is igaz, hogy Stefan sosem haragudott rám ok nélkül. Aztán Isa a kezembe adta a vért és a vizet, majd elkezdett a lépcső felé tuszkolni.
- Rendben, megyek. De nehogy el találj tűnni, amíg nem figyellek. - kacsintottam rá, majd felindultam a lépcsőn, majd be a szobámba. Elena ugyanúgy az ágyban feküdt, de már tudtam, hogy idő közben átment Stefan-hoz. Hallottam, tudtam, de nem zavart. Annyira nem is figyeltem a beszélgetést, csak az a lényeg, hogy megbeszélték.
- Szia, Kicsim. - ültem le hozzá az ágyra, és az üveg vizet, valamint egy poharat a kezébe adtam. - Ne haragudj, hogy sokáig lent voltam. Képzeld, itt van az unokahúgom. - meséltem, hatalmas mosollyal. Már felkészültem rá, hogy mindent el kell majd mesélnem Isa-ról de nem is baj. Úgy ismerem, mint saját magamat, talán jobban is.
- És te? Sikerült mindent megbeszélni Stefan-nal? - kérdeztem, miközben a saját poharamba öntöttem a zacskóból a vért.

-Nincs mit- feleltem én is mosolyogva. Damon idáig mindig elmondta nekem az igazat. Akkor is, ha az fájdalmas volt. Ő úgy gondolta, hogy jogom van tudni az igazat. És ezért nagyon is becsülöm Őt. Nem mintha Stefan nem mondott volna mindig igazat, csak... Nála azért néha elbizonytalanodtam. Damon-nél ez viszont soha nem történt meg.
Próbáltam megjegyezni a neveket, de ez egy cseppet sem volt nehéz, ugyanis mindössze csak három volt, abból pedig egyet már ismerek is.
-Azért ez több, mint száz év alatt ez nagyon de nagyon kevés- mondtam.- Úgy látszik, Stefan nem vonzza annyira a csajokat. Ellentétben Velem, akire csak úgy tapadnak a pasik- folytattam nevetve.- Látod, én egyáltalán nem unatkoztam ezalatt a hosszú idő alatt. Mondjuk, azért sajnáltam egy-két pasit, akit az idő múlása miatt elveszítettem- mondtam szomorúan, mert eszembe jutott, hogy ezalatt a 100 év alatt azért voltak olyan fiúk, akiket tényleg, teljes szívemből, szerelemmel szerettem.
-Ugyan már Damon, mikor nem haragudott Rád?- kérdeztem nevetve.- Amióta csak az eszemet tudom, egyfolytában a Damon kontra Stefan párbajokat figyeltem. Nem volt olyan nap, amikor ne kaptatok volna össze.
Végiggondoltam a helyzetet. És valami azt súgta, hogy most egy komolyabb "haragszom Rád"-ról van szó.
-Helyes válasz- feleltem arra, amikor azt mondta, hogy benne van Stefan átverésébe.- Oké. Akkor viszont addig is arra szeretnélek kérni, hogy Stefan előtt játszuk el, hogy még nem találkoztunk. Mármint négyszemközt. Ugyanis már van egy tervem, hogy mivel verjük át.
Odamentem az asztalhoz, kezembe vettem az ásványvizet és a tasakos vért, majd Damon kezébe adtam.
-Most pedig menj vissza Elenához. Szegény lányt már nagyon megváratod. Pedig azt mondtad Neki, hogy sietsz vissza Hozzá, mert csak innivalóért jössz le.
Damon mondani akart valamit, de én gyorsan közbevágtam:
-Na, mi lesz már? Sipirc!- mondtam mosolyogva, majd kituszkoltam a konyhából.
Kivettem a hűtőből egy egy másik tasakos vért, majd öntöttem ki belőle egy pohárba, és felhörpintettem. Elöblítettem a poharat, majd úgy gondoltam, ha már az egyik Salvatore-t "elintéztem", ideje lenne az öccsével is beszélni.
Körbenéztem a Panzióban, de Stefan-t nem találtam sehol. Elindultam a városba.

/JÁTÉK BEFEJEZVE/

- Köszönöm a bizalmat. - mosolyogtam rá kedvesen. Az eddigi életemben Isa volt kb az egyetlen, aki mindig bízott bennem és hitt nekem. Nem is volt oka mást tenni, mert mindig elmondtam neki az igazat. És most is elmondtam, bár egypár részletet kihagytam. De azt is el fogom neki mondani, de nem így egyszerre. Majd szépen sorjában elmondok neki mindent. Ilyen rövid idő alatt nem is lehet...
- Amióta idejöttünk, igen. Most épp Caroline-nal, meg volt valami kisebb ügye Katherine-nel, meg egy Becky nevű lánnyal. De ennyi volt. - vontam meg a vállam. Annyira nem érdekelnek Stefan csaj-ügyei. Kivéve persze Elenát... De ő már az én csaj-ügyem, és ha rajtam múlik, az is lesz.
- Hát... Ami azt illeti, nagyon haragszik most rám. Szóval amíg nem enyhül meg, addig nem cseszegetem. De utána természetesen igen. - vigyorogtam rá.

Miután az unokatesómmal lerendeztük az "újratalálkozást", folytattuk tovább a beszélgetésünket ott, ahol abbahagytuk.
-Látod, pont ez volt a célom- feleltem én is nevetve, amikor azt mondta, hogy sikerült megijesztenem. Ekkor azonban a mosoly hirtelen eltűnt az arcáról, és a nevetős, mosolygós Damon-ből hirtelen egy komoly Salvatore lett.
-Mi a baj?- kérdeztem, de alig hogy kimondtam, már meg is kaptam a választ kérdésemre. Elkezdte mesélni Stefan előző barátnőit. Pontosabban csak egy barátnőjét.
-Több mint száz éve ismerlek Damon- feleltem, miután elmesélte a dolgokat. -Akárki akármit mondott volna, akkor is Neked hittem volna. És hiszek is Neked!
Ahogy hallgattam a történetet, próbáltam visszagondolni arra, hogy Stefan most milyen jól érzi magát Care oldalán. Vagy ez csak egy látszat? És Ő még mindig Elenába szerelmes?
-Nekem úgy tűnt, hogy Stef nagyon boldog Caroline mellett, és hogy teljes szívéből szereti- próbáltam ezzel megnyugtatni Damon-t, de az igazat megvallva, én sem tudtam, hogy kinek higgyek.
-És csak Elenával járt?- kérdeztem.- Szeretnék tudni a többi barátnőjéről is.
Előjött belőlem a kisördög, aki eszembe juttatta, hogy anno Damon-nel egyfolytában megvicceltük Stefan-t.
-Mondd csak Damon, ugye még ennyi év után is benne vagy abban, hogy néha-néha átverjük az öcsédet?- kérdeztem egy ördögi vigyorral az arcomon.

- Rendben. - feleltem nevetve, amikor azt mondta, kezdjük elölről, és kisétált, majd visszajött.
- Szia, Isa! Én is nagyon örülök, hogy látlak! Hiányoztál ám, Kölyök! - vigyorogtam rá, majd amikor közölte, hogy utálja, amikor dörzsölöm a fejét, hatalmasat nevettem.
- Tudom, éppen azért csinálom. - kacsintottam rá, majd hallgattam, ahogy azt mondja, fel akart kérni táncolni. Az aztán szép lett volna! Valószínűleg azért nem láttuk egymást, mert én Elenával veszekedtem, majd békültem ki.
- Ne aggódj, az így is sikerült. - nevettem, amikor azt mondta, hogy rám akarta hozni a frászt. Viszont a következő kérésén megfagytam. Szó szerint. A mosoly lehervadt az arcomról, a testem megfeszült. Tudtam, hogy Stefan exére, Elenára gondol, aki jelenleg az én barátnőm.
- Inkább most elmondom, mielőtt mástól tudod meg, aki engem állítana be szemétnek. - ráztam meg a fejem, majd a pultnak támaszkodtam, karba tettem a kezemet, és nekikezdtem a mesének.
- Szóval Stefan volt barátnője Elena. Akinek ez menne... - mondtam, és megfogtam a vizes palackot, majd visszahelyeztem az asztalra. - Elena jelenleg az én barátnőm már egy jó ideje. Több hónapja, előtte Stefan-nal járt. Sokszor összebalhéztunk, de nagyon szeretjük egymást, szóval... Nem igazán tudunk meglenni a másik nélkül. Stefan nem tudom, hogy szereti-e még Elenát, remélem, hogy nem. Röviden ennyi a sztori. - fejeztem be.

Az unokatesóm mutatóujját számra téve jelezte, hogy nem kell többet mondanom. Amikor meghallottam Damon szavait, hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyon jó érzés volt hallani ezeket. Főleg azt, amikor visszasúgta a fülembe, hogy hiányoztam Neki, és hogy Ő is szeret.
-Köszönöm szépen Damon!- feleltem.- Akkor el is felejthetjük ezt az egészet. Mi lenne, ha elölről kezdenénk a találkozásunkat?
Pár lépést hátráltam, majd úgy tettem, mintha most jöttem volna be a konyhába.
-Damon! Annyira örülök, hogy ennyi év után újra láthatlak- mondtam mosolyogva, majd a nyakába vetettem magam.
A fiú hirtelen a kezei alá gyűrte a fejemet, és öklével elkezdte dörzsölni. Pont ugyanezt tette Velem anno is. Tudta, hogy ezt utálom a legjobban. De jelen pillanatban örültem, hogy ezt tette, és nekem is nevetnem kellett ezen.
-Tudod jól, hogy mennyire utálom ezt- mondtam, de én sem bírtam ki nevetés nélkül.
Újból magához ölelt, és én is magamhoz szorítottam jó szorosan.
-Én is imádlak Damon. Igen, ott voltam, de én sem láttalak Téged. Pedig szerettelek volna felkérni táncolni- mondtam mosolyogva.- Hidd el, a jelenlétemmel nem akartam semmi rosszat. Pusztán csak a frászt akartam Rád hozni- feleltem nevetve.
Ekkor azonban, nem tudnom mi okból kifolyólag, de eszembe jutottak Stefan szavai:
"...De amúgy volt régen kapcsolatom mással is, de arról inkább kérdezd majd a drágalátos Damont, de nem szükséges."
Mi tagadás, nagyon is kíváncsi vagyok Stef előző barátnőire, főleg úgy, hogy azt mondta, hogy nem szükséges megkérdeznem Damon-t. Így még inkább érdekelnek.
-Tartozol Nekem valamivel Damon- mondtam, majd tartottam egy kis hatásszünetet, és úgy folytattam:- Mesélned kell nekem az öcsikéd előző barátnőiről. De persze nem muszáj most. Menj vissza nyugodtan a szerelmedhez. Tudod... én ráérek- mondtam mosolyogva.

Mielőtt még felmehettem volna, Isa a kezem után kapott, és kivette belőle a vizet és a vért. Aztán elkezdett mentegetőzni, hogy mit gondolt, és sajnálja, én pedig elmosolyodtam. Mutatóujjamat a szájára tettem, jelezve, hogy ne mondjon többet.
- Isa, Kicsim. Ne aggódj, én nem tudok rád haragudni. - mosolyogtam rá, és amikor hozzám bújt, én is szorosan megöleltem. Amikor azt mondta, nem tudna megölni, és fontos vagyok neki, még jobban elmosolyodtam. Ez természetes volt. Legalább már három ember van a földön, aki nem rühell. Egészen jól haladok.
- Tudom, Isa. Tudom. Én is szeretlek. És hiányoztál. - suttogtam vissza a fülébe, majd elengedtem, és jobban megnéztem. Az előbb nem volt nagyon alkalmam rá, de most van.
- Milyen csinos lány lettél. Amikor utoljára láttalak, még kis tinédzser voltál. Ma meg már egy érett nő. - vigyorogtam rá, majd a fejét hirtelen a kezeim alá gyűrtem, és az öklömmel megdörzsöltem a fejét, majd nevetve elengedtem.
- Ez hiányzott a legjobban. - nevettem a hasamat fogva. Olyan hangosan nevettem, mint már nagyon régen nem. Amióta Mystic Falls-ba jöttem, még nem volt ilyen jó kedvem.
- Imádlak, Kölyök. - öleltem ismét magamhoz, majd most vettem csak észre a ruháját. - Ott voltál a bálon? Érdekes, nem is láttalak. Pedig biztos, hogy jól meglepődtem volna. Talán jobban, mint most. Bár... sikerült rendesen lesokkolnod. - vigyorogtam rá.

Igazság szerint nagyon meghatódtam azon, amit Damon mondott. És a szívem legmélyén nagyon jól tudtam, hogy ez az igazság. Az idők folyamán rájöttem, hogy Damon igazából nem is akart Nekem rosszat. Nem ártana Nekem. Nem tenne ilyet Velem.
Nagyon szégyelltem magam, amiért ezt tettem Vele. Bűntudatom volt. Nem érdemelte meg. Mondataira nem is reagáltam. Nem is tudtam volna mit. Hiszen a szemében láttam, hogy igazat mond. Én voltam a hibás, amiért nem hittem Neki. Amikor elhagyott, akkor nem gondoltam át, hogy lehet ennek értelmes magyarázata is. Csak úgy tudtam felfogni ezt az egészet, hogy cserben hagyott. Arra nem is gondoltam, hogy esetleg Neki is lehet valamilyen más, életbevágóan fontos programja.
Már csak arra eszméltem fel, hogy elindul kifele a konyhából.
-Damon- szóltam utána, majd elkaptam az egyik kezét - Várj!
Kivettem kezéből az ásványvizet, és a tasakos vért, majd letettem azokat az asztalra.
Visszamentem Hozzá, és megfogtam a kezeit.
-Kérlek, ne haragudj rám Damon! Nem tudom mi ütött belém. Csak tudod...nagyon ideges lettem, miután már nem jöttél többet Hozzám. És én ezt úgy értelmeztem, hogy cserben hagytál. A te szemszögedből nem is gondoltam végig ezt az egészet.
Elengedtem a kezeit, és a szemébe néztem.
-Meg tudsz nekem bocsájtani?- kérdeztem, majd szorosan hozzábújtam, és a fülébe súgtam:
-Szeretlek Damon! És soha nem lennék képes megölni Téged! Te annál sokkal fontosabb vagy Nekem!

Isa eléggé... hogy is mondjam, bunkó volt. Nem értettem azt, amit mond, ahogyan mondja, és hogy miért. Teljesen összezavart, majd amikor elkezdte mesélni, hogy mi történt vele, világos lett minden.
- Isa, nem hagytalak cserben. Nem tudom, honnan szedted ezt az egészet. - ráztam meg a fejem, majd amikor elkezdett körözni, én forogtam utána, aztán azzal fenyegetett, hogy megöl. Tudtam, hogy nem tenné meg, és azt is, hogy nem tudná. Előbb lettem vámpír, még ha csak pár évvel is... Nem valószínű, hogy kárt tehet bennem.
- Isa, drágám. Tedd most le ezt a faágat, és ne kalimpálj itt vele. És most hallgasd meg, amit mondani fogok. Amikor én és Stefan vámpírok lettünk, én elhagytam Mystic Fall's-t. Főleg magam miatt, ezt nem is tagadom. Sajnálom, hogy akkor otthagytalak betegen. Ez az én felelősségem. De öt évvel később, amikor megtudtam, hogy napjaid vannak hátra... Visszamentem. Visszamentem, hogy segítsek, de mire odaértem, a tested eltűnt. - ráztam meg a fejem, majd sétálni kezdtem. Ez az egész történet valószínűleg egy félreértés. Bár én is elég hülye voltam, hogy nem jártam utána azonnal. Gondolhattam volna, hogy Stefan lépett közbe. És ezáltal lettem én a rosszfiú... Remek. Viszont abban nagyon tévedett, hogy senkinek nem hiányoznék. Ezt szóvá is tettem.
- Egyébként tévedsz. Képzeld, vannak barátaim. Egy boszi is, Bonnie-nak hívják. És odafent vár a szerelmem, szóval ha megbocsátasz, és már nem akarsz belém karót döfni, akkor megyek is fel. - mondtam, és felkaptam az ásványvizet, majd a másik hűtőhöz hajoltam, és kivettem belőle egy tasak vért.
- További szép estét! - mondtam még neki, mielőtt elindultam volna felfelé, de természetesen nem jutottam messzire...

-Teljesen mindegy-feleltem.- Nem vagyok rá kíváncsi, hogy kinek lesz az az ásványvíz.
Jelen pillanatban nem érdekelt a válasza. Most nem foglalkoztam azzal, hogy ki az az Elena. Volt ennél fontosabb dolgom is.
Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. Mire kettőt pisloghattam volna, Damon a nyakamba borult, én azonban a fél kezemmel ellöktem magamtól.
-Hozzám ne érj! És...öltözz fel- mondtam, miután végignéztem meztelen felsőtestén.- Ó, és ne add itt nekem az ártatlant!
Közelebb sétáltam hozzá.
-Hogy hogy kerülök ide?- ismételtem meg kérdését.- Ha nem gond, akkor most nem kezdem el ecsetelni, hogy anno hogyan hagytál cserben, és hogy mi történt Velem ez idő alatt. Van annál fontosabb dolgom is. Neked legyen elég annyi, hogy visszajöttem, hogy megköszönjem Stefannak, amit Értem tett, Neked pedig megbosszuljam, amit Te tettél Velem.
Még közelebb léptem Hozzá.
-Tudod Damon, ezalatt a több mint száz év alatt, volt időm azon gondolkozni, hogy mit tegyek Veled.- elkezdtem körbejárni az unokatestvéremet.- Tépjem ki a szívedet, vagy döfjek karót a szívedbe? Hm...nehéz döntés. Szerinted mit tegyek?
Nyomatékosítva azt, hogy ezzel nem viccelek, amikor a háta mögé értem, a karóval végigkarcoltam a nyakát.
-Ismered a mondást, nem? Szemet szemért, fogat fogért... életet életért. Tudod, nyomoztam egy kicsit utánad. És tudod mire jöttem rá? Arra, hogy ha most megöllek, akkor lesznek olyan személyek, aki nagyon hálásak lesznek Nekem. És ezen az égegyadta világon senkinek sem fogsz hiányozni- tartottam egy kis szünetet, és miközben ezeket mondtam, farkasszemet néztem Damon-nel.
Egy idő után azonban elmosolyodtam, és így feleltem:
-Csak Nekem!

- Ja, ez nem nekem lesz. Vagyis részben. Elenának viszem. - mondtam kissé zavarodottan, és még mindig nagyon meglepetten néztem rá. Olyan hihetetlen volt, hogy újra itt van. Hogy újra láthatom őt. Mielőtt én és Stefan vámpírok lettünk, nagyon jó volt a kapcsolatom Isabella-val. Ő volt szinte a legjobb barátom, nagyon szerettem. És szeretem még most is.
- Istenem, Isa! - tértem végre magamhoz, és szorosan megöleltem. Jelenleg nem zavart, hogy félmeztelen vagyok. Aztán elengedtem, és jól megnéztem őt.
- Semmit sem változtál. De mégis hogy kerülsz ide? Azt hittem, hogy... - kezdtem, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert elhalkult a hangom. A vámpírrá válásunk után nem sokkal kaptam a hírt, hogy Isa haldoklik. Akkor éppen nem voltam Mystic Fall's-ban, de siettem vissza hozzá, hogy tudjak segíteni. De mire odaértem, azt mondták, hogy eltűnt. Nem értettem a dolgot. Biztosra vettem, hogy meghalt, és valami nemnormális ellopta a holttestét. Akkoriban gyakran előfordultak ilyenek. De most, hogy itt van, már tudom, miért tűnt el akkor. Vámpírrá vált. De hogyan?
- Stefan változtatott át? - kérdeztem döbbenten, amikor összeállt a kép. Még jó, hogy szólt nekem erről... Micsoda jó testvér.

/A bálterem/

Miután véget ért a bál, egyenesen haza jöttem. Elindultam felfele a szobámba, de ekkor zörgéseket hallottam a konyhából. Gondoltam, megnézem, hátha Stef van ott, mert a bálon sem láttam. Aggódom érte. Remélem nem esett semmi baja.
A konyhában azonban nem Stefan Salvatore volt, hanem a drágalátos bátyja, az az öntelt, egoista, csak magával foglalkozó Damon Salvatore, akit per pillanat egyszerűen gyűlölök.
Kivettem a kistáskámból a karót, majd hátam mögé rejtve, óvatosan a háta mögé léptem. Íme a remek alkalom. Amióta visszatértem Mystic Fall's-ba, erre a pillanatra várok. És most elérkezett.
Láttam, amint épp egy ásványvizet vesz ki a hűtőből, majd mosolyogva felém fordul.
-Tudtommal a vámpírok, ennél sokkal erősebb itallal oltják a szomjukat-mondtam.- Vagy tévedek?
Az unokatestvéremet sikerült teljesen ledöbbentenem. Úgy nézett Rám, mint aki szellemet lát. Bár nem csodálom. Több mint száz éve nem látott. Azt sem tudta, hogy életben vagyok. Igazából nem is érdekelte. Felőle aztán meg is hallhattam volna. Nem törődött Ő azzal, hogy mi lesz Velem, az unokatestvérével, aki egyben a legjobb barátja is volt, és ha úgy vesszük, akkor már a húga is. Ó, nem. Amint lehetett, Ő megfutamodott, és elhúzta a csíkot. De most én is így fogok tenni. Nem fog érdekelni az élete. Nem fog érdekelni, hogy életben marad-e, vagy meghal.
Közelebb sétáltam hozzá, a kezemet, amiben a karó volt, még mindig a hátam mögé rejtve, majd farkasszemet néztem Vele.
-Hello Damon- szűrtem ki fogaim közt ezt az átkozott nevet.

A Salvatore Birtok konyhája.