A folyópart

- Nem aggódom. Igent mondtál. - mondtam, és adtam egy puszit az arcára. Olyan jó volt csak ölelni magamhoz, csak érezni, hogy itt van. Nem csinálni semmit, csak állni a vízben, és egymáshoz bújni. Viszont kezdett esteledni, sőt, már sötét volt. Az ősz már nagyon is beköszöntött, és a víz sem volt épp meleg. Féltem, hogy Elena esetleg megfázik, vagy más beteg lesz. Felkaptam a vízből, és magamhoz szorítottam.
- Kezd hideg lenni. Menjünk haza. - kacsintottam rá vigyorogva, és a kezemben tartva kivittem a vízből. Odakint sem tettem le, egészen a kocsiig vittem, az ajtónál viszont egy picit megálltam. Eszem ágában sem volt lerakni. Átemeltem az egyik kezembe, a szabaddal pedig gyorsan kinyitottam az ajtót, Elenát pedig finoman betettem. Rávigyorogtam, majd a következő pillanatban már mellette ültem, a kormánynál.
- Na, kinek szeretnéd először elmondani? - kérdeztem ismét hatalmas vigyorral, miközben elindultam a Salvatore birtok felé.

/folyt. Salvatore birtok/

- Igen, édesem, de nem kell aggódnod. - simogattam meg az arcát. Ne hogy azt merje hinni, hogy nem szeretem, vagy ilyesmi csak ez nagyon is meglepett. Míg Stefan-nal több, mint fél éven keresztül együtt voltunk, Damon-nel pont most tartunk a másfél hónapnál, és máris eljegyzett. Remélem a többiek nem fogják ezt rossz szemmel nézni. Egyedül ezen én rágódok, Damon úgy áll hozzá, hogy szerelmesek vagyunk, ne érdekeljenek mások véleményei.
Szorosan átöleltem, és lehunytam a szememet. Olyan jó érzés fogott el mikor a közelében voltam. Alig mertem elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. És velünk..
A szavai annyira meghatottak, hogy ösztönösen még jobban magamhoz szorítottam, és a mellkasának préseltem a fejemet. Fájt avval a tudattal élni, hogy bármikor meghalhatok, és evvel Damon-nek is fájdalmat okoznék. De amit most mondott, az csodálatos.. Még soha nem mondott nekem ilyesmit. Éreztem, hogy már nem bírom tovább. Halkan elkezdtem pityeregni, de nem a szomorúság miatt, hanem az öröm miatt.

- Haboztál? - kérdeztem meglepetten, és kitágult szemekkel. Először nem akart hozzám jönni? Vajon csak azért mondott igent, hogy ne bántson meg? De ha nem akarja, akkor miért? Ez nem kötelező... Aztán elmosolyodtam, mert ez teljesen hülyeség.
- Én is szeretlek. - mosolyodtam el, és megcsókoltam. Magamhoz öleltem Elenát, és a hátát simogattam. Adtam egy apró puszit a feje búbjára, majd a fejét kezdtem el simogatni.
- Hát... Egy ideje. Csak nem tudtam, mikor csináljam, és hogy. Meg most itt van a Klaus ügy. Nem akarlak elveszíteni, és nem is foglak. De nem tudni, melyik az utolsó percünk. Én pedig abban a tudatban szeretném azt a percet eltölteni, hogy a feleségem a legcsodálatosabb lány a világon. Akit szívemből szeretek. - mondtam, és szorosabban öleltem, de azért nem annyira, hogy megfojtsam, vagy ilyesmi. Csak olyan közel akartam érezni magamhoz, amennyire csak lehet.

Elijah-nak

- Klaus a városban van.- Hallottam a szavakat, de az agyam nem igazán tudta felfogni őket. Kellett néhány perc, amíg csak meredtem magam elé. Évszázadok óta nem került hozzánk ennyire közel, ezért érthető volt a reakcióm, de még mielőtt reagálhattam volna erre, jött a következő hideg zuhany.
-És nem akármit talált már rögtön magának; egy boszorkányt. A neve Alyson. - Jézus Krisztus....Klaus közelebb járt a terve megvalósításához mint gondoltuk volna. Miután végighallgattam Elijahát, azonnal magamhoz tértem kezdeti sokkolt állapotomból.
- Igen, mindenképpen meg kell környékeznünk a lányt, nincs mire várnunk Elijah. Most azonnal telefonálj Dr Martin-nak, az eszköz nem érdekel, de ide kell őket hoznod. Mert ha a lány nem hallgat a szép szóra, meg kell őt fosztani a varázserejétől. Erre pedig nincs Jonas-nál alkalmasabb varázsló. És már tudom is hova fogunk elmenni. Eléggé kockázatos, és más körülmények között nem vállalkoznék rá, de ez lehet a legjobb esélyünk egy találkozóra a kis boszorkánnyal. Úgy tudom pár napon belül Alapítói Bált rendeznek Mystic Falls-ban, ahol mi is a tiszteletünket tehetnénk, és talán még egy kis kikapcsolódásra is jutna időnk. Mit szólsz hozzá?
Válasz helyett Elijah csak elmosolyodott, majd elengedte az egyik kezemet és a zsebében kezdett el kotorászni. Néhány másodperc múlva elővett egy kulcsot és azt mondta: - Charlotte, vettem egy villát, hogy biztonságban lehessünk ott. Csak a miénk és ha esetleg... - A mondat második felét már nem is igazán hallottam, mivel huncut mosolya láttán egyből tudtam mire gondol, amiben nagyon is benne voltam, így csak ennyit mondtam:
- Mire várunk még?? Amúgy is társaságot kaptunk... - biccentettem a folyó túlsó partja felé, ahol tőlünk jóval feljebb, úgy, hogy minket nem láthattak, két alak fürdött a vízben....

/folytatás Elijah villájában/

Elijah írta:

Charlottenak

Fájt, hogy ki kell szakadjak a meghitt pillanatból, amit olyannyira élveztem s rég éreztem, de tudtam, hogy sürget az időnk és minél később osztom meg a fejleményeket Charlotteal, annál később térhetünk rá a saját életünk tervezgetéseire.
- Klaus a városban van. És nem akármit talált már rögtön magának; egy boszorkányt. A neve Alyson. Valószínű, hogy a rituálénál akarja felhasználni a lányt, de addig is azzal a tévhittel és egyben lehetetlen dologgal eteti, hogy kedveli őt. - megszorítottam szerelmem csuklóját. - Találkoznunk kell a lánnyal, még mielőtt túlságosan belefolyik mindebbe. De szükségünk van Lukara és az apjára. Hasznukat vehetjük és jobb még az elején tisztázni az erőviszonyokat, ha eddig nem értették volna meg - egy sanda mosoly bujkált a szám sarkában. Nem szívesen fenyegettem meg a varázslót és a fiát, főként egy családtagjuk fogollyá tételével, de más eszköz nem állt rendelkezésemre. Mégis, elismeréssel töltött el a tudat, hogy nem lehet engem sem olyan könnyen kijátszani. - Charlotte, vettem egy villát, hogy biztonságban lehessünk ott. Csak a miénk és ha esetleg... - egyik kezemmel elengedtem a kezét, hogy a zsebembe nyúlhassak. - ö..., nem annyira feltűnő és ha alkalmunk nyílik a rejtőzködésen kívül, mást is csinálhatunk benne. - elvigyorodtam és a mosolyomba huncutság is vegyült. Elővettem egy csak neki másoltatott kulcsot.

- Én is. - mondtam nevetve, majd szorosan kapaszkodtam hozzá, miközben a vízben megforgatott. Még szerencse, hogy egyedül csak mi vagyunk itt. Elég érdekesen nézett volna ki. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy még gimibe el fognak engem jegyezni, de ha Damon szempontjából nézem az egészet érthető. Már majdnem 200 éves, és végre megtalálta az igaz szerelmét.
- Tudod. - simítottam végig a mellkasán. - Egy ideig haboztam, de az az igazság, hogy én nagyon szeretlek. - bújtam hozzá közelebb, és éreztem szíve gyors dobogását. Lehunytam a szememet, olyan jó érzés töltötte el a testemet. Hirtelen eszembe jutott Stefan. Ő hogy fogja ezt az egészet viselni? Hisz másfél hónappal ezelőtt még együtt voltunk.. De nem akarom elrontani a pillanatot avval, hogy felemlegetem az öcsét. Még azt hiszi, hogy még mindig vannak érzéseim iránta. Be kell vallanom magamnak, hogy Stefan mindig is a része lesz a szívemnek, hisz Ő volt az első igazi szerelmem, és ezért nem vettem le még a tőle kapott nyakláncomat. Mert emlékeztet rá, és valószínűleg nem is fogom.
Majd újra Damon-ra néztem, és hosszasan figyeltük a másikat. - Mióta tervezted ezt? - kérdeztem egy apró mosolyra húzva a számat.

Elena a könnyeivel küszködött, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam a válaszát. Amikor igent mondott, hatalmasat mosolyogtam. Ez volt eddigi életem legboldogabb napja. Csak arra vágytam, hogy az örökkévalóságig együtt legyek Elenával. Egy pillanatra el is feledkeztem Klaus-ról, és a minket fenyegető veszélyről. Most csak az számított, hogy Elena és én össze fogunk házasodni. Néhány hónapon belül Mr. és Mrs. Salvatore leszünk.
- Annyira szeretlek. - mondtam, és újra szenvedélyesen megcsókoltam. Átkaroltam a derekát, és megforgattam a vízben. Belemosolyogtam a csókba, sőt, belevigyorogtam.
- Olyan boldog vagyok, hogy igent mondtál... - mondtam, mélyen a szemébe nézve, miután elszakadtam tőle. Ajkaim már most vágyakoztak az övéi után, de mély, csokibarna szemei elvarázsoltak. Egyszerűen szükségem volt Elenára, nem hagyom, hogy elvegyék tőlem. Aki megpróbálja, azt megölöm.

- Hát igen. - leheltem egy apró csókot formás szájára. Annyira boldog voltam vele. Tudtam, hogy minden egyes porcikámmal szeretem őt, és senki mást nem akarok, csak Őt. Kicsit kijjebb mentünk. - Itt legalább nem fulladok meg. - vigyorogtam, és lenéztem magamra. A ruhám csak úgy tapadt rajtam, még szerencse, hogy nem fehér a pólóm.
- Mit akartál csinálni? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn, nem sejtve semmiről. Látom, hogy a szája kezd felfelé görbülni, de nem értettem mitől. - Damon mit titkolózol? - kérdeztem mosolyogva. Egy doboz volt a kezében, és kitágult szemekkel néztem rá. Mi lehet benne, csak nem? Mikor elkezdte a mondandóját, azt hittem menten elájulok. Mélyen szívtam be a levegőt. Most megkéri a kezemet? Normális? Hát Klaus bármelyik percben megölhet. Bárkit megkaphat a világon, és mégis én kellek neki? Hisz én csak egy törékeny ember vagyok, akit üldöz egy több ezer éves vámpír.
Halkan, küszködve a könnyeimmel hallgattam csodaszép mondandóját, és néha elmosolyodtam. Nagyon meglepett. Egyáltalán nem hittem volna, hogy Damon valaha eljegyez engem. El kezdtem gondolkozni, nem tudtam, vagyis már biztos voltam a válaszomban. Hisz a szívem azt diktálja, hogy fogadd el! El is akartam, de az agyam azt súgta, hogy nem szabad belemenni egy házasságba, mert úgyis rossz lesz a vége. És mit fognak a többiek szólni? És Jenna? - Damon. - nyögtem ki nagy nehezen ennyit, és nyeltem egy nagyot. Egy könny lecsordult az arcomon. - Igen. Leszek a feleséged. - húztam egy széles mosolyra a számat, és átkaroltam a nyakát, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

Elena arcát látva, és kérdését hallva újra elnevettem magam.
- Igen, meg vagyok őrülve. De ezt tudtad, amikor a barátnőm lettél. - kacagtam, majd kicsit kijjebb úsztam Elenával, de csak annyira, hogy leérjen a lábunk.
- Nem. Ez csak a tervem egy része. - mondtam kedvesen elmosolyodva, majd a víz alatt benyúltam a zsebembe, és kivettem azt a bizonyos dolgot, amit már egy ideje őrizgetek.
- Azért hoztalak ide, mert különlegesen akartam csinálni.. - mondtam, és felemeltem a felszín tetejére a kis bársonnyal borított dobozkát.
- Elena Gilbert. Ha nem félnék, hogy megfulladok, akkor letérdelnék eléd. - kezdtem elmosolyodva, majd folytattam. - Elena Gilbert, te vagy életem szerelme. Most, mindig. Örökre szeretni foglak. Te érted el nálam, hogy újra érezzek, hogy boldog legyek. Te vagy az életem. Nem készültem beszéddel, nem is szedtem le a netről semmiféle esküt. Csak azt mondom, amit érzek. - mondtam, és tanulmányoztam az arcát. Valószínűleg már rájött, hogy mit fogok mondani.
- Elena Gilbert, lennél a feleségem? - kérdeztem, és kinyitottam a kis dobozt, hogy meglássa a gyémánt eljegyzési gyűrűt.

A kocsinak dőltem, és összefontam a mellkasom alatt a karjaimat. Damon semmit sem árult el, és kezdtem izgulni, hogy most mi fog történni. Elém állt, és elkezdett közeledni felém. Nagyot nyeltem, a szememben tükröződhetett a félelem is. De kitől félek? A szerelmemtől? Mikor arcával egyre közelített lehunytam a szememet, és alig vártam, hogy puha ajkait újra érezhessem a sajátomon. De nem szabadott volna reménykednem. Felkapott az ölébe, és futott, majd repültünk.. A szél hátrafújta a hajamat, gyönyörű élmény volt. Az már kevésbé, mikor a vízbe landoltunk. Lemerültem, és Damon-be kapaszkodva húztam fel magamat.
Mikor a víz felszínére tértem kapkodtam a levegőért. Na erre nem számítottam. - Meg vagy őrülve? - kapaszkodtam beléje. Bár jó úszó voltam, de ki tudja, hogy ez a folyó milyen mély. De még mindig csak szélesen vigyorgott. - És ez volt a nagy terved? Elhozni ide a vízbe? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn. Meglepett az biztos. Csupa élmény Damon-nel az élet. Mindennap újdonságokat talál ki, amire nem is számítok.

Az út alatt alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, főleg akkor, amikor leesett neki, hogy nem hazamegyünk. Amikor áthajtottam az erdőn, láttam rajta az idegességet, majd amikor megálltam a folyó mellett... Na, akkor röhögtem majdnem el magam. Kiszálltam a kocsiból, és amíg háttal voltam neki, elvigyorodtam. Hallottam az ajtó nyitódását, majd csukódását, így tudtam, hogy már Elena is kiszállt. Újra magamra erőltettem a kemény arckifejezést, és elnyomtam a mosolyt. Lassan odasétáltam hozzá, és megálltam előtte. Ő a kocsinak támaszkodva figyelt. Rég szórakoztam már ilyen jól... Lassan közeledtem hozzá, az arcom és a testem is. Majd amikor már az ajkam majdnem súrolta az övét, elhúzódtam, felkaptam, és egyenesen a víz felé rohantam. A felkapás és a folyóban landolás között mindössze másfél másodperc telt el. Amikor felérkeztünk, hatalmasat nevettem, hisz már nem volt lényeges a színészkedés. Már fel is készültem Elena kiakadására, de nem baj, megérte!

/Gilbert házból/


Nem értettem, hogy miért hazudott Jenna-nak, hisz biztos vagyok benne, hogy nem akar elvinni egy étterembe. Hisz mit ünnepelnénk, vagy miért? Amikor beültünk a kocsiba, tudtam, hogy egyből hazamegyünk. Remek jöhet a szobafogság! Egész út alatt nem szóltam hozzá, csak bámultam ki az ablakon. Észrevettem, hogy teljesen más irányba megyünk, és betértünk az erdőbe. Fura érzésem támadt. - Mit keresünk itt? - kérdeztem mikor a folyópartnál leparkoltunk. Kérdőn néztem rá, és kiszálltam a kocsiból. Ősz volt, de a meleg szellő megcsapta az arcomat. - Figyelj, Damon sajnálom a maiért. - néztem rá bűnbánóan.
De mi a fenét kereshetünk itt? Várjunk csak.. Kezd összeállni a dolog.. Egy sötét estén..kettesben..egy vámpírral..az erdőben.. Nem! Damon soha nem támadna rám. Nem használna ki. "Verd ki ezt a hülye ötletet a fejedből!" ~ utasítottam magamnak. - De miért hoztál el ide? - néztem körül.

Charlottenak

Fájt, hogy ki kell szakadjak a meghitt pillanatból, amit olyannyira élveztem s rég éreztem, de tudtam, hogy sürget az időnk és minél később osztom meg a fejleményeket Charlotteal, annál később térhetünk rá a saját életünk tervezgetéseire.
- Klaus a városban van. És nem akármit talált már rögtön magának; egy boszorkányt. A neve Alyson. Valószínű, hogy a rituálénál akarja felhasználni a lányt, de addig is azzal a tévhittel és egyben lehetetlen dologgal eteti, hogy kedveli őt. - megszorítottam szerelmem csuklóját. - Találkoznunk kell a lánnyal, még mielőtt túlságosan belefolyik mindebbe. De szükségünk van Lukara és az apjára. Hasznukat vehetjük és jobb még az elején tisztázni az erőviszonyokat, ha eddig nem értették volna meg - egy sanda mosoly bujkált a szám sarkában. Nem szívesen fenyegettem meg a varázslót és a fiát, főként egy családtagjuk fogollyá tételével, de más eszköz nem állt rendelkezésemre. Mégis, elismeréssel töltött el a tudat, hogy nem lehet engem sem olyan könnyen kijátszani. - Charlotte, vettem egy villát, hogy biztonságban lehessünk ott. Csak a miénk és ha esetleg... - egyik kezemmel elengedtem a kezét, hogy a zsebembe nyúlhassak. - ö..., nem annyira feltűnő és ha alkalmunk nyílik a rejtőzködésen kívül, mást is csinálhatunk benne. - elvigyorodtam és a mosolyomba huncutság is vegyült. Elővettem egy csak neki másoltatott kulcsot.

Elijah-nak

Amint Elijah kimondta a helyet, csak kinyomtam a telefont és már száguldottam is a Mystic Falls erdejét keresztül szelő folyó partvidékére. Nem vesztegettem az időmet azzal, hogy kimenjek a parkolóba az autómért, egyszerűen csak vámpír sebességgel "utaztam", így fél óra múlva már ott is voltam.
Szerelmem a folyóparton üldögélt, amikor azonban megpillantott, azonnal felállt és odasétált hozzám. Átfogta a derekamat, ujjai megcirógatták a hátamat ott, ahol a legjobban szerettem. Ettől egy pillanatra teljesen kiürült az agyam, nem volt semmi más, csak a heves érzelmek, amelyek vámpírlétünk révén még erősebbek voltak mintha halandók lettünk volna. Behunytam a szemem és élveztem ahogyan a testünk egymáshoz simult. Egyszer csak azt éreztem, hogy szabad kezével a tarkóm alá nyúl és közelebb húzza az arcomat a sajátjához, majd forró lehelete csiklandozta az arcomat miküzben azt suttogta:
- Létezik, hogy jobban hiányoztál, mint az előző elválásunkkor?
- Igen létezik, mert én is pont ugyanezt érzem - válaszoltam, majd lassan kinyitottam a szemem, tekintetünk egymásba kapcsolódott. Ebben a néhány meghitt pillanatban nem létezett más, csak Ő és én. Nem voltak problémáink, nem kellett menekülnünk, a mi kis "burkunkban" boldogok voltunk.
A valósággal azonban szembe kellett néznünk, nem volt értelme halogatni - habár ez nevetségesnek is hangozhatott, hiszen ez volt a vámpírlét egyik előnye, az idő nem számított - így én voltam az, aki megtörte a közénk telepedett csendet:
- Mondd el, hogy mi történt.

Charlottenak

Egy félóra múlva megérkezett Charlotte; én a folyóparton üldögéltem, egyik lábamat felhúztam magamhoz, míg a másikra rátámaszkodtam a bal karommal. Amint megláttam Charlotteot, felálltam és megengedtem magamnak, hogy szerelemtől elrészegült szívem megszokja annak a kívánatos nőnek a jelenlétét, aki már évszázadok óta kábítja szüntelenül a tudatomat s birtokolja testemet.
Odasétáltam hozzá, határozott léptekkel és nem vesztegetve időt szavakra, átfogtam a derekát; gyakorlott ujjaim máris felfedezőútra indultak a hátán, végigcirógatták ott, ahol a legjobban szerette. A másik kezemmel a tarkója alá nyúltam és közelebb húztam magamhoz az arcát.
- Létezik, hogy jobban hiányoztál, mint az előző elválásunkkor? - jó volt hozzásimulni, érezni testének vonalát az enyémen. Azt akartam, hogy egy pillanatig szűnjön meg körülöttünk a világ. Nem volt szükség bonyodalmakra, értetlen taktikai versengésre a világból. Csak ő és én.

Elijah-nak

Amíg Elijah Mystic Falls-ba ment, én a biztonság kedvéért a várostól néhány mérföldre egy motelban várakoztam. Gyűlöltem, hogy nem mehettem vele, de be kellett látnom, hogy ez így volt a legjobb. A fene essen ebbe az egész hasonmás dologba! Teljesen korlátozva voltam, bezárva egy motelszobába...Nem volt elég, hogy egész életemben menekülnöm kellett Klaus miatt, még azzal is szembesülnöm kellett, hogy például jelen esetben nem mehetek oda, ahová szeretnék, hiszen hogy magyaráznám meg, ha szembetalálkoznék a hasonmásommal, vagy egy ismerősével, aki összetéveszt vele...Éppen elég volt, hogy - ha a pletykák igazak - Katherina is a városban tartózkodott. Remélhetőleg nem kuszálja össze a dolgokat úgy, ahogy mindig szokta...egyszer már igazán sikerült keresztülhúznia a számításainkat...ezt a lehetőséget viszont nem szúrhatja el...egyszerűen sikerülnie kell a tervünknek.
Nagyon rossz érzés uralkodott el rajtam, amit egyszerűen nem tudtam megmagyarázni. Szedd össze magad Charlotte - mondogattam magamnak - minden rendben lesz, végre megszabadulunk Klaus-tól, és elmegyünk innen messzire, ahol már nem kell bujkálnunk, annyi évszázad után végre nyugodtan élhetjük az életünk. Éppen ezekkel a gondolatokkal nyugtattam magam, amikor megszólalt a telefonom. Két csörgés után már fel is kaptam, hiszen nem volt kérdés, hogy ki van a vonal másik végén.
- Igen? - szóltam bele a telefonba. Az érkező válasz rövid, tömör és lényegre törő volt.
- Kedvesem, ideje megérkezned. - szerelmem hangja nyugodt volt, de mivel jól ismertem, éreztem benne a rejtett feszültséget. Valami történt, ez nem volt kérdés. Ahogy az sem, hogy ez nem telefontéma, így mindössze ennyit válaszoltam:
- Csak annyit mondj hol, és azonnal ott vagyok...

Charlottenak

Mihelyst elintéztem a városban az apró simításokat, újfent a folyópartra vetődtem és elhatároztam, hogy felkeresem Charlotteot, legalábbis egy időre idehívom. Tudtam, hogy neki, most sokkalta veszélyesebb itt tartózkodnia, tekintve, hogy Klausról köztudott mennyire a múltjában él és azok alapján hajtja végre a jelenbeli terveit; piti sérelmek miatt. Kezembe vettem a mobilomat és tárcsáztam a kedvesem számát- egy számot sem mentettem el a telefonomba, éppen azért, hogyha esetlegesen eltűnne a készülék ne tudjon meg senki semmit rólam; egyszerűen megjegyeztem őket. Pár másodpercnyi várakozás után, kicsöngött, majd felvette.
- Kedvesem, ideje megérkezned - a mondat közben elvigyorodtam és engedtem, hogy beférkőzzön lágy, dallamos hangjának melege a szívembe.

Néhány előzetes hozzászólás!

ELIJAH

Klausnak

ˇViszlát fivérem"? Ennyi? Semmi még visszavágok vagy hasonlók? Aggódva vagy inkább merő érdeklődéssel fordultam vissza felé és egy furcsa mozdulatra szántam el magam. Megérintettem a vállát. Nem mondtam semmit ezek után. Eltűntem. El minél messzebb, hogy ne kelljen megmagyaráznom magamnak, hogy mit tettem. És miért.

//BEFEJEZVE//

KLAUS

Furcsa érzések lepték el a testem. Éreztem én dühöt, undort, és hasonlókat, de volt egy ami mindnél szörnyűbb volt, egy olyan amit sosem akartam érezni. Hiány. Gyenge leszek tőle. Nem is igazán tudtam arra figyelni amit a fivérem mondott. A fejemben ott motoszkált egy szó, és akárhogy próbáltam nem tudtam kiűzni onnan. Hiába minden próbálkozás ott ragadt a tudatom legbelső rejtekeiben egy kép és egy hozzá tartozó név. Alyson. Hogy a fenébe hiányozhat nekem a boszorkányom?! Ez olyan mintha egy ötéves kislánynak hiányoznának a ráncai. Tennem kell valamit ez ellen, mert megőrülök.
- Viszlát, fivérem. - nyögtem oda, de nem a megszokott hangomon, ez a hülye elmélkedés elvonta a figyelmemet és a hangomat övező páncél erre a mondatra eltűnt. Tényleg baromi gyorsan vissza kell hogy változzak Hibriddé különben a vesztemet okozza.

ELIJAH

Nevetségesnek vagy inkább szánalmasnak tartottam, hogy Klaus még mindig abban a hitben ringatta magát, hogy ő a főnök és neki olyan hibátlanul tökéletes és titokzatos a gondolkodása, hogy nem találhatja ki az égvilágon senki, hogy mire gondol.
Tudtuk - mind a ketten -, hogy az átok miatt van itt és egy apró félrelépés avagy félrenézés, célzatosan a boszorkánya nem tereli el teljesen a figyelmét. Biztos voltam benne, hogyha már eleget játszott a kislánnyal és teljesen magába bolondította, majd elvégeztette vele a rituálét otthagyja, rosszabb esetben megöli, hogy még véletlenül se adja tovább, amit látott. Beszélnem kell azzal a lánnyal és figyelmeztetni még időben a nagy hajrá előtt.
- Remélem, hogy kielégítettem a kíváncsiságod - húztam félre a számat, ami inkább tetszett grimasznak, mint félmosolynak. - Ha megbocsátasz, meg kell szakítanom a társalgást, ugyanis lakást kel keresnem - elindultam felé, hogy kikerüljem, aztán továbbálljak. Épp eleget láttam az évek során az arcát és az igazat megvallva, nem kívántam több ideig bámulni.

KLAUS

Egy helyben álltam, és csak arra tudtam gondolni mekkora hülye vagyok. Több mint kétezer évesen azért nem szabadna ennyire hatnia rám egy élőlénynek sem. Kétségbe ejtő hogy ennyire legyengít ha a szívem kap egy percnyi meleget. Annyira elvakítottak az érzések, hogy azzal akartam bántani Elijaht ami igazából nekem fáj, ez igazán szánalmas, de így is jó, ha már itt tartunk.
- Nekem így is megfelel drága fivérem, éppen eleget mondtál. - Azért ez a szív átmelegítés dolog egyrészről hasznos is volt, sokkal jobban láttam az öcsém szemében táncoló érzelmeket. Tudtam mit jelentett most neki ez a válasz. A veséjébe láttam. Nem is érdekeltek az előző válaszai, a Charlotte-osból ép eleget megtudtam. Az amiért itt van elég fontos nekik, hogy ő is jöjjön, vagyis talán nem tévedtem, és tényleg a megölésem miatt van jelen. Ha így állunk akkor pedig változik a terv. A vámpír lehet hogy Elijah lesz akit feláldozok, vagy Charlotte.
Nagyszerű parti lesz.

ELIJAH

Téma: Re: A folyópart Csüt. Aug. 18, 2011 11:29 pm
Klausnak

A fivérem szokatlan megakadása érdeklődésre ösztönzött. Talán többet jelent számára ez a boszorka, mint azt a szívtelen Klaustól elvárnám? Létezhet, hogy rövid itt tartózkodása alatt máris talált valakit? Sántított a dolog és nem tetszettek a gondolatok, amik átcikáztak a fejemben. Megint érzelmileg próbál megközelíteni valakit, hogy aztán eszköznek használja fel?
- Pedig - tártam szét a karjaim - megtettem és nem látok előtűnni egyetlen papirust sem, ami azt igazolná, hogy jogtalanul kérdeztem rá valamire. Milyen kár! - hűvös magabiztosságom valamelyest még nagyobb magabiztosságot adott. - Utánam? Rég hallottam ilyen személyes és tőled oly messze álló dolgot, mint, hogy engem kövess. De - álltam meg egy pillanatra -, mindketten tudjuk, hogy ez hazugság. Követni valakit nem mindig érzelmi töltetű. Csak nem forróbb ponton jártam, mint te? - sovány vigasz. Ezt már akkor tudtam, amikor megjelent. De az a boszorka akkor is hibádzott.
- Charlotte kifogástalanul van, minek után elég távol van tőled. Sosem élvezte a társaságod. Terhes voltál neki. De nem akarok a lelkedbe gázolni! - nyújtottam sajnálkozóan előre a tenyeremet. Valamiért ha Klaussal voltam az udvarias modoromba egy, az enyhe fűszerezésnél több szarkazmus és gúny került. Pillantása jeges maradt, várakozásteljes. Fel akar bosszantani? Most nagyon gyengén sikerül. Azzal próbál megingatni, hogy a régi szerelméről kérdez, aki most az én társam? Sosem tudhatja meg, hogy Charlotte a közelben van! Fojtatnom kell az éveken keresztül kifejlesztett álarc viselését, ha vele beszélek. Túlságosan vesébe látó. Még szerencse, hogy egy vér csörgedezik az ereinkben, máskülönben nem tudnám hogyan kell csinálni...


További hozzászólásokat itt tekinthetsz meg: http://diariesonlinerpg.forumotions.net/t180-a-folyopart

Minden vízesés kell, hogy eredjen valahonnan. Íme a Mystic Falls erdejét keresztül szelő - névtelen, bár az első epizódban "megjelenő" - folyó partvidéke.